Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Díjat kaptak az osztálytársukat újraélesztő diákok

Közélet
Magyar Vöröskereszt
díjátadó
újraélesztés
Dunaújváros

facebook megosztás

Pálinkás István - 2015. nov. 20., 21:11

Először szerepeltek együtt a nyilvánosság előtt így, öten. Öt srác, akiknek élete, elmondásuk szerint is, örökre egybefonódott. Életmentők és egy megmentett élet.

Díjat vehettek át a társukat újraéelszető diákok a Dunaújvárosi Vöröskereszt éves, ünnepi összejövetelén. Feth Katalin a Magyar Vöröskereszt Dunaújváros területi vezetője köszöntőjében saját, anyai érzéseit sem kerülte meg:

„A négy fiú hétköznapi hőstettét szeretnénk megköszönni ezen alkalommal. Hétköznapi tett azért, mert nem rémültek meg, nem zavarodtak össze a felelősség súlya alatt. Azt tették, amit tenniük kellett az adott időben és az adott helyen. Hősök azért, mert felnőtteket megszégyenítő felelősségtudattal álltak helyt ebben az embert próbáló vészhelyzetben. Szülő vagyok, édesanya. Életet adtam két gyermeknek. Már felnőttek, de azóta is féltő gonddal figyelem lépésüket, rettegek attól, hogy bármilyen bajuk lehet. Amikor Dani történetét megtudtam a második gondolatom az édesanyáé volt. Nagy áldás a sorsnak, hogy abban a pillanatban Dani nem volt egyedül.”

Szabó Melinda, az édesanya arcán, az est folyamán többször is megjelentek a hála és öröm könnyei, ahogy körültekintett a teremben, ám azokat a napokat soha nem fogja elfelejteni.

Borzalmas, amikor felhívják az embert, hogy meghalt valakije. Én ezt már egyszer átéltem a férjem kapcsán, és borzalmas, amikor azt mondják, hogy a gyerekedet újraélesztik. Leírhatatlan fájdalom, borzalmas. Ezt szerintem csak az tudja megérteni, aki már átélte. Nagyon sok esetben megkapom, hogy ami velem történt „az semmi”, s akkor sorolják a maguk fájdalmát. Az emberek sokszor annyira érzéketlenek. Borzalmas volt látni, ahogyan beemelik a helikopterbe a fiamat. Ugyanazt átéltem tizenegy éve a férjemmel, akit szintén beemeltek.  Aztán nem kis sebességgel Székesfehérvárra mentünk, álltam az ágya mellett, és láttam: a gyerekem lélegeztető gépen van. És azt mondta az orvos, nem biztos, hogy megéli a holnapot. Amikor tudatosodik az emberben, hogy ez velem nem történhet meg. És tudom, hogy a hit hegyeket mozgat, s nagyon hiszek. Kértem a Jóistent, hogy ne vegye el tőlem. Borzalmas volt. A Jóisten vele volt, hogy a tanár néni előtt ötven méterre esett össze és egyből volt négy olyan gyerek, akik nem estek pánikba és segítettek rajta. Én sokkot kaptam volna, pedig tanultam az újraélesztést. Ezt tanítani kellene egyébként, minden iskolában, ahogy régen. Most hatalmas hálát éreztem, köszönetet a fiúknak, ez sugárzott az est folyamán. Paulusz Ádám a fogadott fiam lett, ő kezdte el és még akkor is folytatta a mellkas kompressziót, amikor kint voltak a mentősök. A két befújást Almási Palika csinálta, ő a másik szívem csücske… Örökké hálás leszek nekik. És ha bármiben tudok segíteni nekik, akkor megteszem.

Megkérdeztük a srácokat is, hogy miképpen gondolnak vissza hőstettükre és az azóta eltelt időre.

Paulusz Ádám:

 „Nagyon örülök, hogy így együtt lehetünk és hogy jó barátok lettünk, ez az eset közelebb hozott minket egymáshoz. Az interneten egy teljesen pozitív történet bontakozott ki ebből. Nekem volt, aki azt írta, hogy reggel nagyon rossz kedvvel kelt, de feldobta a napját, hogy ilyet vittünk véghez. Azért ez akkora hatással volt ránk, hogyha bármikor meglátjuk egymást, eszünkbe jutnak a történtek.

Steigervald Dávid:

„Egy csapatban vagyunk, jobban összebarátkoztunk, s jobb lett a kapcsolatunk. Én Palival, Danival nem beszélgettem előtte, nem voltunk olyan jóban, de most hál’ Istennek igen. A mindennapok nem változtak meg, mi sem változtunk. Vagyunk, mint előtte, igaz szorosabb kapcsolatban Ezek után a jövőben is ha találkozunk bárhol, biztosan beszélgetni fogunk. Eszünkbe fog jutni, hogy mi történt. Magunkkal fogjuk hordozni, mert elfelejteni nem tudjuk. Szerintem megmarad a barátság.”

Simon Levente:

„Igazi baráti viszonyba kerültünk. Ugyanúgy járunk iskolába, sportolnim a hétköznapok nem változtak. Átértékeltük, hogy mi is az az élet. Sokan gratuláltak, ami jól esett. Életünk folyamán vissza foguk emlékezni, még a gyerekeinknek is elmondjuk, s ezzel példát fogunk mutatni. Ha találkozunk, akkor nem megyünk el csak úgy egymás mellett.

Almási Pál:

„Örülök, hogy együtt a csapat, főleg, hogy Dani is köztünk maradt. Az életmentés valóban nagy dolog volt. Először nekünk sem esett le, hogy mit csináltunk. Igazából akkor, amikor kaptuk a visszajelzéseket, hogy ez azért nem egyszerű történet, mert nem sokan csinálták volna meg. Vannak, akik ettől félnek, rettegnek, de remélem, van az a réteg, akik odaállnak, aztán segítenek a társaiknak, mint mi. Ez a gondolat, ez a tett már mindegyikőnkbe beleivódott. Örökké fogunk erre emlékezni.”

 

Böde Dániel, akinek humorérzéke is kellően jól szituált, megjegyezte, hogy a focista névrokon csípődobását persze látta, sok sikert is kívánt a továbbiakhoz, de a véradók közössége most jobban megörvendeztette:

Nagyon örülök, hogy itt lehetek, s annak, hogy megtették értem azt, amit tettek. Nos, igen én „éltem át ezt a történetet de én nem szenvedéssel éltem meg. Nem tölt el szomorúsággal, mert végül is jól jöttem ki belőle. Semmilyen negatív dolgot nem hordok magamban. Szerintem mindenféleképpen megmarad a kapcsolat közöttünk, ha mást nem az aktuális közösségi csatornán. El fogjuk egymást érni, ez egészen biztos.

 

A véradókat köszöntő elnökség tagjai közt jelent volt Dr. Bozsits Attila, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Vezetőség elnöke, Szűcsné Szigeti Hedvig a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei igazgatója, Orosz Csaba dunaújvárosi tűzoltóparancsnok, Reszegi Imre, a Mentőállomás mentőtisztje és Gyöngyösiné Hoffer Szilvia, területi vezetőségi tag.

A rovat további hírei: Közélet

D+ Híradó - Jótékonyság, véradás

D+ Híradó - Jótékonyság, véradás

2019. ápr. 16.

Jótékonysági pedagóguskoncertet tartottak, véradási alkalmak áprilisban, szépkorú köszöntés - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

Életmentés az élményfürdőben - Polgármesteri elismerés

Életmentés az élményfürdőben - Polgármesteri elismerés

2019. ápr. 16.

Bacsa Renáta és Kiss Ildikó úszómesterek sikeresen élesztettek újra egy idősebb hölgyet az élményfürdő egyik külső medencéjében hétfőn. Cserna Gábor ennek kapcsán tartott rendkívüli sajtótájékoztatót a helyszínen.

Kilencvenévesen is kertészkedik

Kilencvenévesen is kertészkedik

2019. ápr. 16.

A héten már másodszor köszönthetett fel Gombos István humán egyekért felelős alpolgármester egy újabb szépkorú polgárt, ezúttal Németh Józsefet, aki lassan negyven éve él Dunaújvárosban.

Muszlim migránsok a közösségi médiában ünneplik a Notre-Dame leégését

Muszlim migránsok a közösségi médiában ünneplik a Notre-Dame leégését

2019. ápr. 16.

A közösségi médiában, elsősorban a Facebookon és a Twitteren rengeteg, nagyrészt Párizsban élő muszlim migráns ünneplésbe kezdett, miután kigyulladt a francia főváros és egyben a keresztény világ egyik legfőbb jelképe, a több mint 850 éves Notre-Dame székesegyház - írja az Origo.

„A Fidesz a nemzetek Európájában gondolkodik”

„A Fidesz a nemzetek Európájában gondolkodik”

2019. ápr. 16.

Az európai parlamenti (EP) választás tétje, hogy a bevándorláspártiak győznek, vagy azok az országok - köztük Magyarország -, amelyek szeretnék megállítani a bevándorlást - jelentette ki Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő kedden Budapesten.

A magyar háztartások 17 százaléka részesül a távhő szolgáltatásokból

A magyar háztartások 17 százaléka részesül a távhő szolgáltatásokból

2019. ápr. 16.

A magyar háztartások 17 százaléka részesül a távhő szolgáltatásokból - mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője.

Egy példaértékű kezdeményezés

Egy példaértékű kezdeményezés

2019. ápr. 16.

Magdika kedvesen invitált a lakásba.  Az új lakásában új bútor is van. Már csak az ágyát várja, hogy teljes legyen a berendezés, de ettől függetlenül nagyon boldog. Kilenc esztendővel ezelőtt hagyta abba az ivást, ami miatt a legmélyebbre került.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Farsang Kupáért fociztak

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  3. DSTV: vízilabdázók köszöntése

  4. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  5. Történelmi siker a diákolimpián

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő