Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Repülőnap: szombati látványosság

Mozaik
repülőnap
Dunaújváros
Baracs
Kisapostag
Dunaföldvár

facebook megosztás

doszerk - 2015. júl. 10., 17:35

Délelőtt tíz órától egészen délután ötig várja izgalmas programokkal a látogatókat a III. Baracs-Kisapostag Repülőnap, melyet szombaton rendeznek meg a Dunaújváros repülőtéren.

Immáron harmadik alkalommal rendezik meg szombaton a Baracs-Kisapostag Repülőnapot a városunktól nyolc kilométerre található Dunaújváros Repülőtéren. A Baracs, Kisapostag és Dunaföldvár, valamint a Dunaferr Repülőklub rendezésében sorra kerülő repülőnapra ezúttal is négy-ötezer látogatót várnak a szervezők. Az idei rendezvény egyik leginkább várt programjában Veres Zoltán műrepülő minden bizonnyal látványos bemutatója lesz, ám mint azt a szervezőktől megtudtuk, az utolsó pillanatban módosítaniuk kellett az időrenden, így az előzetesen három órára meghirdetett bemutatóra két órával korábban, délután egytől kerül sor.

Képek: archív-felvételek

A repülőnap hároméves történetében először egy sugárhajtású gépet is megcsodálhatnak majd a kilátogatók, melyet nem akárki, hanem a magyar honvédség kötelékében tizenhat évet vadászrepülő pilótaként szolgáló dunaföldvári polgármester, Horváth Zsolt vezet majd. A szervezők tájékoztatása szerint nem csak az égen, a földön is rengeteg látnivaló vár a szombati rendezvény vendégeire, akik ezúttal is ingyenesen tekinthetik az idén is komoly sikert ígérő repülőnapot.

A III. Baracs-Kisapostag Repülőnap programja (2015. 07. 11)

10:00-10:15 – Megnyitó
10:15-10:40 – Löfan Mazsorett Csoport (Dunaföldvár)
10:40-11:00 – Ejtőernyős bemutató ugrások
11:00-11:20 – Kutya bemutató
11:20-11:40 – AN-2 Antonov repülése
11:40-12:00 – Repülőklub UL Szakosztály repülése
12:00-12:20 – Repülőklub Vitorla szakosztály repülése (vontatás)
12:20-13:00 – Ebédszünet
13:00-13:20 – Veres Zoltán műrepülő bemutató
13:20-13:30 – Vári Gyula JAK-52 bemutató
13:30-13:50 – Néptánc (Ördögszekér)
13:50-14:00 – L-29 Delfin bemutató
14:00-14:20 – Néptánc (Baracsi Néptánc)
14:20-14:40 – KA-26 KAMOV helikopter repülése
14:40-15:00 – Modern tánc
15:00-15:20 – Alouette helikopter bemutató repülése
15:20-15:40 – Katonai alaki bemutató
15:40-16:00 – Apolló Fox hármas kötelék repülés
16:00-16:20 – Újraélesztési bemutató (színpad)
16:20-16:40 – Ejtőernyős bemutató ugrások
16:40-17:00 – Harcászati bemutató (veterán autósok)
17:00-17:20 – Szabadprogram

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: véget ért a tavaszi ciklus

DSTV: véget ért a tavaszi ciklus

2025. júl. 16.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket. Hangkép.

Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán

Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán

2025. júl. 15.

A fuvarozáshoz sokféle okmány, dokumentum kapcsolódik, mert a tevékenység szerződéses keretek között zajlik, közben árumozgatás történik, melynek során az áru átvételét, mozgatását, célba juttatását dokumentálni kell. (X)

Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)

Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)

2025. júl. 15.

Sorozatban ötödik alkalommal rendezték meg az AlfaCity programkavalkádját a Szalki-szigeten a mögöttünk hagyott napokban, ahol számtalan program és autócsoda várta az Alfa Romeo szerelmeseit.

Kánikula, aztán némi lehűlés, a végén megint hőség várható a héten

Kánikula, aztán némi lehűlés, a végén megint hőség várható a héten

2025. júl. 14.

Markáns hidegfront tompít a tikkasztó nyár erején a hét első felében, de az előrejelzések szerint a hét végére visszatér a strandidő, érdemes vízparti programokra izmozni!

Vitaminok – létfontosságú szövetségeseink a modern élet kihívásaiban

Vitaminok – létfontosságú szövetségeseink a modern élet kihívásaiban

2025. júl. 13.

Az utóbbi évek tudományos kutatásairól szóló hírek egyre több olyan tápanyagról számolnak be, amelyek segíthetnek a modern életmód okozta terhelések – például a stressz, a mozgáshiány, a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása – ellensúlyozásában. (X)

DSTV: összefog és segít a Vasas nagy családja

DSTV: összefog és segít a Vasas nagy családja

2025. júl. 13.

A kezdeményezésről már beszámoltunk, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes egy hajdani táncos kisfiának gyógyulását segítő jótékony célú akcióval körítette az immár hagyományos évadzáró családi összejövetelt a közelmúltban. Hangkép.

A márkahűség diadala (galériával)

A márkahűség diadala (galériával)

2025. júl. 12.

Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is Dunaújváros ad otthont az AlfaCity-nek, vagyis az Alfa Romeo hagyományos márkatalálkozójának. A négynapos rendezvény ezúttal is számtalan remek programmal várja az érdeklődőket, akik ma délutánra töltik meg teljesen Szalki-szigetet. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő