Akik nyolc éve mentik az utcán kóborló állatokat
Hivatalosan is egyesületté vált Street Dog Állatvédő Egyesület. A csapat tagjai elsősorban ivartalanítási akciókban, a felelős állattartásról szóló iskolai előadásokban látják a probléma megoldását, hogy minél kevesebb kóbor állat legyen az utcán.
Vörösmarthy Judittal, az egyesület elnökével a jelenlegi helyzetükről beszélgettünk.
-Nagy öröm számunkra, hogy egyáltalán ideiglenes befogadó helyet tudunk működtetni Rácalmáson a Sirály utcában. Ugyanakkor hangsúlyoznám az ideiglenes helyet, ugyanis mi az örökbeadásban hiszünk, s valljuk, hogy lehet gazdát találni a kutyáknak és a macskáknak. Az állatvédelemnek ott van, ott lehet majd vége, ha már nem lesz felesleges szaporulat. Ezért és a betegségek megelőzése miatt támogatjuk és szervezünk inkább ivartalanítási akciókat. Továbbá hisszük, hogy óvodában, iskolákban előadásokkal tudjuk segíteni a felnövekvők komolyabb felelősségvállalását.
MTI Fotó: Balázs Attila
Sándor Viktória, aki szintén több éve rendszeres segítője és alelnöke is az egyesületnek, optimista a tevékenységüket illetően, hiszen nem csak Dunaújvárosra, hanem a városkörnyéki településekre is kiterjed:
-Az állatvédelem sarkalatos pontja, hogy a gyökerénél kezeljük a problémát, talán ezért is az ivartalanítás a kulcsfogalom a tevékenységünkben. Nagy segítség továbbá, hogy tavaly egy chipleolvasót is kaptunk támogatásként, ami megkönnyíti a kóbor (vagy éppen kivert, gondatlanul hagyott) állatok beazonosítását. A másfél éve együtt lévő csapatunk nyolc éve menti az utcán lévő állatokat az orvosi ellátás biztosítása és gazdásítás érdekében.
A támogatásokat az egyesület Facebook-oldalán található elérhetőségekre lehet küldeni, illetve felvenni a kapcsolatot az állatmentő csapattal.
A rovat további hírei: Közélet
Vállalkozásfejlesztési tájékoztató a kamarában
2025. már. 18.
A Demján Sándor Programról, valamint a GINOP Plusz és más pályázatok kínálta lehetőségekről szervez vállalkozásfejlesztési tájékoztatót a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK). A csütörtöki eseményre még lehet regisztrálni!
DSTV: ünnep a forradalmi emlékműnél
2025. már. 18.
A forradalom hőseinek emléke elevenen él, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú évek hagyományának megfelelően idén is közös megemlékezésre hívta az önkormányzat a városlakókat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepén. Hangkép.
Máris kezdődik a Pentele híd sarucseréje
2025. már. 17.
Az M8 autópálya Dunavecse és Dunaújváros közötti szakaszán, az 1682 méter hosszú Duna feletti Pentele hídon előre tervezett karbantartási munka kezdődik, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is biztonságos legyen a közlekedés. Teljes hídzár is lesz, értesült a DO.
Nagy Ferenc 90 éves lett – sok boldogságot!
2025. már. 16.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése: Nagy Ferenc családja körében ünnepelte a 90. születésnapját a napokban, de a Dunaferr SE örökös tagját az önkormányzat is köszöntötte a születésnapján, így hivatalosan is városunk ünnepelt polgára lett.
Közös főhajtás '48 hőseinek emléke előtt (galériával)
2025. már. 15.
Nagyszabású, a forradalom és szabadságharc hőseihez méltó ünnepség helyszíne volt a '48-as forradalmi emlékmű ma délelőtt. A katonai tiszteletadással, köszöntővel és műsorral körített ünnepség koszorúzással ért véget; sokan hajtottak főt a szabadságharc mártírjainak emléke előtt.
DSTV: a hősök emléke még mindig eleven
2025. már. 15.
Hőseinket nem szabad felednünk. Azokat, akik életüket nem féltve szálltak harcba a szabadságért, és akiknek ma is nagyon sokat köszönhetünk. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe kapcsán beszélgetett a DSTV stábja Farkas Lajos múzeumigazgatóval.
Idén is mindenkit vár a város zöld szigete
2025. már. 14.
A Baracsi úti Arborétum városunk egyik ékszerdoboza. Mint ahogyan a város több területén, úgy ott is zajlanak a fejlesztések és szépítések, emellett komoly terveket is dédelgetnek. Nemrég újra megnyitotta kapuit a létesítmény a látogatók előtt – erről adott tájékoztatást Pintér Tamás polgármester és Orosz Csaba önkormányzati képviselő.