Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Labdarúgás: három siker a hétvégén

Sport
labdarúgás
utánpótlás
győzelem
vereség
DPASE
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2015. okt. 13., 11:31

A Dunaújváros PASE négy utánpótlás együttese közül három győzelemnek örülhetett, az U14-es csapatnak azonban nem volt esélye a Honvéd elleni bajnokin.

A Dunaújváros PASE mind a négy korosztályos együttese pályára lépett a mögöttünk hagyott hétvégén. A végeredmény felemásra sikeredett, hiszen három együttesünk is győzelmet aratott, ám az U14-es együttes súlyos veresége némi árnyékot vet fiataljaink hétvégi szereplésére. Ezzel együtt persze volt minek örülni, hiszen az U19-esek kiütéses, 13-1-es győzelmet arattak Gyirmóton, s az U17-esek is simán, 4-0-ra hozták újabb bajnokijukat. Az U15-ös gárda kétgólos hátrányból fordította meg a Honvéd elleni mérkőzését, az U14-esek számára azonban nem alakult jól a piros-feketék elleni találkozó, mivel a Honvéd nyolc gólt szerezve vitte el a három pontot Dunaújvárosból.

Eredmények, gólszerzők és értékelések

U19 - Gyirmót – Dunaújváros 1-13 (1-5)
Gólszerzők: Katona, Koval, Vajda, Tamaskó (2), Polacsek, Nagy (5), Ásványi, Csányi

Jakab Elek: A tabella második helyén álló Gyirmót ellen magabiztos győzelmet arattunk. Játékunk folyamatosan fejlődik, ami növeli a győzelmünk érékét. Háromgólos vezetésünk után kissé figyelmetlenné vált a játékunk és gólt kaptunk, de szerencsére hamar növeltük ismét az előnyünket és innen magabiztosan haladtunk a győzelem felé.

U17 - Gyirmót – Dunaújváros 0-4 (0-1)
Gólszerzők: Dobos (3), Hamar I.

Lőrincz Emil: Kemény ellenfélnek bizonyult a győri csapat, agresszívan, sokszor szabálytalanul játszottak. Nem volt könnyű, kihagytunk egy-két nagy helyzetet. Második félidőben már felpörögtünk, akkor már a Gyirmót csapata át sem jött a mi térfelünkre.

U15 - Dunaújváros – Honvéd 4-2 (0-2)
Gólszerzők: Rácz, Balogh, Garda (2)

Arany Dávid: Pokolból a mennybe jutottunk, mert az első félidő végén kettővel vezetett már a Honvéd és onnan fordítottunk a második félidőben. Az első félidőben is jobban játszottunk, de a második játékrészben mindent egy lapra tettünk fel. Annyit kértem a szünetben, hogy higgyék el, győzhetünk. Teljesen megérdemelten nyertünk.

U14. Dunaújváros – Honvéd 0-8 (0-6)

Salamon Miklós: Egy jó csapat volt az ellenfelünk, de ezt tudtuk előre. A játékosaimon már a mérkőzés elejétől látszott, hogy túlságosan tisztelik őket, ezáltal szinte semmit se vállaltak fel, ha mégis,azok javarészt nem sikerültek. A félidőre jelentős hátrányba kerültünk. Az öltözőben kértem, hogy felejtsük el az első játékrészt, új célt tűztünk ki magunknak. Nevezetesen, hogy 0-0-ról folytassuk a mérkőzést és nyerjük meg a második félidőt. Egyenrangú partnerei lettünk a Honvédnek, úgy játszottunk, ahogy azt az elejétől vártam volna.

A rovat további hírei: Sport

Sikeres edzőtábor Tatán

Sikeres edzőtábor Tatán

2025. júl. 15.

A napi három gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is volt ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület szokásos nyári táborában, melyet ezúttal Tatán rendeztek meg.

Győzelemmel kezdték a középdöntőt

Győzelemmel kezdték a középdöntőt

2025. júl. 15.

A házigazda Montenegró elleni kétgólos sikerrel tartotta életben negyeddöntős reményeit a DKKA-s Fehér Luca Blankával felálló magyar junior női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

2025. júl. 14.

Közel ötven díjat adtak át a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség hagyományos szezonzáró ünnepségén, melyen városunk vezetése is képviseltette magát.

Dunaújvárosi éremeső a Vidékbajnokságon

Dunaújvárosi éremeső a Vidékbajnokságon

2025. júl. 14.

Huszonegy dobogós helyezéssel, az éremtábla hatodik helyén zárták a Fadd-Domboriban megrendezett Vidékbajnokság küzdelmeit a DKSE tehetséges kajak-kenusai.

Középdöntős juniorok

Középdöntős juniorok

2025. júl. 13.

Nagy küzdelemben verte meg a lengyeleket, s ezzel bejutott az Európa-bajnokság legjobb tizenkét csapata közé a magyar junior női kézilabda válogatott.

Lőgyakorlat Japán ellen

Lőgyakorlat Japán ellen

2025. júl. 13.

Harminchárom gólt szerezve aratott kiütéses győzelmet a japánok ellen a magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokság második csoportmérkőzésén.

Harmadosztályú ellenfél a kupában

Harmadosztályú ellenfél a kupában

2025. júl. 12.

Az NB III-as Bonyhád VLC lesz a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának ellenfele a Magyar Kupa első fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. Digitális utility - eszközfedezet nélkül?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő