Kenu: Némedi Konrád az Eb-n bizonyíthat
A romániai Bascovban rendezik meg mától vasárnapig az Ifjúsági és U23 Gyorsasági Európa-bajnokságot, melyen Némedi Konrád személyében egy dunaújvárosi versenyzőnek is szoríthatunk.
A magyar csapat tagjaként szerdán buszra szállt és elutazott az Ifjúsági és U23 Gyorsasági Európa-bajnokságra Némedi Konrád, a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának 18 éves kenusa. A fiatal dunaújvárosi tehetség az ifjúsági kenu egyesek 200 méteres versenyszámában ragad lapátot a kontinensviadalon, melyet mától egészen vasárnapig, a romániai Bascovban rendeznek meg.
Mint arról a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapja beszámolt, válogatottunkat finoman szólva sem a legideálisabb körülmények várták a helyszínen, hiszen a szállás, az étkezés, valamint az utazás is bőven hagy kívánni valót maga után, Hüttner Csaba szövetségi vezetőedző szerint azonban ez nem befolyásolja fiataljaink elszántságát.
"Sportolóink szó nélkül tűrik a körülményeket, pozitív a hangulat, mindenki egészséges és jó formában várja a versenyt. A pálya egyébként rendben van és eddig az időjárásra sem lehetett panaszunk. A mezőnyről azt tudom elmondani, hogy sok jó versenyző van itt, főleg a kenusok között, abban a szakágban a legnagyobb nevek állnak majd rajthoz. Mi az olimpiai versenyszámokba az U23-ban csak U21-es versenyzőket neveztünk, az ifiknél pedig azokat, akik nem indultak ezekben a számokban a világbajnokságon. A cél ezúttal is az, hogy minél több versenyzőnek biztosítsunk lehetőséget a nemzetközi tapasztalatszerzésre." – árulta el Hüttner Csaba a szövetség honlapjának
A rovat további hírei: Sport
Szép siker a rangadón
2025. nov. 01.
Végig vezetve aratott négygólos győzelmet az Eger elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata pénteken este.
DSTV: az Üstökös Kupáért küzdöttek a fiatalok
2025. okt. 31.
A tavalyi jubileumi rendezvényhez hasonló számokat produkált idén is a nagy sikerű és nagy múltú Üstökös Kupa. A fiatal kézilabdázók számára meghirdetett verseny egyik állomáshelye a hagyományokhoz hűen Dunaújváros volt – az ország nagyon sok szegletéből látogattak el ide a lelkes sportolók. Hangkép.
Újra Miskolcon játszanak az Acélbikák
2025. okt. 31.
Idén már harmadik alkalommal méri össze erejét a DAB jégkorong csapata a DVTK Jegesmedvék gárdájával az Erste Liga alapszakaszában.
Rangadó előtt a vízilabdázók
2025. okt. 31.
Az Eger elleni mérkőzésen ugrik a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság újabb fordulójában ma este hét órától.
DSTV: kiváló eredmények Ősi Tamástól
2025. okt. 30.
A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás. A napokban ismét ellátogattunk a sportolóhoz. Hangkép.
Bravúros DKKA-siker a sportcsarnokban
2025. okt. 30.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U18-as csapata szép győzelmet aratott, az U20-asok viszont szoros csatában kaptak ki a Budaörstől a korosztályos bajnokságok szerdai fordulójában.
Továbbra is a világ élmezőnyében a dunaújvárosi tornászok (galériával)
2025. okt. 29.
Hazatértek a DKSE tornászai a Jakartában megrendezett világbajnokságról és szerdán második otthonukban, a Pap Zoltán Tornacsarnokban várta és köszöntötte őket a szakosztály és városunk vezetése is.








