Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Mikulás, karácsony, szilveszter: várhatóan 950 milliárdot költünk el a boltokban

Közélet
karácsony
lakosság
költekezés
kereskedők

facebook megosztás

doszerk - 2015. nov. 23., 07:50

Nagy karácsonyi rohamra számíthatnak a kereskedők, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) előzetes becslése szerint a tavalyihoz képest 5-6 százalékkal, 940-950 milliárd forintra nőhet a decemberi forgalom - mondta Vámos György, a szövetség főtitkára az MTI-nek.

A szakember hangsúlyozta, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az idén eddig mintegy 6 százalékkal nőtt az áruházak, boltok értékesítése az előző év azonos időszakához képest, ami kiemelkedő ütemnek számít nemzetközi viszonylatban is, hiszen az uniós átlag kétszerese.

Hozzátette, hogy az év utolsó negyedévére az online pénztárgép rendszer piactisztító hatása már kifut, ezért a korábbi hónapoknál valamivel kisebb is lehet a várható növekedési ütem, ami ugyanakkor továbbra is kiemelkedő mértéket jelent. Vámos György kiemelte, a december hagyományosan a legforgalmasabb hónap minden évben. Tavaly az év utolsó hónapjában 907 milliárd forintot hagytak az üzletekben a fogyasztók, tavalyelőtt 873 milliárdot, míg 2012-ben 832 milliárdot.

Az OKSZ előzetes számításai szerint az idén decemberre várt 940-950 milliárd forintból mintegy 170-180 milliárd forint lehet az, amit közvetlenül az ünnepekre költenek a vásárlók. Az elmúlt évek tapasztalata, hogy az ünnepi étkezésekre, valamint az ajándékokra nagyjából ugyanannyit fordítanak a családok, így az idén az élelmiszerekre, illetve az ajándékokra is egyaránt 80-90 milliárd forintot.

Leginkább a karácsony húzza felfelé a kiskereskedelem mérlegét, de a Mikulás és a szilveszter is erősíti a forgalmat. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az MTI megkeresésére azt közölte: a társaság a 2014-es üzleti évben 473,7 milliárd forint forgalmat ért el, ez 4,4 százalékkal haladta meg az előző évi értéket. Idén erős karácsonyi forgalomra, és 2015 egészére összességében forgalomnövekedésre számítanak.

A 349 Spar szupermarket, a 32 Interspar hipermarket és a 69 franchise üzletük nyitva lesz november 29-én, valamint december 6-án, 13-án és 20-án, amit a törvény lehetővé tesz. A Spar üzletek vasárnapi forgalomhoz és vásárlószámhoz köthető adatait megvizsgálva a társaság úgy döntött, hogy az egyetlen szabadon választható vasárnapot eltérő időpontokban kívánja felhasználni, december 27-én előreláthatóan 128 áruházuk tart majd nyitva országszerte.

Auchan Magyarország Kft. arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az idén eddig stagnáló forgalmat tapasztaltak az előző évhez képest, és az év végén is erre számítanak. A 19 magyarországi Auchan áruház és a hozzájuk tartozó 16 töltőállomás forgalma 326 milliárd forint volt 2014-ben, ennek mintegy 12 százaléka keletkezett decemberben. Az idén megnyitott debreceni és szigetszentmiklósi töltőállomásokkal számítanak kis mértékű emelkedésre a tavalyi évhez képest.

Az Auchan áruházai és a hozzájuk tartozó benzinkutak nyitva tartanak a négy adventi vasárnapon, a szabadon felhasználható vasárnapot szintén eltérő időpontokban veszik majd igénybe.

A Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. tájékoztatása szerint a társaság nettó árbevétele a 2014. március 1. és 2015. február 28. között 261,5 milliárd forint, a legmagasabb árbevételű hónap a december volt.

A társaság minden évben a gazdasági növekedésnek megfelelő növekedést prognosztizál. Az idén eddig minimális forgalomnövekedést tapasztaltak. A Lidl Magyarország mind a 164 áruháza nyitva lesz november 29-én, december 6-án, 13-án és 20-án - közölték.

Az Ikea az MTI megkeresésére közölte, két magyarországi áruházukban szintén koncentráltabb a forgalom az év végén, és már érezhetően beköszöntött a karácsonyi időszak. A vásárlók évről évre egyre tudatosabban készülnek az ünnepekre, ami azt jelenti, hogy egyre korábban kezdik meg az ajándékok vásárlását. Ennek megfelelően fokozatos növekedést tapasztalnak, ami a számítások szerint az adventi időszak alatt fog tetőzni.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

DKIK: "Csak együtt lehetünk eredményesek!"

DKIK: "Csak együtt lehetünk eredményesek!"

2020. szep. 29.

Nagy többséggel választották újra a közelmúltban szervezett tisztújítás során, újabb ciklusra kapott bizalmat a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöki teendőinek ellátására Králik Gyula. Az elmúlt időszak eredményei mellett a (közel)jövő terveiről is nyilatkozott. Interjú.

Tizenegy napirendről döntöttek délelőtt a Városházán

Tizenegy napirendről döntöttek délelőtt a Városházán

2020. szep. 29.

Rendkívüli közgyűlést tartott Dunaújváros Önkormányzata szeptember 29-én, kedden a Városháza "C" szárnyában. Az eseményen tizenegy napirendi pontban szavaztak a döntéshozók, melyek többek között: az élményfürdőt, valamint a kézilabda csapatot is érintették.

Hulladékgyűjtés: így is, úgy is, volt is, lesz is (galériával és videóval)

Hulladékgyűjtés: így is, úgy is, volt is, lesz is (galériával és videóval)

2020. szep. 29.

Sikeresen debütált az új lomtalanítási szisztéma a Római városrészben a hét végén, a folytatásban komoly sorozatra készülnek: a lomtalanítás a Béke városrészben folytatódik, az elektronikai és fémhulladék gyűjtésére három napon öt városrészben, összesen hét helyszínen nyílik lehetőség.

Reform az autóbusz-közlekedésben

Reform az autóbusz-közlekedésben

2020. szep. 28.

A helyi autóbusz-közlekedés fejlesztéséről, annak tervezett változtatásairól döntött Dunaújváros önkormányzatának közgyűlése. A képviselők a Volánbusz helyi szervezetével egyeztetve dolgoznak azon, hogy a városlakók számára kedvezőbb szolgáltatást biztosítsanak a tömegközlekedésben.

Megeredtek, egészségesek a korábban elültetett fák

Megeredtek, egészségesek a korábban elültetett fák

2020. szep. 28.

Folytatódik a korábban megígért faültetés a Vasmű úton. Az eredetileg tavaszra tervezett ültetést a rendezetlen közműhelyzet miatt kellett őszre halasztani. 

Rendkívüli tizenegyes: közgyűlés tart kedden a testület

Rendkívüli tizenegyes: közgyűlés tart kedden a testület

2020. szep. 28.

Rendkívüli közgyűlést tart Dunaújváros önkormányzata a Városháza "C" szárnyában szeptember 29-én, kedden. Az eseményen tizenegy napirendi pontban szavaznak majd a döntéshozók. Ezek egyebek mellett az élményfürdőt, valamint a kézilabda csapatot is érintik majd. 

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szep. 27.

Jó minőségű, de közepes vagy annál kisebb mennyiségű szőlőre számítanak a szekszárdi borvidéken, ahol a szüret felénél tartanak a termelők.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő