Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: hasznos torna a serdülőknek

Sport
kézilabda
DKKA
utánpótlás
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2015. szep. 07., 07:25

A DKKA által rendezett U13-as serdülő bajnokság első fordulóját rendezték vasárnap a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol összesen hat mérkőzést játszottak a résztvevő együttesek.

Remek kezdeményezéssel rukkolt elő a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, mely az U13-as együttesek számára írt ki egy "mini bajnokságot". A megméretésre a mieinken kívül három együttes nevezett, így akadémiánk mellett a Veszprém Bajnok DSE, a Vecsés SE, valamint a Gyömrő VSK csapatai vettek részt a vasárnap megtartott első fordulóban. A DKKA serdülői felemásan szerepeltek a viadalon, hiszen első mérkőzésüket még simán megnyerték a Gyömrő ellen, ám ezt követően a Vecsés, majd a Veszprém is legyőzte Takács Józsefé tanítványait. U13-asaink edzője a torna után elmondta, hogy igen hasznos volt számukra a sorozat első, dunaújvárosi fordulója.

"A nyári felkészülés után ez volt az első mérkőzés sorozatunk. Az első mérkőzésen még bátran, eredményesen játszottak a lányok, de a másik két találkozón a már előttünk járó mindkét együttes megmutatta, hogy hova kell elérnünk az év végéig. A nálunk nagyobb játékerőt képviselő csapatok ellen nem csak több hibával játszottunk, hanem nagyon bátortalanul is, ezért az elkövetkezendő időszak célja az lesz számunkra, hogy az edzésen tanultakat a mérkőzéseken is minél pontosabban, bátrabban alkalmazzuk." értékelt Takács Józsefné.

A sorozat első fordulójának eredményei:

DKKA – Gyömrő VSK 16–4 (9-2)
Bajnok DSE – Vecsés SE 19–13 (10 – 7)
Vecsés SE – Gyömrő VSK 29–4 (14 – 3)
Bajnok DSE – Gyömrő VSK 29–3 (14-0)
Vecsés SE – DKKA 17–4 (9-1)
Bajnok DSE – DKKA 22–6 (9-4)

A DKKA csapata: Fülöp Fanni, Wenszky Janka, Sztanó Kincső, Varjas Lara, Gál Borcsa, Slett Enikő, Kiss Flóra, Keresztes Elizabet, Kátai Edina, Farkas Kitti, Jánosházi Mónika, Imre Viktória, Varga Anna, Szabó Daniella, Török Elvira, Varga Tessza, Váradi Hanna, Szappanos Vivien.

Főoldali kép: kohaszkezi.hu

A rovat további hírei: Sport

Felemás kezdés a Világkupában

Felemás kezdés a Világkupában

2025. jan. 15.

A görögöktől kikapott, az amerikaiakat viszont magabiztosan legyőzte a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a Világkupa selejtezőjében.

DSTV: évet zártak és nyitottak a röpisek

DSTV: évet zártak és nyitottak a röpisek

2025. jan. 15.

Megtartották hagyományos évzáró rendezvényüket településünk röplabdázói január 8-án. A DKSE röplabdázói és a DSE Röplabda Akadémia sportolói és edzői a campusban töltöttek el néhány órát kötetlen keretek között – van mit kipihenni, és van min dolgozni. Hangkép.

Lépésről lépésre haladnának

Lépésről lépésre haladnának

2025. jan. 15.

Háromgólos hátránya ellenére sem mondott le a továbbjutásról a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

Játékkal ünnepeltek a dartsosok (galériával)

Játékkal ünnepeltek a dartsosok (galériával)

2025. jan. 14.

Remek hangulatban, telt házas versennyel ünnepelte meg tizedik születésnapját a Dunaújvárosi Darts Club a Munkásművelődési Központban a mögöttünk hagyott hétvégén.

Női Világkupa-selejtező: ugrás az ismeretlenbe

Női Világkupa-selejtező: ugrás az ismeretlenbe

2025. jan. 14.

Három DFVE-játékossal a magyar keretben, a görögországi Alexandroplolisban találkozik a Divízió I mezőnye a női vízilabdázók Világkupa sorozatában.

Újabb hazai vereség

Újabb hazai vereség

2025. jan. 13.

Az emberelőnyeit szinte hibátlanul kihasználó FEHA19 háromgólos győzelemmel vitte el a pontokat a Dunaújvárosi Jégcsarnokból vasárnap este.

Ezt gyorsan felejtsük el

Ezt gyorsan felejtsük el

2025. jan. 13.

Nem volt esélye a DKSE erősen tartalékos röplabda csapatának a Dág elleni hazai összecsapáson az Extraliga újabb fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő