Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Az irány jó, de a sebességen lehet növelni

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Szemenyei István
évértékelés

facebook megosztás

spigott - 2015. dec. 29., 12:19

Az utánpótlás fejlődése töretlen volt az idei évben is, ugyanakkor a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese nem sokat lépett előre tavalyi önmagához képest. Szemenyei István ügyvezető szerint a jövőkép azonban biztató, s a remények szerint végre a sportcsarnok felújítása is elkezdődik 2016-ban.

Felemás évet tudhat maga mögött a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, melynek sikerekből és csalódásokból is kijutott a 2015-ös esztendőben. Miközben a felnőtt csapat tagjai nagy erőkkel készülnek a keménynek ígérkező januári időszakra, az Akadémia vezetése sem pihen. Erről Szemenyei István ügyvezető számolt be honlapunknak ma délelőtt, amikor arra kértük, hogy értékelje az Akadémia mögött hagyott esztendőt. Mint azt megtudhattuk, jó irányba haladnak, ugyanakkor volt olyan része is a 2015-ös évnek, mellyel nem feltétlenül elégedett a klubvezetés.

"Nyilván, ahogy közeledik az év vége, mindenki számot vet a mögötte hagyott időszakkal, s mi sem tehetünk másként, ugyanakkor nem egyszerű ezt egy ekkora sportszervezetnél megtenni, röviden különösen nem. Egy hasonlattal élve, öt évvel ezelőtt, amikor elkezdtük az Akadémiát, akkor olyanok voltunk, mint egy kis tutaj, amit gyorsan összeeszkábáltunk, s alig három tucatnyian elkezdtünk vele haladni a vízen. Kis túlzással, de azt lehet most mondani, hogy öt év elteltével egy tengerjáró hajó lettünk, ahol már a kapitány nem feltétlenül tudja, hogy melyik fedélzeten mi történik, de az biztos, hogy a tisztek kiválóan képzettek, a legénység elszántan dolgozik, az utasok meg hol jobban, hol kevésbé élvezik a hullámos tengert, de reményeink szerint nem akarnak kiszállni. Az útirány biztos, hogy jó, a sebességen lehetne még növelni, de azt gondolom, hogy ha így csináljuk ezt tovább, akkor nagyon szép vizekre, tájakra fogunk eljutni.

Ahogy azt mindig elmondjuk, az Akadémia küldetése az, hogy minél több fiatal magyar játékost fedezzen fel, képezze őket, minél hamarabb eljuttassa a magyar első osztályba, s lehetőség szerint majd a válogatottba. Ebbe a célkitűzésbe azonban beleférnek időszakos jelleggel kompromisszumok, melyeket mi is meghoztunk idősebb, rutinosabb játékosok szerződtetésével, mégpedig azért, hogy a fiatalok tudjanak mellettük fejlődni, mert azért az sem jó, ha még nem kész játékosokat teszünk ki a pofozógép szerepébe. Ez egy óvatos építkezés, de már megvannak a nyári terveink az átigazolásokkal kapcsolatban, s pontosan a céljainkat tükrözik a tárgyalások is, hogy a jövő válogatott reménységeit, akik ilyen-olyan okból még nem kerültek oda a válogatotthoz, vagy klubjukban kevesebbet játszottak, őket csábítsuk hozzánk, s adjunk nekik lehetőséget arra, hogy kiteljesedjen a pályafutásuk.

Amennyiben ezt a küldetést nézzük, akkor külön kell választani az utánpótlást és a felnőtt csapatot. Előbbinél egy szisztematikus építő munka folyt az elmúlt évben is, s mondhatom azt, hogy töretlenül. György László érkezésével kapott még egy komoly szakmai pluszt a szakosztály és most ott tartunk, hogy a junior bajnokságban, az NBI. közvetlen utánpótlás bajnokságában akár az aranyéremért is harcban lehetünk tavasszal, az ifjúságiak stabilan tartják felsőházi helyüket, míg az NBI/B-ben várakozáson felüli őszt produkált együttesünk. A Rudas csapata országos diákolimpiai döntőt játszik, ami azt jelzi, hogy az Akadémia és az iskola kapcsolata is hozhat plusz sikerélményeket a lányoknak. Elégedettek vagyunk az utánpótlásnál dolgozó szakemberek teljesítményével, s azt reméljük, hogy az ő munkájuk is olyan töretlen marad, mint a fiatalok fejlődése.

A felnőtt csapat idei megítélése sajnos nem ennyire pozitív. Radulovics Bojanával és a tulajdonosi képviselőkkel rendszeresen egyeztetünk, s így nem csak az én véleményen az, hogy a 2015-ös esztendő a megtorpanás éve volt, mert az egy évvel ezelőtti önmagunkhoz képest nem nagyon léptünk előre. A bajnokságban negyedikek lettünk, ami azért fájó, mert úgy éreztük, hogy benne van a csapatban a bronzérem, majd egy nagyon intenzív felkészülés után sem azt hozta az ősz, amit szerettünk volna. Ugyan ez a pontszámban nem feltétlenül látszik, mégis voltak olyan mérkőzéseink, amelyeket hatalmas csalódásként éltünk meg, gondolok itt a debreceni, vagy a székesfehérvári túrákra, melyeken három pontot egészen egyszerűen elszórtunk. Voltak azért szép emlékek is az őszről, a Fradi elleni hazai meccs, a Siófok magabiztos legyőzése, igaz ezt követően az Érd elleni vereség hamar visszarántott bennünket is a földre. Volt egy szükségszerű edzőváltás, melynek dossziéját nem kívánjuk újra megnyitni, a véleményünk ezzel kapcsolatban nem változott, azt a döntést akkor meg kellett hoznunk. Zovko mester új mentalitást hozott magával ez hamar kiderült, de emellett azt is, hogy egy edző sem képes pótolnia hiányos játékoskeretet, s ezt ő is többször elmondta, hogy kevés az olyan minőségi játékos, akikkel kiegyensúlyozott teljesítményre lehetünk képesek. Mint azt mondtam már, nyáron ezt természetesen szeretnénk orvosolni, s minőségi, fiatal játékosokkal akarjuk feltölteni a keretünket. Én azt látom, hogy nagyon sok jó szándékú, a kézilabdát szerető lány jött össze Dunaújvárosban, akiknek személyiségével nincs baj, s akikkel tárgyalunk, mind elmondják, hogy a szakmai (Zdravko Zovko, György László és Radulovics Bojana személye a garancia erre) és biztos anyagi háttér miatt azért jönnének hozzánk, mert itt családias, jó légkörben dolgozhatnak, ami nagyon fontos a játékosok számára is" - értékelte a felnőtt együttes idei teljesítményét a DKKA ügyvezetője.

Szemenyei István minden szempontból előrelépést vár a 2016-os esztendőtől, s mint azt elmondta, szakmailag, anyagilag is szeretnének még jobban megerősödni, illetve nagyon bíznak abban, hogy végre elkezdődik a Dunaújvárosi Sportcsarnok felújítása is.

"Ami pedig a jövőt illeti, kikerülhetetlen a létesítménykérdés, ezt már két éve rágjuk, s most ott tartunk, hogy a legújabb információink szerint a beruházás megkapta a kormány támogatását, itt járt az államtitkár asszony, s mi azt kértük, hogy májusban, ahogy vége a bajnokságnak, azonnal neki lehessen állni a sportcsarnok felújításának. Már az építkezés beindítása is nagy lökést adna a jövőképünknek, annak, hogy velünk tényleg érdemes tervezni. A felnőtt csapat számára fontos a négybe kerülés, ez egy bátor célkitűzés, s a mezőny szorosságát nézve nem is egyszerű, de úgy gondolom, hogy tartható. A nyári időszakban egy jelentősebb vérfrissítésben is gondolkodunk. Nyilván a játékosokkal már januárban, februárban lezárjuk a tárgyalásokat, ahogy az a kézilabdában megszokott, s már most van olyan játékos, aki átigazolt hozzánk, de még nem akarjuk nyilvánosságra hozni a személyét, s a megállapodás részleteit a csapatok és az előtte is álló nagyon kemény tavaszi időszak előtt. Természetesen szeretnénk jövőre is a nemzetközi kupában szerepelni és a biztosabb anyagi háttér tekintetében is szeretnénk előrébb lépni, hogy még stabilabb, még kiszámíthatóbb legyen a gazdálkodásunk. A szakmai vezetéssel elégedettek vagyunk, s szeretnénk, ha a következő szezonban is Zdravko Zovko, valamint György László irányítaná felnőtt együttesünket" – árulta el a DKKA ügyvezetője.

A rovat további hírei: Sport

Kiütéssel a négy között

Kiütéssel a négy között

2023. szep. 14.

Átgázolt az új-zélandi csapaton a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a portugáliai világbajnokság negyeddöntőjében.

Kemény csoport az Európa-bajnokságon

Kemény csoport az Európa-bajnokságon

2023. szep. 13.

A Mihók Attila szövetségi kapitány dirigálásával készülő magyar női vízilabda válogatott a görög, a holland és a horvát csapattal került egy csoportba az izraeli kontinensviadalon.

Ismét remekeltek a DKSE birkózói

Ismét remekeltek a DKSE birkózói

2023. szep. 13.

Minden éremből jutott a DKSE birkózóinak a Kiskunhalason megrendezett utánpótlás gálán, valamint a Veteránok Országos Bajnokságán.

Győztes nyitány az NB II-ben

Győztes nyitány az NB II-ben

2023. szep. 12.

Remek második félidei játékának köszönhetően aratott kétgólos győzelmet a pécsi fiatalok ellen a DKKA U21-es csapata az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Rangadót nyert a Kemi-Ker

Rangadót nyert a Kemi-Ker

2023. szep. 12.

Egy sima és egy igen szoros találkozóval folytatódott a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt alapszakasza a DLSZ Arénában.

Az országos döntőért küzdöttek

Az országos döntőért küzdöttek

2023. szep. 12.

Tizenkét dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a Zalaegerszegen megrendezett területi diákolimpián.

Csoportgyőztes fiatalok

Csoportgyőztes fiatalok

2023. szep. 11.

Két győzelemmel és egy ráadásos vereséggel végzett csoportja első helyén az U20-as világbajnokságon a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

  2. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  3. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  4. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  5. Nem volt esély a TFSE otthonában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Top hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő