Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 23. Emőke
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Vándorló plakátkiállítás

Kultúra
Szilágyi iskola
Intercisa Múzeum
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2015. okt. 14., 16:01

Először a Szilágyi iskolában lehet megtekinteni a régészeti tárgyakról készült plakátokat, de még ebben a tanévben szeretnék eljuttatni minden más iskolába is. Farkas Lajossal, az Intercisa Múzeum igazgatójával beszélgettünk.

„Elsősorban régészeti tárgyakról van szó, ezeket miután feltárták és restaurálták, megtisztítják és bedobozolják, kevesebben foglalkoznak utána velük. Az ötlet az volt, hogy ezeket vigyük ki. Nyertünk rá egy pályázatot, ez pontosan kapcsolódik ahhoz, amit elképzeltem. Kollégáim, Keszi Tamás és Buza Andrea készítették el szakszerűen a képeket, és szöveget mellékeltek hozzájuk, mikor, hol találták a tárgyakat, természetesen úgy, hogy ezt a gyerekek is megértsék. Kíváncsian vártuk, milyen lesz a fogadtatás, de a gyerekek nagyon élvezték, nagyszünetben még alig lehetett őket onnan elszólítani, ahogy a tanárokat is. Nagyon örülök, hogy a pályázat a gyerekeket célozza meg, ugyanis belőlük lesznek a jövő múzeumlátogatói.

Még két hétig biztosan a Szilágyi iskola bejáratánál lesznek a képek, amelyek némelyikén -haladva a korral- QR kódok is találhatók, így az okostelefonok segítségével egyből a múzeum honlapjának megfelelő oldalán találja magát, aki a telefonjával beolvassa a kódot. Néhány történelem, földrajz, magyar, de informatika órán is kilátogattak a tanulók a plakátokhoz, hogy különböző szemszögből vizsgálják a tárgyakat, akár plusz információ, akár csak szómagyarázat miatt. De nem csak a Szilágyi Általános Iskolában lesz megtekinthető a 15, egyenként akár 40 tárgyat is bemutató banner.

„Tervezzük, hogy minden iskolába elvisszük. Először általános iskolákba, de utána középiskolákba is.  Jó lenne, ha többen megismernék a gyerekek a szűkebb hazájukat is, történelmileg, régészetileg és néprajzilag is - mondta a múzeumigazgató.

Egy másik pályázatot is sikeresen nyújtott be a múzeum, ez a környező településeken talált tárgyak bemutatását segíti, amiket a helyi önkormányzatoknál szeretnének kiállítani.

„Mezőfalvában már elindítottuk ezt a folyamatot, az emberek nagyon szeretik. Később Adony, Rácalmás, Kulcs, Nagyvenyim is sorra kerül, ha pedig júniusban lejár a pályázat határideje akár meg is lehet cserélni a kettőt. A vitrinekben a tárgyakat, amik addig a környék önkormányzataiban voltak kiállítva a helyi iskolákba kerülhetnek, a plakátkiállítás pedig a környező iskolákba - emelte ki Farkas Lajos.

A rovat további hírei: Kultúra

Őszbúcsúztató családi kavalkád az Intercisa Múzeumban

Őszbúcsúztató családi kavalkád az Intercisa Múzeumban

2021. okt. 01.

Az Intercisa Múzeum idén is csatlakozott a Múzeumok Őszi Fesztiváljához – a napokban kezdődött, egészen novemberig tartó sorozat egyik fontos eseménye lesz a szombati kavalkád.
 

A jeles tudós, ősfotós öröksége (galériával)

A jeles tudós, ősfotós öröksége (galériával)

2021. okt. 01.

Rosti 190 címmel rendeztek nagyszabású eseménysorozatot a Bartók Kamaraszínházban szerdán délután: kiállítás, filmvetítés, emlékműsor, de még díjátadás is színezte a jubileumi programot.

ICA-D: a nagy őszi seregszemle

ICA-D: a nagy őszi seregszemle

2021. szep. 30.

Közel hetven képző- és iparművész mutatja be munkáját a Fejér Megyei Őszi Tárlat keretében: a szalonkiállítás pénteken nyílik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) összes termeiben. Gazdag kollekció lesz, mindenkit várnak a megnyitóra!

A zene világnapja – végre újra élőben!

A zene világnapja – végre újra élőben!

2021. szep. 29.

Remek sorozattal készül a jeles ünnepre a Sándor Frigyes Zeneiskola: csütörtökön tanári koncert lesz, pénteken közösségi programra készülnek a zeneiskolások a "lakatolós" téren! 

DSTV: mesedélután az MMK-ban

DSTV: mesedélután az MMK-ban

2021. szep. 29.

A mesék játszották a főszerepet a Munkásművelődési Központban a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Máris mutatjuk az intézményi kínálat mesés részleteit! Hangkép.
 

"Tejútvesztő" és népmesenap a könyvtárban

"Tejútvesztő" és népmesenap a könyvtárban

2021. szep. 28.

Két nap, két érdekes esemény: a Tejútvesztő című, a tejfehérje allergiára fókuszáló kötet bemutatójára szerdán, a népmese napjára csütörtökön várja az érdeklődőket a József Attila Könyvtár.

"Rosti 190": tárlat és ünnepi eseménykör a Bartókban

"Rosti 190": tárlat és ünnepi eseménykör a Bartókban

2021. szep. 28.

A 190 éve született tudós-fotográfus, Rosti Pál emléke előtt tiszteleg a Bartók Kamaraszínház és a Pentele Baráti Kör együttműködése – a páratlan életmű kincseiből nyíló kiállítást remek kiegészítő programok körítik szerdán délután.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő