A turisztikai és vendéglátó ágazat szakemberhiánnyal küzd. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szerint az ágazat versenyképességén kellene javítani.
Dunaújváros Televízió
A turisztikai és vendéglátó ágazat szakemberhiánnyal küzd. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szerint az ágazat versenyképességén kellene javítani.
Dunaújváros Televízió
Találkozhattak volna bármelyikük irodájában a Városházán, de azt mondják, konkrét dolgokról csak a helyszínen lehet igazán egyeztetni.
Folytatja az önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület: sorozatunk következő, immár ötödik részében Gyöngyössy Csaba mutatkozik be, és beszél a jövővel kapcsolatos terveiről. Hangkép.
Sokféleképpen reagálnak télen, amikor leesik a hó vagy ónos eső teszi csúszóssá és veszélyessé az utakat. És a lakókörnyezetben mindenkinek megvannak a maga jól bevált eszközei a védekezésre. Olyan ez, mint a foci, mindenki azt gondolja, hogy ért hozzá. Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős alpolgármestert kérdeztük a témáról.
Jelentősen nőtt a gyűjtőpontok száma is, és már több ezer üres nemzeti konzultációs ívet sikerült összegyűjteni a városban és környékén – de még egy szűk héten át tart az akció! Itt az összes fontos részlet!
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy Somogyi György nyugalmazott önkormányzati képviselő január 16-án, életének 74. életévében elhunyt. Emlékét megőrizzük!
Folytatja az önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület: sorozatunk következő, negyedik részében Tóth Kálmán képviselő összegzi az elmúlt ciklus közösségi programjait, illetve beszél a jövővel kapcsolatos terveiről. Hangkép.
Ma délelőtt tartotta idei első, szokásos havi ülését Dunaújváros közgyűlése. Fontos témák sora várt a képviselőkre – a nyílt ülésen harminchat, majd zárt ajtók mögött további egy témában döntöttek.