A Dunaújvárosi Főiskola összesen 18 szakra várja azok jelentkezését, akiket nem vettek fel sehova. A pótfelvételi során csak egyetlen képzés jelölhető meg.
Dunaújváros Televízió
A Dunaújvárosi Főiskola összesen 18 szakra várja azok jelentkezését, akiket nem vettek fel sehova. A pótfelvételi során csak egyetlen képzés jelölhető meg.
Dunaújváros Televízió
Az évtizedes hagyományokkal bíró, a Dunaferr iskola által szervezett vers-és prózamondó versenyt idén is megrendezték a város középiskoláiban tanulóknak.
A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya negyedszerre hirdetett vetélkedőt „Döntésünk a jövőnk” címmel Fejér megye középiskolás diákjai számára felelős szexuális magatartás témakörében.
Sokadik alkalommal rendezték meg a már hagyománynak számító, minden évben kétszer megszervezett Karrier Napot és Állásbörzét a Dunaújvárosi Egyetem „ A” épületében. Az esemény a középiskolás diákokat és az egyetemi hallgatókat várta szakmai kiállítókkal, illetve állásbörzével.
A Pentelei Waldorf Iskola mentoriskolája, a Fóti intézmény pedagógusa Kóró Ágnes érkezett Dunaújvárosba, hogy a kezdő waldorfos szülőkben felmerülő kétségeket eloszlassa és saját tapasztalatain keresztül mutassa be a diákok életét.
Az Adu iskolába látogatott Bogdán László, a Baranya megyei Cserdi polgármestere, hogy egy előadás keretében beszéljen arról, hogyan lehet elősegíteni a roma származású fiatalok beilleszkedését.
A Széchenyi gimi tanulói a szokásos módon álltak társaik és a nézők elé, hogy megmutathassák tehetségüket, azonban mindezt idegen nyelven tették.
Nemzetközi szakemberek által kidolgozott mozgásélmény várta egy regionális sportnapon azt az öt intézményt mely részt vett pénteken délelőtt, a fogyatékkal élőknek rendezett játékos vetélkedőn a Rudas iskolában.