Vitorlással a föld körül
Az életmentő műtétre váró gyermekek támogatásáért száll vízre Légrádi Márk, aki vitorlásával három év alatt kerülné meg a földet. A jövő februárra-márciusra tervezett indulás után nem sokkal városunkban is állomásozni fog.
Légrádi Márk már gyerekkora óta a hajózás szerelmese, mindig is ezzel foglalkozott. A különféle képesítések megszerzése után számos túrán, verseny vett részt, és vitorlázást oktatott. A föld megkerülésének ötlete 2008-ban vetődött fel benne, ám egy támogató visszalépése miatt akkor ez meghiúsult. Közben felállított egy rekordot is: huszonhárom nap hajózás kikötés nélkül a Balatonon. Korábbi nagyszabású tervéről az utóbbi években sem mondott le.
- Nem a magányos földkerülők teljesítményét szeretném megismételni és nem is török rekordra. Szeretném bemutatni azt, hogy akaraterővel, sok munkával, céltudatossággal, egymás iránti szeretettel képesek vagyunk megvalósítani az álmainkat és végig csinálni egy nagy utazást. Egy felfedező, világmegismerő, túra-földkerülésről van szó. Nem csak magamnak, de másoknak is szeretnék élményt nyújtani, akár velünk tart kisebb nagyobb szakaszon, akár csak sajtón, interneten, filmeken követi utunkat és érdeklődik az út során megélt kalandjaink, felfedezéseink iránt - fogalmazta Légrádi Márk.
A kalandvágy mellett karitatív cél is vezérli a hajóst: életmentő műtétekre váró gyermekeknek gyűjt támogatásokat. A tervek alapján ötven magyar gyermeknek szeretne adomány gyűjteni. Olyan családok részére, akiknek már csak egy kis segítség kellene a műtéthez. Az adományokat nem alapítványokon keresztül kívánja eljuttatni a családokhoz. A www.foldkerules.hu honlapon lehet majd jelentkeznie azoknak, akiknek nagy szüksége lenne a támogatásra.
A támogatás összegét az út állomásainál rendezett koncertek vagy előadások bevétele gyarapíthatja. Ilyen állomás lesz majd Dunaújváros is, várhatóan jövő februárban-márciusban, nem sokkal az indulás után. Magyarország, Románia, Törökország, Kanári-szigetek, Panama csatorna, Galapagosz, Hawaii, Tahiti, Szingapúr, Maldív-szigetek mind-mind állomásai az útvonalnak. Elsősorban olyan városokban fog kikötni, ahol sok magyar él.
A három éves útra négykabinos hajóval fog nekivágni. A sablon már megvan hozzá. Annak az Equator 44 vitorlásnak a sablonja, amivel Gál József 1991 és 1996 között feleségével és három éves fiával megkerülte a földet. A megépítéséhez szükséges eszközök kilencven százalékban megvannak. Február 18-án a fővárosi Boat Show hajókiállításon fogják kiállítani a hajót, és azután lesz majd indulás.
A projektet ötven szponzorra tervezték. Jelenleg harmincegy stratégiai partner már meg van hozzá. Olyan szponzorokat keresnek még az úthoz, akik anyagi támogatással tudnának hozzájárulni az induláshoz szükséges költségekhez. Maga az út önfenntartó lenne, akár úgy, hogy charter-jelleggel, bizonyos szakaszokon utasként csatlakozhatnak a segíteni vágyók Légrádi Márkoz.
A rovat további hírei: Sport
Vármegyei rangadó a kupában
2025. okt. 14.
Az Alba Fehérvár KC lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának ellenfele a Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Három hazai érem
2025. okt. 13.
Egy egyéni és két páros számban értek el dobogós helyezést a Danubius KSE tollaslabdázói a hétvégén megrendezett országos harmadosztályú tollaslabda ranglista versenyen.
MOZD'ÚJVÁROS: közös mozgás a Szalki-szigeten (galériával)
2025. okt. 13.
Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton délelőtt. A remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket, de bemutatkozott a nagyközönségnek a FitCity Dunaújváros programsorozata is.
Fontos sikert aratott a DFC
2025. okt. 13.
Fél percen belül két gólt szerzett, s egy nagyon kellemetlen ellenfelet győzött le 2-0-ra a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat vasárnapi fordulójában.
Közel volt a bravúrhoz a DAB
2025. okt. 12.
Kétgólos hátrányból is egyenlített, de végül 5-4-es vereséget szenvedett a címvédő és jelenleg is éllovas Gyergyói HK otthonában a DAB jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Közös mozgás a Szalki-szigeten (galéria)
2025. okt. 12.
Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton délelőtt, és a remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket. A részletes beszámolóval holnap érkezünk, addig galériánk segítségével elevenítjük fel a nap történéseit.
Nagy pofon hazai pályán
2025. okt. 12.
A vendég NEKA szinte a végig vezetve vitte el a pontokat a rossz napot kifogó DKKA-tól a női kézilabda NB I szombati fordulójában.