Holnap aranyvasárnapi adventi sokadalom a Rómain
Idén utoljára csendülnek fel ünnepi dallamok a Romai körúton, a Váci utcában. Elérkeztünk aranyvasárnaphoz, amikor is meggyújtják az adventi koszorú negyedik gyertyát is.
Utolsó eseményéhez érkezett a III. Római Városrészi Advent programsorozata. Visszatekintve az utóbbi három gyertyagyújtásra és a gondosan köré épített programokra, elkönyvelhetjük, hogy a szervezők idén is kitettek magukért. A mennyei zsíros kenyér hagymával és a forró tea íze hiányozni fog sokunknak a téli fagyban. De még az utolsó nagy durranás hátra van, hisz ahogy már hagyománnyá vált, úgy idén is 300 adag ételt osztanak ki a jelenlévőknek holnap. 14 órakor a Törő Anikó főszervező köszöntőjét hallhatjuk, amit Gál Roland önkormányzati képviselő beszéde követ majd. Idén a Búzavirág dalkör is csatlakozik a forgataghoz, akik karácsonyi dalokkal örvendeztetnek meg minket. Az ökumenikus istentisztelet előtt szólót énekel Rumann Jánosné és Petrovicsné Gurics Terézia. Az adventi gyertyagyújtásnál az alábbi dunaújvárosi egyházi képviselők lesznek jelen: Böttger Antal a református egyháztól, Kovács István parókus a görög katolikus egyháztól, Stermeczki András lelkész az evangélikus egyháztól és Szeleczky Csaba római katolikus egyház képviseletében. Utánuk a Rudas Hangjai énekkar remek előadását tekinthetjük meg, amit a rajz- és süteménysütő-verseny végeredményének kihirdetése követ. A finom süteményeket a helyszínen a zsűri pontozza, majd adja át a díjakat. Végezetül az ingyenes ételosztáson 300 adag székelykáposztát osztanak ki az adventező közönség tagjai között. A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy egy embernek csak egy adagot tudnak felkínálni, mindenki türelemmel várja ki a sorát.
A rovat további hírei: Közélet
"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"
2024. nov. 20.
A Béke városrészben, egész pontosan a 7-es választókörzetben élők meghatározó többsége döntött úgy a június 9-ei önkormányzati képviselő választáson, hogy Kálló Gergelynek, a "Rajta, Újváros!" Egyesület jelöltjének szavaz bizalmat. Az újonnan megválasztott képviselővel beszélgettünk.
Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért
2024. nov. 20.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban ezúttal az elmúlt ciklusban a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat érdemeltek életútját elevenítjük fel.
Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén
2024. nov. 20.
Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!
DSTV: új játszótér épül
2024. nov. 20.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.
Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren
2024. nov. 18.
Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.
"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése
2024. nov. 17.
Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.