Képviselők nyomában
Vajon mivel foglalkoznak huszonöt év elteltével a rendszerváltás utáni első közgyűlés tagjai? Ez a kérdés foglalkoztatott minket, így próbáltuk felkeresni mind a huszonkilenc személyt, akik az első szabad önkormányzati választáson képviselői mandátumot nyertek.
A helyi rendszerváltók közül többen a mai napig aktívan tevékenykednek a városi közéletben, sokan ismerhetik őket hivatásuk, foglalkozásuk kapcsán.
Cserna Gábor az 1990-es választások óta politizál, minden közgyűlésben képviselői mandátumot nyert, 2010-ben és 2014-ben őt választott meg a városunk polgármesterének.
Dr. Dorkota Lajos 1990-2011 között a Fidesz önkormányzati képviselője, 1998-2013 között pedig országgyűlési képviselője is volt. 2011-ben kormánymegbízottá, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetőjének nevezték ki. 2013-tól a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökeként dolgozik.
Dr. Dlustus Péter szájsebészként, dr. Szabó Zoltán belgyógyászati főorvosként dolgozik a Szent Pantaleon Kórházban. Utóbbi rendszeresen vesz részt ultrahosszúságú futóversenyeken. Dr. Kéthelyi Ágnes fogszakorvosként praktizál.
A Munkácsy-díjas Birkás István a képviselői munka után is képző-, festőművészként tevékenykedik.
Dr. Félix István ügyvédként praktizál városunkban.
Ordas István egy ingatlanközvetítői iroda ügyvezető-igazgatója, emellett műkereskedő. Ő szolgált nekünk információval néhány egykori képviselőtársáról.
Dr. Gál Zsolt a siófoki kórház főorvosa. Huszti József biztosítási szakemberként dolgozik. Pálfalvi János, Varga Lajosné, Almási Zsolt, Antal István, Ladányi Béla már nyugdíjas. Dr. Kálmán András 1990-ben lett a közgyűlés képviselője, 1994-től alpolgármester, 1999-2010-ig pedig a város polgármestere volt. Ma már nyugdíjas, de ügyvédként is dolgozik. Galántai Csaba egy ciklusig volt képviselő 1990-től. Városunkban él, de munkája a fővárosba köti, a Magyar Tudományos Akadémia levéltárának ellenőre.
Dr. Izsák Gyula főiskolai adjunktus, a mai napig a Dunaújvárosi Főiskolán tanít. Az akkor negyvenéves férfi már tizenegy gyermek édesapjaként arra törekedett, hogy személyesen jusson el a város 1-es számú választókörzet valamennyi polgárához. Mint mondta, akadtak feszültségek az 1990-ben megalakult közgyűlésben, mert egyik napról a másikra nem lehetett egy tollvonással egy régi helyett egy újat alkotni.
- A hit is alapja az elköteleződésnek, anélkül nem megy. Az első ciklusban, mint vallás- és oktatásügyi bizottsági tag azon voltam, hogy ez a város ne maradjon olyan nyomott, mint amilyen volt. Aktívan részt vettem a római katolikus, az evangélikus templom kialakításában. Erre büszke is vagyok, bárki bármit mond - mondta Izsák Gyula. Fiai közül többen politizálnak, vagy önkormányzatokban vállaltak munkát. Közülük Izsák Máté jelenleg az 5-ös számú egyéni választókörzet képviselője.
Pochner László 1990-1998 és 2002-2010 között volt képviselő a közgyűlésben. Megkeresésünkre elmondta, a képviselőség kihívást jelentett számára, hiszen végig főállásban dolgozott a Dunaferrnél, mint beosztott mérnök.
- Az első ciklusokban kéthetente volt rendes közgyűlés, amik délután fél négykor kezdődtek és általában este tíz-tizenegy óráig is eltartottak, de a költségvetés elkészítésének idején másnap hajnali három-négy óráig is. Utána pedig kezdődött a főállású munka. Abban az időszakban alkotta meg a közgyűlés az önkormányzatisághoz szükséges legfontosabb rendeleteket, például a Szervezeti és Működési Szabályzatot, a gazdálkodásról szóló rendeletet - idézte fel Pochner László, aki a negyvenhárom év dunaferres munkaviszony után ma már nyugdíjas.
Antal Lajos még főiskolásként került a közgyűlésbe 1990-ben. 2002-ig volt képviselő a helyi testületben, továbbá 1998-2010 között a megyei közgyűlés tagja is.
- Tisztelettel gondolok minden egykori képviselőtársamra, kollégámra, akikkel együtt kezdtük az önkormányzatiságot. Többükkel a mai napig tartom a kapcsolatot. A mai testületi munka is embert próbáló feladat, amihez sok erő és kitartás kell - fogalmazott az egykori testületi tag. Antal Lajos 2012-óta Bajorországban él családjával, feleségével húsz éves házasok, egy 18 és egy 16 éves fiúgyermekük van. Jelenleg a müncheni repülőtéren dolgozik rampás tisztként. A repülés régi szerelem az életében, nagyon szereti a mostani munkáját. - Bár külföldön élek, naponta olvasom az otthoni híreket, s nagyon szurkolok, hogy mind a város, mind az ország sikeres legyen - tette hozzá.
Dakó Csaba 1990-1994-ig volt képviselő városunkban, 1996-ig a közgyűlés külsős tagjaként igyekezet hatékonyan segíteni az átalakulás folyamatát. Jelenleg nyugdíjasként él városunkban. - A képviselőség utáni időszakban történtek után, melyek engem, és sok társamat negatívan érintettek, teljesen kivonultam a városi közéletből, és sok témában most sem tudok egyezni a történésekkel, cselekedetekkel. A városvezetés belső hangulatával, hangnemével pedig végképp nem értek egyet - osztotta meg gondolatait lapunk megkeresésére.
Sajnos az akkori közgyűlés tagjai közül többen már nincsenek közöttünk: Dimák Ernő, Palkovics Jenő, dr. Sipos János, dr. Wittmann Károly és Kiss András.
Fotók: Dunaújvárosi Hírlap Archvum
A rovat további hírei: Közélet
A város is bekapcsolódik a Versenyképes Járások programba
2025. ápr. 08.
Rendkívüli közgyűlést tartott a város önkormányzata a Városházán ma délelőtt. Egyetlen napirendről döntöttek a képviselők – a Versenyképes Járások programban történő indulásról.
Teljes útzárak a Pentele hídon – figyelem, az első ütem már pénteken kezdődik!
2025. ápr. 08.
A tervekről már zengettünk, most itt a következő időszak egyik meghatározó mérföldköve: teljes pályazárra készülhetnek a közlekedők a Pentele hídon – péntek délutántól várhatóan vasárnap estig.
Betett a zimankó az autóvásárnak vasárnap – de májusban folytatják!
2025. ápr. 08.
Gonosz tréfát űzött a hidegbetörés a dunaújvárosi autóvásár szervezőivel: kevesebben választották vasárnap délelőtti időtöltésük helyszínéül a vásárteret a jeges szélben. Csodák csodája: még így is köttetett üzlet!
A cél az innováció és a város fejlesztése
2025. ápr. 07.
Dunaújvárosnak is szüksége van az Európai Unió finanszírozta pályázatokra. Ezek a források hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk fejlődjön és modernebb, szebb otthont biztosítson a lakosságnak. Erről is beszélt Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester az aktuális pályázati ciklus kapcsán.
Vadvirág a városban? Bárkinél lehet ilyen!
2025. ápr. 05.
Vadvirágos parcella minta projekt létrehozását tervezi az ÖKO-Klub Dunaújváros csapata. Az önkéntesek bevonásával futó, a városban önvető virágoskert-szigeteket eredményező közösségi kezdeményezéshez bárki csatlakozhat – már vannak is jelentkezők!
Professzionális fűnyíróval gazdagodtunk
2025. ápr. 03.
Nem lehet azt mondani, hogy elöregedett lenne a város üzemeltetésében dolgozó géppark, hiszen öt évvel ezelőtt gyakorlatilag semmilyen sem volt a városi cégeknek. Így az elmúlt években szépen apránként kellett ezen a téren is fejleszteni. Most új fűnyíró állhat munkába.
A körzetben élőkkel egyeztetve terveznek
2025. ápr. 03.
Dunaújváros életében is fontos, hogy a lakosság a felmerülő kérésekkel bátran fordulhasson a városvezetéshez. Így véli Barta Endre is, aki a 4-es választókerület képviselőjeként az ott élőkkel együtt szépíti az lakóközösséget. A szerdai lakossági fórumán is sok kérdést vitattak meg az egybegyűltek.