Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szavalóverseny a Dunaferr iskolában

Oktatás
versmondó verseny
Dunaferr iskola
Dunaújváros
diákok

facebook megosztás

Vass Ádám - 2015. nov. 20., 10:41

Idén is megrendezték a már hagyományosnak mondható középiskolai szavalóversenyt a Dunaferr iskola emeleti nagyelőadójában.

A Dunaferr Szakközép és Szakiskola által rendezett versmondó versenyen a város több középiskolájából érkeztek tanulók, hogy megmérethessék magukat egymással, de ahogyan azt a nyitóbeszédében Csapó Gábor igazgató is elmondta, nem elsősorban a díjakról szól a rendezvény, hanem a versek befogadásáról és hatásaikról. Rangos, nívós versenyhez illően rangos zsűri véleményezte az előadásokat: Andrási Béla, a Dunaferr iskola általános és stratégiai igazgatóhelyettese, Katona Zsuzsa, a József Attila Könyvtár könyvtárvezetője és Smuk Imre, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza művészeti vezetője.

A téma vezérgondolata egy Tamási Áron idézet: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. A választott versek stílusa és hangulata széles skálán mozgott, Petőfitől a Szülőföldemen ugyanúgy elhangzott, mint Ady a Fölszállott a páva című verse. De voltak merészebb, vagy mondhatni kevésbe evidens választások is, mint Juhász Gyula, A koldusnak című verse vagy éppen Tompa Mihály, A gólyákhoz című alkotása, de volt, aki egy saját, egyelőre cím nélküli szerzeményt hozott és adta elő a közel 100 néző előtt, akik beültek a rendezvényre.

Végeredmény:
1. Berki Ottó, Dunaferr. Felkészítője: Bella Denisza
1. Bogyó Renáta, Bánki. Felkészítője: Halász Gyöngyvér
2. Kovács Virág, Dunaferr. Felkészítője: Kövesi Edit
2. Németh Sára, Bánki. Felkészítője: Gendur Rebeka
3. Kiss Ibolya, Dunaferr. Felkészítője: Bella Denisza
3. Geller Gréta, Lorántffy. Felkészítője: Patai Mária
3. Gombita Klaudia, Széchenyi. Felkészítője: Szűcsné Dr. Harkó Enikő

Különdíjas:
Bánki Roland és Varga Tamás, Dunaferr. Felkészítő: Széder Ildikó
Horváth Mátyás, Pannon Okt. Közp. Felk: Kovács Katalin

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: pályaorientációs napot szervezett a DSZC

DSTV: pályaorientációs napot szervezett a DSZC

2022. okt. 23.

Hat iskola, valamint duális partnereik mutatkoztak be a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum immár hagyományos eseményén, derül ki a DSTV összegzéséből. A színes programra elsősorban leendő középiskolásokat és szüleiket várták a Dunaferr Apáczai Csere János utcai tagintézményében. Hangkép.
 

DSTV: zöld-sárgában mindenki a Vasváriban

DSTV: zöld-sárgában mindenki a Vasváriban

2022. okt. 08.

Szó szerint színes programot kínált diákjainak a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény a Vasvári-hét eseményeinek adott otthont, ennek keretében az immár hagyományos "Zöld-sárga nap" is csalogatta a vasvárisokat. Hangkép.

Erasmus+ – jeles projektzárások a Rudasban

Erasmus+ – jeles projektzárások a Rudasban

2022. okt. 04.

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikuma 2019-ben és 2020-ban nyert el támogatást Erasmus+ pályázatok keretében külföldi szakmai gyakorlat elvégzésére – a nyári programok záróeseményének hétfőn adott otthont a középiskola.

Pazar nyitány, színes folytatás a Vasvári-héten

Pazar nyitány, színes folytatás a Vasvári-héten

2022. okt. 01.

A magyar népmese napja, illetve az Európai Diáksport Napja elnevezésű kezdeményezés eseményei miatt kezdődött a szokásosnál hamarabb a Vasvári-hét kavalkádja pénteken – a programok hétfőtől folytatódnak.

DSTV: tanévnyitó az egyetemen

DSTV: tanévnyitó az egyetemen

2022. szep. 10.

Fennállásának 59. tanévét kezdte meg a Dunaújvárosi Egyetem, derül ki a DSTV ünnepi összeállításából. Az intézményben összesen 35 ország diákjai folytatják tanulmányaikat a hőn áhított diploma reményében. Hangkép.
 

DSTV: tanévnyitó a Vasváriban (galériával)

DSTV: tanévnyitó a Vasváriban (galériával)

2022. szep. 05.

Színes műsorral és az első évfolyamosok köszöntésével kezdődött a tanév a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos intézmény új vezetéssel és komoly tervekkel készül a következő időszakra. Hangkép és galéria itt!
 

Tanévnyitó ünnepségen köszöntötték a Móricz diákjait

Tanévnyitó ünnepségen köszöntötték a Móricz diákjait

2022. szep. 04.

Augusztus utolsó napján rendezte meg hagyományos évnyitó rendezvényét a Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége. Az ünnepségen Pintér Tamás polgármester, Szántó Péter önkormányzati képviselő és Horváthné Ottinger Hajnalka intézményvezető köszöntötte a gyerekeket. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hogyan védd meg otthonodat a betörésektől, miközben a nyári pihenésed élvezed?

  2. Nem borult a papírforma a Brassó ellen

  3. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  4. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

  5. "Levelek a Jézuskának" – újra nagy sikerrel

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő