Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: menetelő ifik

Sport
kézilabda
DKKA
utánpótlás
Generation Handball
Dunaújváros
Viborg

facebook megosztás

spigott - 2015. aug. 06., 16:33

A DKKA ifjúsági csapata továbbra is veretlenül áll, s a juniorok is javítottak a Generation Handball elnevezésű nemzetközi kézilabda tornán.

A második és harmadik játéknappal folytatódott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ifjúsági és junior csapata számára a dániai Generation Handball elnevezésű nemzetközi utánpótlás kézilabda torna küzdelemsorozata. Az első játéknap végén csoportja élén állt akadémiánk ifjúsági együttese, s ez a második nap végére sem változott, köszönhetően annak, hogy a német Habo csapatát nagyon simán, 21-7-re intézték el fiataljaink, akik hét szerzett ponttal, az első helyen zárták a csoportkört. Együttesünk ma már középdöntőben lépett pályára, ahol az izlandi Valurt 24-10-re, a házigazda Viborgot 19-18-ra, míg a dán GOG együttesét 17-8-ra verték meg, s, ha holnap a Bjerringbrot is megverik, úgy szombaton már a rájátszásban harcolhatnak az érmekért.

A juniorok első meccse finoman szólva sem úgy alakult, ahogy azt reméltük, hiszen sima vereséget szenvedtek a Viborgtól, a második játéknapon azonban négy pontot is bezsebeltek, hiszen a tornától visszalépő szerb Zeleznicar Indjija elleni meccset 5-0-val a mieink javára írták a szervezők, míg a francia Ploigar Bodilis együttesét valósággal lemosták a pályáról György László tanítványai (35-7). A DKKA tapasztaltabb utánpótlás csapata ma délután a dán Stoholm IF ellen húzott volna szerelést, ám ezt a meccset is 5-0-val "nyerték" a mieink, akik végül csoportjuk második helyén fejezték be a viadal első körét.

A DKKA utánpótlásának eddigi eredményei

Ifjúságiak

2015. 08. 04. 09:00 DKKA – Aalborg 20-15
2015. 08. 04. 12:45 Viborg HK 2 – DKKA 9-20
2015. 08. 04. 17:15 DKKA - Bjerringbro FH 21-21
2015. 08. 05. 11:15 HABO – DKKA 7-21
2015. 08. 06. 09:00 DKKA – Valur 24-10
2015. 08. 06. 11:15 Viborg HK – DKKA 18-19
2015. 08. 06. 13:30 DKKA – GOG 17-8

Juniorok

2015. 08. 04. 15:45 Viborg HK – DKKA 21-10
2015. 08. 05. 10:30 DKKA - Zeleznicar Indjija 5-0
2015. 08. 05. 14:15 DKKA - Ploigar Bodilis HB 35-7
2015. 08. 06. 15:00 Stoholm IF – DKKA 0-5

A rovat további hírei: Sport

Kell a három pont a sereghajtó ellen

2026. már. 07.

Nem hibázhat a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, itthon kell tartania a három pontot a Dombóvár elleni hazai mérkőzésen vasárnap délután.

DSTV: kispályán is nagy siker

2026. már. 07.

Kispályás labdarúgóktól zúgott a Rácalmási Sportcsarnok az elmúlt hétvégén. Az Africas csapata diadalmaskodott a XVI. DunaBau Deák 45+ Amatőr Kispályás Labdarúgó Kupán. Hangkép.

A címvédőhöz látogat a DFVE

2026. már. 07.

A listavezető Ferencváros otthonában ugrik medencébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság felsőházában ma este hat órától.

Mozogjunk az egészségünkért

2026. már. 06.

Sokan még mindig nem hiszik el, hogy ha nem mozognak, az hosszú távon komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, s ezért is fontos, hogy az életünk részévé tegyük a rendszeres testmozgást.

Kezdődik a rájátszás az Andersenben

2026. már. 06.

Az alapszakaszt hatodik helyen befejező DAB-ASP a harmadik MAC Budapest AHC-val vív két nyert meccsig tartó csatát a legjobb négy közé jutásért.

DSTV: diákolimpiai döntő a Vasváriban

2026. már. 05.

Az elméleti sportolóknak biztosított helyszínt a Vasvári Pál Általános Iskola az elmúlt szombaton – sakk diákolimpia döntőjének helyszíne volt. Az iskola elkötelezett valamennyi sport mellett, a sakkozók ezt meg is hálálták: a dunaújvárosi ifjoncok négy arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel zárták a versenyt. Hangkép.

Fájó vereség Egerben

2026. már. 05.

Hiába kezdett jól, négyből három negyedet is elveszítve szenvedett háromgólos vereséget az Eger elleni rangadón a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság középszakaszának harmadik fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő