Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: felemás mérleg

Sport
kézilabda
DKKA
utánpótlás
Dunaújváros
Debrecen

facebook megosztás

spigott - 2015. szep. 19., 12:26

Vereségből és győzelemből is jutott utánpótlás korú kézilabdázóinknak a Debrecen elleni bajnoki mérkőzéseken.

Ahogy azt már megszokhattuk, a felnőttek találkozója előtt megmérkőztek egymással a Debrecen és a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ifjúsági és junior együttesei is a legutóbbi bajnoki fordulóban. Meggyes Rita ifjúsági együttese számára sajnos nem ért szép véget a Loki elleni összecsapás, mert hiába vezettek fiataljaink az első félidő végén még 17-15-re, a fordulás után támadásban és védekezésben is visszaesett a mieink teljesítménye, így a hazaiak nem csak egyenlítettek, hanem a vezetést is magukhoz ragadták, s végül 29-28-as győzelmet arattak.

Junior együttesünkre is nagyon komoly feladat várt a debreceniek ellen, hiszen vendéglátójuk mindössze egy pont lemaradással követte a tabellán György László tanítványait. A mérkőzés végig kiélezett, nagy csatát hozott, melyben szerencsére akadémistáink bírták jobban a véghajrát, s 26-24-es sikerrel örvendeztették meg az értük szurkolókat. Négy bajnoki forduló után így junior csapatunk a második helyen áll a bajnoki táblázaton, míg az ifik visszacsúsztak az ötödik pozícióba.

A DKKA utánpótlásának bajnoki eredményei

Ifjúságiak: Debrecen – DKKA 29-28 (15-17)

Juniorok: Debrecen – DKKA 24-26 (11-12)

A rovat további hírei: Sport

Sporthelyzet a vírus árnyékában

Sporthelyzet a vírus árnyékában

2020. nov. 12.

A koronavírus járvány miatti szigorítások komolyan érintették a városi sportéletet is. A profi klubok folytatják az erőpróbákat – így ha személyesen nem is, de lesz kinek szurkolni az előttünk álló egy hónapban is.

Magyar-izlandi - Szalainak különleges szerepe lesz

Magyar-izlandi - Szalainak különleges szerepe lesz

2020. nov. 12.

Marco Rossi távollétében különleges szerepe lesz Szalai Ádámnak, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának csütörtökön az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.

Nem hibáztak a fiatalok

Nem hibáztak a fiatalok

2020. nov. 12.

A DFVE gyermek, serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is sima győzelemmel kezdte a korosztályos bajnokságok középszakaszának küzdelmeit.

Szép bronzérem a fővárosból

Szép bronzérem a fővárosból

2020. nov. 11.

Javuló teljesítményt nyújtottak a Dunaferr SE fiatal tornászai az elmúlt napokban megrendezett fiú gyermek és serdülő bajnokságon.

Változások az élmezőnyben

Változások az élmezőnyben

2020. nov. 11.

A Varázs Kép és a Kemi-Ker csapata is egy-egy helyezést ugrott előre a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának tabelláján.

Hivatalosan elismert sportág lett a teqball

Hivatalosan elismert sportág lett a teqball

2020. nov. 11.

A Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) közgyűlésén az olimpiai és nem olimpiai nemzetközi sportági szövetségek megszavazták a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) teljes körű tagságát.

Átgázoltak a házigazdákon

Átgázoltak a házigazdákon

2020. nov. 11.

Kiütéses győzelemnek örülhettek fővárosban lejátszott bajnoki mérkőzésükön a DUE-RFT floorballosai.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  2. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  3. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  4. Nem volt esély a TFSE otthonában

  5. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő