Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Ökomenikus megemlékezés a temetőben

Közélet
Mindenszentek
halottak napja
temető
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2015. nov. 01., 08:03

A négy keresztény történelmi egyház tartott meghitt hangulatú megemlékezést Mindenszentek és Halottak napja alkalmából a temetőben.

Kellemes őszi idő várta mindazokat, akik ellátogattak a dunaújvárosi köztemetőbe délután, ahol a ravatalozónál közösen emlékezhettek meg elhunyt szeretteikről és hozzátartozóikról, valamint meghallgathatták a négy történelmi egyház képviselőinek beszédét. A Sándor Frigyes Zeneiskola fúvós ötösének előadása vezette fel a programot, később Böttger Antal református lelkipásztor idézett Pál apostol Korintusiaknak írt első leveléből, majd Szeleczky Csaba római katolikus plébános-helyettes beszéde következett. Kiemelte, milyen fontos ez a két ünnep az egyház és a hívek számára.

A szeretet és az emlékezés fontosságára is felhívta a hívők figyelmét, majd közös imával zárta beszédét. Kovács István, görög katolikus parókus az élet és a halál körforgásáról és a folytonosságról beszélt, és kiemelte mennyire fontos a szeretet és a megértés, az elfogadás a mai világban. Végül Stermeczki András, az evangélikus gyülekezet lelkésze idézett Pál apostoltól, és Luther Mártontól, aki éppen ezen a napon, 1517. október 31-én tűzte ki 95 tételét a wittembergi egyetem kapujára. A reformáció napja az egyház egyik fontos ünnepe, prédikációját az Apostoli hitvallással zárta. Végül Feltóti Sándor fotóművész és irodalomtanár adta elő József Attila: Mama, és Pilinszky János: Egyenes labirintus című verseit.

A megemlékezés után Palkovics Katalin, a Kegyelet Bt. ügyvezető-tulajdonosa és a temető üzemeltetője kérte fel Kovács István görög katolikus parókust és Szeleczky Csaba római katolikus plébános-helyettest, hogy szenteljék fel a temető új feszületét, amely komoly felújításon esett át, miután megviseltté vált a hosszú évek alatt. A több száz gyertyával körülvett kereszt kora este igazán különleges és szép látványt nyújtott.

A rovat további hírei: Közélet

Figyelem, újabb szúnyoggyérítés lesz!

Figyelem, újabb szúnyoggyérítés lesz!

2022. aug. 17.

Földi, kémiai módszerrel irtják a vérszívókat csütörtökön – napnyugta előtt egy órával kezdődnek a munkálatok a város területén, adta hírül az önkormányzat hivatalos weboldala.

Három tétel a rendkívüli közgyűlésen

Három tétel a rendkívüli közgyűlésen

2022. aug. 17.

Új képviselő, hajszállal keskenyebb újság, plusz forrás a Kandó Kálmán térre – rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester a Városházán ma délelőtt.

DSTV: Nagyboldogasszony ünnepe

DSTV: Nagyboldogasszony ünnepe

2022. aug. 17.

A katolikus egyház egyik főünnepével foglalkozik a DSTV összeállítása. Nagyboldogasszony ünnepe augusztus 15-én, volt, a jeles nap fontosságáról, jelentőségéről Kovács István görögkatolikus parókus beszélt. Hangkép.
 

Újabb rendkívüli közgyűlés – eskütétel után két napirenddel

Újabb rendkívüli közgyűlés – eskütétel után két napirenddel

2022. aug. 16.

Az önkormányzat pénzügyi, gazdasági és városüzemeltetési bizottsága kezdeményezte a tanácskozás összehívását, két halaszthatatlan javaslatról dönthetnek a képviselők a közgyűlési teremben szerdán délelőtt.

DSTV: jubilált a Csomagtartóvásár (galériával)

DSTV: jubilált a Csomagtartóvásár (galériával)

2022. aug. 16.

Torta, meglepetések, ajándékok – ünnepi eseményről tudósít a DSTV összeállítása. Egy éves születésnapját ünnepelte a Csomagtartóvásár és Bolhapiac közössége a volt újtelepi iskola udvarán múlt szombaton. Hangkép és galéria itt!
 

Újabb hat milliárd forintot vont el Dunaújvárostól az Orbán-kormány

Újabb hat milliárd forintot vont el Dunaújvárostól az Orbán-kormány

2022. aug. 15.

Levélben tájékoztatta a városvezetést arról dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, hogy a Honvédelmi Minisztérium egy júniusi kormányhatározatra hivatkozva zárolja a dunaújvárosi kézilabda csarnokra szánt 6 milliárd forintot, amelyet még 2017-ben ítéltek meg, így a teljes összeget a minisztérium részére vissza kell fizetni.

DSTV: karitatív hobbi, jótét szerelés

DSTV: karitatív hobbi, jótét szerelés

2022. aug. 15.

Átlépte a bűvös 300-as határt a jótékony céllal javított kerékpárok száma Orosz Tamás műhelyében. A karitatív program keretében a közjót tűzoltóként szolgáló szakember továbbra is rászoruló családokat tesz boldoggá egy-egy felajánlással. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő