Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Labdarúgás: csúnya és lehangoló vereség Zalaegerszegen

Sport
labdarúgás
foci
DPASE

facebook megosztás

doszerk - 2015. aug. 22., 20:56

Az NB II. negyedik fordulójában Zalaegerszegre látogatott a Dunaújváros PASE csapata, ahol megalázó, 4:0-ás vereséget szenvedett a végig jobban játszó zalaiaktól.

Zalaegerszegen játszotta csapatunk negyedik idegenbeli mérkőzését, ami ebben a sorban az utolsó volt, hiszen legközelebb – augusztus 29-én – a Sopron ellen végre hazai pályán láthatjuk a mieinket. A ZTE ellen azonban bravúrra lett volna szüksége az alaposan átalakított gárdának, hogy legalább az egy pontot hazahozzák, ugyanis a csapat kialakításakor Artner Tamás vezetőedzőnek négy alapemberét hiányolnia kellett. Vaskó Tamás és Eppel Márton kiállítás miatt egy-egy mérkőzésre szóló eltiltását töltötte le, míg Orosz és Csehi sérülés miatt nem állt a gárda rendelkezésére. Az összeállításból kitűnt, hogy ismét a kezdőben kapott lehetőséget Tóth Csaba valamint Jakab Dávid, míg a cserepadon ott lehetett a sérüléséből felépült Sóron Tibor. A találkozó további érdekessége volt, hogy nem lehetett ott a kispadon Csongrádi Ferenc szakmai igazgató sem, aki szintén egymeccses eltiltást kapott. Az MLSZ indoklásában az áll magyarázatként, hogy a szakember ezt „fricskát” azzal érdemelte ki, mert a Balmazújváros elleni meccsen a játékvezető ítéletei ellen sorozatosan reklamált.

Az első valamirevaló helyzetre nem is kellett sokat várni, a nyolcadik percben a hazai Gyagya Attila jobb oldali beadása Forgácsot találta üresen, aki hat méterről fejelt kapura, de szerencsére a kapufa velünk volt, így maradt a 0:0-ás eredmény. A 17. percben ismét veszélyeztette kapunkat a ZTE: Horváth gurított középre, Városi még lemaradt a labdáról, ami egy újvárosi védő lábáról épp Daru elé pattant, aki két méterről lőtt, de a labda elakadt a védők lábában. A 23. percben sajnos már nem volt ilyen szerencsénk: a ZTE végezhetett el szabadrúgást, a beívelt labdáról most Daru maradt le, de jó ütemben érkezett Gyagya Attila, aki hét méterről a kapuba lőtt. (1:0)

A 25. percben volt egy szögletünk, de nem jelentettünk veszélyt a zalaiak kapujára, akik uralták a játékot. Fölényük újabb góllá érett a 32. percben. Daru ekkor már nem maradt le: a Fodor vitte el szépen a labdát a bal oldalon, középre gurított, Daru jól jött és négy méterről a kapuba talált. (2:0)

Alig telt el tíz perc az előző találat óta, Daru megint villant: Forgács bal oldali beadását hat méterről - senkitől sem zavartatva - a kapuba fejelte. (3:0)

Az első félidőben egyértelműen a ZTE volt fölényben, uralták a mezőnyt, Artner Tamásnak változtatnia kellett, amit két csere formájában meg is tett. A második játékrészre Fejős helyett Sóron, Havasi helyett pedig Koval futott ki a pályára. Utóbbi az 52. percben be is szedte első sárgáját: elütötte Szakályt, a bíró előnyszabállyal tovább engedte a játékot, de utólag felmutatta a sárgát játékosunknak. A szegényt az ág is húzza: két perccel később Burucz is besárgult.

Az 56. percben megvolt az első valamire való kapura lövésünk: Czár eresztette el 18-ról, de Szappanos magabiztosan fogta a lövést. A 68. percben Jakab futott el a bal oldalon, visszagurított Czárnak, aki 17 méterről lőtt, a labda ugyan kipattant Szappanosról, de Nagy felszabadította a hazai kaput.

Négy perccel később Szűcs bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy elkerüljük a negyediket. Kemény lövés volt, a labda ráadásul meg is pattant a kapus előtt, aki azonban szögletre tudott menteni. A 77. percben ismét Szűcsnek kellett hárítania: egy hazaadás után a zalaegerszegi Daru támadta a kapust, akinek az utolsó pillanatban sikerült oldalra mentenie.

A 86. percben sajnos újabb gólt kaptunk: egy hazai szögletet követően Nagy emelkedett a legmagasabbra és hét méterről a bal felsőbe fejelt. (4:0) A hosszabbítás harmadik percében még Tóth vette célba a zalaiak kapuját jó 23 méterről, de Szappanos hárítani tudott. A játékvezető ezt követően lefújta a mérkőzést.

Ismét nem sikerült, no comment...

Zalaegerszeg FC - Dunaújváros PASE 4-0 (3-0)

Vezették: Szilasi Szabolcs, Horváth Zoltán, Márton Zsolt, Kovács Gergely.

Zalaegerszeg: Szappanos Péter – Fodor Marcell, Forgács András, Szakály Attila (Koller Krisztián a 66. percben), Simonfalvi Gábor, Gyagya Attila Lehel, Horváth Roland (Szalkai Róbert a 69. percben), Daru Bence (Bíró András a 80. percben), Bedi Bence, Városi Viktor, Nagy Tamás. Vezetőedző: Csank János.

Dunaújváros PASE: Szűcs Lajos – Villám Balázs, Burucz Barna, Sárközi Norbert, Czár Richárd, Tóth Csaba, Petneházi Márk, Magasföldi József (Melczer Vilmos a 82. percben), Fejős Áron (Sórón Tibor a 46. percben), Havasi Dániel (Koval Viktor a 46. percben), Jakab Dávid. Vezetőedző: Artner Tamás

Artner Tamás (vezetőedző Dunaújváros): Sajnos bekövetkezett az, amitől előzetesen tartottunk, vagyis a hazai csapat erőfölénye miatt a találkozó az első félidőben eldőlt. A zalaiak fejjátékkal teljesen megvertek bennünket, hiszen három gólt is beívelést követően szereztek. A második félidőre rendezni tudtuk a sorokat, lehetőségeinket azonban nem tudtuk gólra váltani, így nem sikerült szorossá tenni a találkozót. A hazai csapat megérdemelten nyert.

A rovat további hírei: Sport

Szeptemberben rajtol az Erste Liga

Szeptemberben rajtol az Erste Liga

2024. aug. 09.

Több változás is lesz a következő bajnoki szezon lebonyolításában. A cél, hogy a csapatok minél több kompetitív mérkőzést játsszanak.

Az ötödik helyért játszhat a női válogatott

Az ötödik helyért játszhat a női válogatott

2024. aug. 09.

Háromgólos hátrányból fordítva aratott háromgólos győzelmet a magyar női vízilabda válogatott a görögök elleni helyosztón a párizsi olimpián.

DSTV: kell egy csapat

DSTV: kell egy csapat

2024. aug. 08.

Új zászló alatt, Pentele Asztalitenisz Sport Egyesület néven vágnak neki a 2024/2025-ös szezonnak a volt egyetem asztalitenisz szakosztályának volt versenyzői, akik idén az NB II-es, valamint az NB III-as bajnokságban mérethetik meg magukat a minél szebb sikerek reményében. Hangkép.

Hajdu Jonatánék hatodikak az olimpián

Hajdu Jonatánék hatodikak az olimpián

2024. aug. 08.

Körülbelül négyszáz méterig dobogós helyen állt, végül a hatodik pozícióban fejezte be a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjét Adolf Balázs és Hajdu Jonatán párosa az olimpián.

Négy edzőmeccs vár az Acélbikákra

Négy edzőmeccs vár az Acélbikákra

2024. aug. 08.

Kettő felkészülési találkozót idegenben, kettőt hazai környezetben vívnak meg a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.

DSTV: edzőtáboroztak a tollaslabdázók

DSTV: edzőtáboroztak a tollaslabdázók

2024. aug. 07.

A változatosság gyönyörködtet elvet elfogadva, a Danubius KSE az idei évben Dunavarsányban tartotta egyhetes tollaslabda edzőtáborát, ahol igazán ideális körülmények között tölthettek egy hetet a sportolók. Hangkép.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2024. aug. 07.

Hiába küzdött hatalmasat, 5-4-es vereséget szenvedett az amerikaiaktól, így nem jutott be a legjobb négy közé a magyar női vízilabda válogatott a párizsi olimpián.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

  2. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. Disznótor és családfakutatás a népfőiskolán

  5. A címvédő ellen játszhatnak a DKKA fiataljai

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő