Az első véráldozat napja
Október 25-ét írunk. 59 éve ez a nap döntő fordulatot hozott a város életében. A forradalmi krónika szerint az előző napon még csak szemlélődőnek tűnő szimpatizáns tömeg 25-én példa nélküli módon aktivizálódott: a kora délután tartott, viharos hangulatú népgyűlésen a kutatás szerint 8-10 ezer ember vett részt!
Ennek a tömegnek a nagysága a városlakók számának ismeretében értelmezhető igazán. 1956-ban 28 ezer 434 fő élt Sztálinvárosban – vagyis nagyjából minden harmadik ember a gyűlésen való részvételével demonstrálta azt: változást akar.
De menjünk egy lépéssel tovább; hogyha a huszonnyolc és fél ezres lélekszámból levonjuk a gyerekek számát, különösképp beszédes az arány. Tehát kimondhatjuk, hogy az itt élők döntő többsége a forradalom mellé állt. Ennek tükrében megdöbbentő, és a realitásérzék teljes hiányát mutatja a városi pártbizottság akciója. Táviratot küldettek a Vasmű karbantartó gyárrészlegéből, amelynek szövegét beolvastatták a Kossuth rádióban. A táviratban többek közt ez állt: „… az ellenforradalmi horda fel akarta számolni békés életünket, békés szocialista fejlődésünket. Munkásokhoz méltóan fogunk helytállni, és minden romboló kísérletet megakadályozunk.” Nos, a valós helyzetet cseppet sem tükröző, hazug szöveggel ellentétben a munkások elsöprő többsége a népgyűlésen egészen más módon fejezte ki akaratát.
Kora este a gyűlés résztvevőinek egy csoportja a tüzérlaktanyához vonult. Követelést fogalmaztak – egyebek mellett az előző nap engedetlenség miatt őrizetbe vett katonák szabadon bocsátásáról és a vörös csillag levételéről. Miután a parancsnokság a követeléseket elfogadta, az emberek – a korabeli beszámoló szerint „hosszas éljenzés után” – elvonultak. Később azonban újabb tömeg jelent meg a laktanyánál. A 2000-ben megjelent várostörténeti monográfia erről így számol be:
„Már azt követelték, hogy 4-5 tiszt és sorkatona a népgyűlés elnökségében képviselje a honvédséget, s a Budapestre utazó küldöttség tagjainak személyi biztonságát felfegyverzett katonák szavatolják. Az újabb követeléseket is teljesítették, amikor egy minden korábbinál jelentősebb számú és fegyvereket követelő csoport jelent meg a tüzérezred laktanyája előtt. A közel 3000 főből álló és fegyvereket követelő tömeget nem lehetett szavakkal megállítani. A laktanya kapuját betörve behatoltak az udvarra. »Tűz!« vezényszó hangzott el, a védelembe beosztott katonák riasztólövéseket adtak le. A laktanya udvarára behatoltakat a riasztólövések nem késztették menekülésre. Sőt, miután meggyőződtek arról, hogy »...ezek csak a levegőbe lőnek«, mind többen rohantak be a laktanya területére. A tragédia nem volt elkerülhető: a honvédek újabb tűzcsapása a tüntetőkre irányult. Három halott s több súlyos sebesült lett a harcok áldozata. A fegyverek zaját a lőpor fojtogató füstje váltotta fel, majd a hosszú másodpercekig tartó csendet a súlyosan sebesültek segélykiáltásai törték meg.”
Emlékezzünk az áldozatokra!
A rovat további hírei: Kultúra
Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása
2025. szep. 26.
Tragikusan korán, mindössze 27 évesen elhunyt művésznő emlékére nyitott tárlatot a Kortárs Művészeti Intézet – a dunaújvárosi kötődésű Kim Corbisier alkotásai díszítik az intézmény falait. A csütörtöki megnyitó eseményen a belga-magyar kulturális kapcsolati háló fontossága is fókuszba került.
Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten
2025. szep. 26.
Megnyílt a World Press Photo kiállítás csütörtökön Budapesten, a Biodómban.
DSTV: ösvényfestő cimborák
2025. szep. 25.
Ösvényfestést szervezett a közelgő születésnapra készülve a Cimbora Klub, derül ki a DSTV összegzéséből. A József Attila Könyvtár közössége minden évben várja a lelkes különítmény akcióját – a közelmúltban is garantált volt a jókedv a délutáni elfoglaltságon. Hangkép.
Violin: aranyeső után gazdag őszi kínálat
2025. szep. 23.
A nyár is bővelkedett eseményekben, e hetekben pedig javában tartanak az új tanév első foglalkozásai a Violin Alapfokú Művészeti Iskola táncos csoportjainál. Új tagokat is toboroznak, de vannak olyan együttesek, amelyek kategóriájuk világbajnokságára készülnek.
DSTV: képregényes kavalkád az ICA-D tereiben
2025. szep. 22.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.
DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán
2025. szep. 21.
Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása
2025. szep. 20.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállítást rendez Kim Corbisier életművéből válogatva, az intézmény idei kiállítási évadának kiemelt eseményeként. Az emlékkiállítás különleges belga-magyar együttműködés keretében valósul meg, a tárlat megnyitójára jövő csütörtökön várják a vendégeket.









