Hórukk és hajrá Fradi! - A jövőért hajt a Pálfi család

Dízelmozdony szerelő lett, majd a kereskedelmi szakközépiskolát végzett és többféle jogosítványt szerzett. Szinte mindent megtanult vezetni, a veszélyes áruk szállításán keresztül a személyszállításig.

- Negyven év vezetek már, eddig még baleset nélkül. Annak idején sofőrként kezdtem a pályafutásomat, majd taxiztam és a kórházban dolgoztam. 1994-et írtak, amikor a kórházban több tevékenységre, például a szállítmányozásra, az étkeztetésre pályázatokat írtak ki. Azonnal megpályáztam a fuvarozási részt és szerencsére meg is nyertem. A cégünk több nagyvállalatnak és társaságnak végzett előbb csak teher, majd később személyfuvarozást is. Sőt, a vízilabdásoknak névadó szponzoraik is voltunk. Aztán beütött a krach, a Green System egészen 2010-ig működött. A gazdasági válság következtében több olyan vállalkozás ment csődbe, akiknek mi dolgoztunk, akik a megrendelőink voltak. Akadt olyan pesti cég, akik több milliós megrendelést adtak, s az utolsó hónapban már nem tudtak fizetni. Több sportvállalkozás is milliókkal tartozott, amikor jogutód nélkül megszűnt. Ezt a terhet viszont mi nem bírtuk el és végül felszámolták a céget. Ami megmaradt, azt elvitte az APEH és a lízing cégek, ugyanis a végén már több mint húsz járműből állt a gépparkunk.

A bukás minden helyzetben fájó, de amikor az ember nagyrészt önhibáján kívül kerül a padlóra, az még borzasztóbb. László azonban nem adta fel, pedig ő is igencsak kétségbeesett.

- Mondanom sem kell, nagyon elkeserített a dolog. Rettenetesen nehéz időszak volt, ott álltam munka, és pénz nélkül. Végül nem találtam más megoldást, elmentem a taxizni. Előtte sokáig gondolkodtam, ilyenkor sok minden megfordul az ember fejében. Vannak, akik a pohár után nyúlnak, házasságok mennek tönkre, elzüllenek. Én viszont úgy gondoltam, ismét nekiállok dolgozni. Elkezdtem elölről. Nem volt egyszerű. A legvégén már csak hat emberem maradt, pedig volt, hogy húsznak adtam munkát. Szerencsére azonban mindenkinek tudtam másik állást szerezni.

Aztán egy másik céget alapítottak feleségével, azóta tudatosan próbálnak előrehaladni lépésről-lépésre.

- Ma már a feleségem viszi a pénzügyeket, én a szakmai részt, így olajozottan működik minden. A tervünk az, hogy szeretnénk ismét felzárkózni, újraépíteni a vállalkozást, de nagyon nehéz most. Szinte mindent elszállítunk, ami a megrendelőnk kívánsága – mondja László, majd fia veszi át a szót.

- Annak idején engem is megcsapott a fuvarozás varázsa és tulajdonképpen belecsöppentem apuék vállalkozásába. Amint lehetett, azonnal megszereztem a jogosítványt, és besegítettem a vállalkozásba. Emlékszem, az első években úgy vihettem fuvart Székesfehérvárra, hogy mindig mellettem ült egy hivatásos sofőr. Akkor még nagyon utáltam ezt, de ma már látom, milyen hasznos volt, mekkora rutint adott ez. Kicsit nehezen tűrtem, hogy hol a lábamra, hol a fejemre csaptak, hogy ne forgolódjak, amikor három tükör segít a tájékozódásban. Ma már ez nem okoz gondot, sok ezer kilométert levezettem 14 év alatt, mind itthon, mind külföldön – meséli ifjabb Pálfi László.

Laci a Kereskedelmiben érettségizett, majd letette a PAV vizsgát, így ma már ő is teljesen elköteleződött a fuvarozás és a szállítmányozás mellett. Két külön vállalkozásuk van, de segítik egymást. Négy autóval rendelkeznek, de ha szükséges, ők maguk bérelnek nagyobb autót, hogy kielégítsék a megrendelői igényeket. Az öröm az ürömben, hogy néhány vállalat megmaradt a régi partnerek közül. Ilyen a kórház is, hiszen Pálfiék végzik a vérszállítást is.

- Ezt apuéktól örököltem meg. A kórházon belül működik a Synlab Hungary Kft. Velük nagyon jó viszonyban vagyunk és a környező településekről én gyűjtöm be a vizsgálati anyagokat, a vér- és vizeletmintákat, illetve kiszállítom az eredményeket. Ritkábban ugyan, de szükség esetén vérkészítményeket is szállítunk.

- Régebben – veszi át a szót az apa – előfordult olyan eset, hogy hajnali két órakor kellett menni vérért egy nagy műtét miatt. A másik emlékezetes eset az volt, amikor szintén vért hoztunk, de Érd előtt hosszú kocsisor állt, az úton géppisztolyos rendőrök terelték a forgalmat és minden autót átvizsgáltak. Mivel határidőre kellett mennünk, kitettük a vészvillogót és bekapcsoltuk a szirénát, mire a fegyveres őrök golyóálló mellényben közölték, hogy az éppen megszökött viszkis rablót keresik. Végül, ha nem is aznap, de a viszkis is meglett, mi pedig a megkülönböztető jelzéseknek hála, időben visszaértünk a műtéthez.

A munka mellett mindketten a labdarúgás megszállottai.

- A nagy szerelmem a Ferencváros – avat be a kulisszatitkokba az apa. – Amikor a Dunaferr focicsapatát szállítottam, mondtam is a fiúknak, hogy mindaddig nekik drukkolok, amíg nem a Fradival játszanak. Cinkeltek is érte, de nem haragudtak rám ezért.

Az ifjabb László pedig a mai napig futballozik.

- Annak idején a Dunaferrben kezdtem játszani, ma már csak a barátaim miatt húzok focicsukát. A megyei bajnokságban, a Kisapostag színeiben rúgom a bőrt, illetve a kispályás bajnokságban, a Royal Flash nevű baráti társaságban.