Kézilabda: magunkkal törődünk!

spigott - 2015. november 12. 18:16

Az olasz Indeco Conversano csapata elleni hazai összecsapással kezdi meg az EHF Kupa idei küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese. A szombat délután öt órakor kezdődő mérkőzés, s egyben a párharc egyértelmű esélyesének a mieink számítanak.

Végre megkezdi szereplését a nemzetközi kupasorozatban is a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely szombaton délután öt órától a dallamos nevű, Indeco Conversano együttesét látja vendégül az EHF Kupa harmadik fordulójának első mérkőzésén. A Kohász kézilabdázóinak vetélytársa simán, kettős győzelemmel jutott tovább az izraeli H.C. Holon együttesét a sorozat második fordulójában, ám reményeink szerint itt véget is ér az olaszok szép nemzetközi szereplése.

A papírforma alapján nem szabad, hogy gondot okozzon Zdravko Zovko tanítványainak a továbbjutás kivívása, s akkor erősen csalódottak lennénk, ha ezt nem kettős sikerrel vívná ki a Kohász együttese. Az olasz csapat jobbára saját nevelésű játékosaira épít, keretükből nyolcan is Conversanoban ismerkedtek meg a sportággal, de akad három légiósuk is, hiszen két román és egy dán kézilabdázó erősíti keretüket. Az olaszok szintén nagyon készülnek a párharcra, tisztában vannak esélyeikkel, erről árulkodik beállósuk, Elena Barani nyilatkozata is, melyet az olasz szövetség honlapjának köszönhetünk.
"Magyarországon nagyon komoly hagyománya van a sportágnak, szóval egy fizikailag nagyon erős és technikailag is képzett ellenfélre számítok. A mi célunk az lehet, hogy tudásunk legjavát nyújtsuk mindkét mérkőzésen ennek ellenére is, hogy büszkén képviselhessük az olasz kézilabdázást ebben a rangos nemzetközi sorozatban" – fogalmazott a Conversano csapatának rutinos játékosa.

Ennél többet azonban valószínűleg csak a pályán tudunk meg az olasz csapatról, s ezt erősítette meg kérdésünkre Zdravko Zovko vezetőedző is, aki szerint csapatának nem elsősorban ellenfelével, hanem saját magával kell foglalkoznia a szombat délután öt órakor kezdődő összecsapáson.
"Személy szerint nagyon várom már a szombati mérkőzést, egy nemzetközi kupameccs mindig élményt jelent, bárki ellen is lépünk pályára. Ellenfelünkről nem tudunk túl sokat, két román és egy dán játékosuk van, a többiek jórészt olasz fiatalok, úgy gondolom, hogy hasonló erősségűek lehetnek, mint az az olasz válogatott, mellyel a közelmúltban megmérkőztünk, s 37-24-re le is győztünk. Egyelőre erre az egy mérkőzésre koncentrálunk, a célunk csakis a győzelem, s nem az ellenfelünk játékával, hanem magunkkal foglalkozunk. A Békéscsaba elleni mérkőzésen tetszett, hogy szinte hatvan percen keresztül nagy odafigyeléssel játszottunk, s azt várom el a játékosoktól, hogy ezúttal is a maximumot adják ki magukból, ebből nem engedek" – árulta el a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának horvát vezetőedzője.

Zdravko Zovko a maximumot várja mindenkitől! (képek: DO-archív)

Az EHF Kupa harmadik fordulójának odavágóját szombaton délután öt órától, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban játssza együttesünk, míg a párharc második mérkőzésére november 21-én, este fél héttől kerítenek sort a csapatok Conversano-Bariban.

A rovat további hírei: Sport

Vereséggel kezdett a Kohász

Vereséggel kezdett a Kohász

2025. szep. 07.

Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.

Hazai rangadó előtt a focisták

Hazai rangadó előtt a focisták

2025. szep. 06.

A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Fővárosi nyitány a bajnokságban

Fővárosi nyitány a bajnokságban

2025. szep. 06.

A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.

Vereséggel kezdtek a fiatalok

Vereséggel kezdtek a fiatalok

2025. szep. 05.

A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

2025. szep. 05.

Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.

Miért fontos a mobilizálás?

Miért fontos a mobilizálás?

2025. szep. 04.

Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?

DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak

DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak

2025. szep. 04.

Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.