Újra virtuózok a színpadon - Egri János Quartet a Művész teraszán

Mint mondta számára a jazz olyan formán is meghatározó, hogy milyen érzéseket kelt:

Akár saját zenét, akár amerikai sztenderdet játszik az ember, nem mindegy, hogy a zenészben és a közönségben az mit ébreszt fel. Nem biztos, hogy az mérvadó, ki milyen jó muzsikus, a lényeg, hogy az adott zenekarba a személyiségével belepasszoljon. Mert mindenki azt nézi, hogy milyen a zenekaron belül a társasjáték.

Itt jegyezzük meg, hogy Egri János játszott már Piero Borrival, Stefano Cocco-val, Nico Gorrival, Jack De Johnette-el, Julio Stracciativel is. Közönségtapasztalata tehát vetekszik a fiatalabb kortársakéval, ahogyan bölcsessége is:

Az ember azt is észreveszi ám, ha a közönség tagjai „nincsenek ott” csak testben, mert pusztán sznobságból ülnek be a koncertre és közben nem is tudják, miről szól ez az egész. Olyan üljön le ehhez a zenéhez, aki kicsikét is közel érzi magát ehhez a műfajhoz. Látom, érzem, milyen figurák ülnek körbe. Ha bekapcsolódnak, akkor már nem görcsös az egész: bekiabálnak, betapsolnak, ezek már pozitív reakciók.

Figyelve a quartet összetételét (Egri János – bőgő, Egri János Jr. – ének, Pecek Lakatos András – dob, Balázs József – billentyűs), ifjabb Egri is szerepet kap, aki már 4-5 évesen komoly érdeklődést mutatott a zene iránt. Ahogy apja fogalmaz „rendkívüli hallása volt már kicsinek”:

Édesanyja és én is zenészek vagyunk, volt kitől örökölnie, őstehetség az éneklésben. Rengeteget tanult autodidakta módon, s miután édesanyja zongorázott, nagyon megszerette a zenét. Jobbára latin muzsikát hallott otthon, spanyol, mexikói sztárénekesektől, mint Alejandro Fernandez, aki aztán az egyik kedvence lett. Felvették a Weinerbe, klasszikus konziba járt pár évet, jól zongorázik, mégis egyszer azzal állt elő, hogy ugyan szereti a zongorát, de az éneklés jobban vonzza. Én nem gátoltam meg ebben, hiszen szerintem is jó hangja van.