Labdarúgás: döntetlen Ajkán
Korán hátrányba került, de jól hajrázott, s Petneházi bombagóljával végül "pontot mentett" Ajkán a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a nyári felkészülési időszak utolsó előtti edzőmérkőzésén.
A nyári felkészülés utolsó előtti edzőmérkőzését játszotta ma délután a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely a szintén NB II-es FC Ajka vendégeként lépett pályára idegenben. Artner Tamás együttese a Szűcs – Villám, Vaskó, Burucz, Czár – Tóth Cs., Jakab – Magasföldi, Fejős, Orosz – Petneházi összetételű kezdő tizeneggyel futott ki az ajkai pálya gyepére, s bár az első percekben irányította is a találkozót, mégis korán hátrányba került. A 15. percben ugyanis Kovács Dániel pontos indításával Major lépett ki a védők között, majd Szűcs mellett a kapu jobb oldalába lőtte a játékszert, megszerezve ezzel a vezetést a házigazdáknak (1-0). A folytatásban mindkét gárda előtt adódtak kisebb lehetőségek, Szűcsnek két alkalommal kellett védenie, míg a túloldalon Czirjék előbb Orosz lövését hatástalanította, majd Magasföldi és Vaskó ígéretes fejese kerülte el a hazai kaput, így az eredmény a félidei szünetig már nem változott.
Képek: DO-archív
A térfélcserét követően mindkét edző több cserével frissítette együttesét a hatalmas hőségben, s sok változtatás inkább a hazaiak lendületét törte meg, mert a második felvonás nagyobbik részében a mieink irányították a játékot. Hiába azonban a komoly labdabirtoklási fölény, s a kialakított helyzetek, vagy Czirjék védett bravúrral, vagy a DPASe játékosainak irányzékába csúszott hiba. Egészen a találkozó véghajrájáig úgy tűnt, hogy megőrzi minimális előnyét az ajkai egylet, ám a 89. percben Petneházi hatalmas szabadrúgásgólt lőtt a bal felsőbe, kialakítva ezzel az 1-1-es végeredményt. A Dunaújváros PASE labdarúgói legközelebb az FTC NB III-as csapata ellen húznak szerelést: a szombati, fővárosi találkozó egyben a mieink utolsó edzőmeccse lesz a bajnoki nyitány előtt.
FC Ajka – DPASE 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Major a 15., illetve: Petneházi a 89. percben.
A DPASE összeállítása: Szűcs – Villám (Tamaskó a szünetben), Vaskó, Burucz (Tóth T. 64.), Czár – Jakab, Petneházi, Tóth Cs. (Murai a szünetben), Orosz – Magasföldi, Fejős (Sárközi 64.). Vezetőedző: Artner Tamás.
A rovat további hírei: Sport
Hajszálra a bajnoki aranytól
2025. máj. 13.
Második helyen végzett a DFVE leány gyermek vízilabda csapata a korosztályos bajnokság szentesi fináléjában.
Öt bronzéremnek örülhettek
2025. máj. 13.
Egyéniben négy, csapatban egy harmadik helyezést szereztek a DKSE birkózói a Dunakeszin rendezett U15-ös szabadfogású és női bajnokságán.
Újra kinyitották a pofonládát (galériával)
2025. máj. 13.
Látványos, nagy csatákat hozott a hetedik alkalommal megrendezett Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Dunaújvárosi éremeső az országos döntőkben
2025. máj. 12.
Két aranyéremmel és összesen tizenkilenc dobogós helyezéssel zárták a diákolimpia országos döntőinek küzdelmeit a dunaújvárosi lábtoll-labdázók.
Karnyújtásnyira a bajnoki cím
2025. máj. 12.
Korán vezetést szerzett, s végül sima győzelmet aratott Martonvásáron a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a vármegyei első osztály vasárnapi fordulójában.
"Hazatért" a Koós Katalin Ajándék Kupa (galériával)
2025. máj. 11.
Idén immár harmadszorra, de városunkban most először rendezték meg a Koós Katalin Ajándék Kupát: a hazai fitnesz egyik fontos megméretésévé vált eseményen mintegy 400 versenyző lépett a közönség és a bírók elé.
A Loki már nagy falat volt a Kohásznak
2025. máj. 11.
Negyven percig remekül tartotta magát a DKKA csapata a DVSC otthonában, ám a bronzéremre hajtó hazaiak megzárták magukat, s végül simán legyőzték női kézilabdázóinkat.