Uszonyos Eb.: egy ezüst a nyitónapon

doszerk - 2015. július 5. 8:51

Belgrádban rendezik meg július 1. és 8. között az uszonyos búvárúszók Európa-bajnokságát, melynek akad dunaújvárosi résztvevője is.

Tizenegy magyar versenyző részvételével kezdődött meg Belgrádban a Junior Uszonyosúszó Európa-bajnokság. A rangos megméretésen igen erős mezőnyben kellett bizonyítania fiataljainknak, akik között egy dunaújvárosi versenyzőért, Jancsovics Dánielért is szoríthattunk. A DVCSH-UBSE tehetséges versenyzője a 100 méteres felszíni úszás versenyszámban mérette meg magát a kontinensviadal első napján, s végül a 16. helyen fejezte be a viadalt.

Kép: Búvárúszó-VB/EB facebook

A magyar csapat az első két versenynapon egy ezüstéremnek örülhetett: a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub úszója, Gruber Kornél a 400 méteres felszíni úszásban szerzett előkelő második helyezést. A rendkívül fiatal átlagéletkorú magyar válogatottra a következő napokban már a váltó versenyszámok várnak, melyeken több döntős helyezésre is pályázhatnak a mieink, derült ki a szövetség reményt keltő prognózisából.

A rovat további hírei: Sport

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

2025. szep. 24.

Remekül szerepeltek korosztályos birkózóink a Csongrádon megrendezett országos diákolimpiai fináléban a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

2025. szep. 24.

Folytatódott a Sporttörténelmi Előadássorozat az Intercisa Múzeumban. A legutóbbi vendég Szabó József "Dzsoni" volt – a város sportmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek Farkas Lajos történésszel, a múzeum igazgatójával. Hangkép.

Már csak ketten hibátlanok

Már csak ketten hibátlanok

2025. szep. 24.

Három fordulón vannak túl a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, ahol már  csak a Karmacsi Autó FC és a BKSZ-2316 együttese nem veszített pontot.

Felemás kezdés a bajnokságban

Felemás kezdés a bajnokságban

2025. szep. 23.

A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont már három győzelemnek is örülhettek női vízilabdázók korosztályos bajnokságában.

DSTV: mozgásban tartanak

DSTV: mozgásban tartanak

2025. szep. 23.

Városunkban nagy hagyománya van a sportnak és a különböző közösségi rendezvényeknek. Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón. Hangkép.

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

2025. szep. 23.

Négy pályán összesen százhúsz egyéni és harminc páros mérkőzést játszottak a résztvevők a Danubius KSE tollaslabdázóinak évadnyitó versenyén.

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

2025. szep. 23.

Négyszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai- és fegyelmi bizottsága a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t a szeptember 10-én játszott Mosonmagyaróvár-Győr női NB I-es mérkőzésen történt rasszista atrocitás miatt.