Bárki bármit kérdezhetett a polgármestertől
Városunk közgyűlése közmeghallgatást tartott tegnap délután a jövő évi városfejlesztési és működési tervekről. A közmeghallgatás első részében Cserna Gábor polgármester felvázolta az idén megvalósult nagyobb fejlesztéseket, felújításokat, kiemelve néhány sarokszámot, elsősorban a városüzemeltetés terültéről.
A napokban zárul a Római városrész megújulást célzó, 1,2 milliárd forintból megvalósult projekt, amely a Pajtás utcai óvoda felújítását, lakótömbök homlokzati szigetelését, közösségi terek és szolgáltatóház kialakítását foglalta magába. Mintegy száznegyven millió forint támogatást nyertek el a várost Pálhalmával összekötő kerékpárút megvalósítására. Elkészült a vásártéren a csapadékvíz-elvezető-, valamint a Szalki-szigeti szabadstrand vízpótlását célzó rendszer kiépítése. Újabb faházakat létesítettek a kempingben.
Mintegy tíz millió forintot fordított az önkormányzat intézmények felújítására, huszonöt millió forintból javították a Petőfi iskolába vezető hidat, és mintegy százmillió forintból valósult meg a Százlábú híd korszerűsítése. Negyven millió forintot fordítottak az uszoda felújítására, és megújult a Kallós, valamint a Dobó utcai tereplépcső. Megújultak a közlekedési lámpák, két munkaállomással bővült a térfigyelő rendszer. Tíz millió forintot fordítottak tíz játszótér bővítésére. Kétmillió forintból újulhattak meg bölcsődék, és mintegy hetven millió forintot biztosítottak iskolák felújítási munkálataira, bútorvásárlásra. Kétszer voltak növényvédelmi munkák, öt alkalommal kaszálás, ötször szúnyogirtás, valamint folyamatos a rágcsálóirtás. Körülbelül négyszázötven köbméter illegális hulladék elszállíttatását kellett kifizetnie a városnak, amelyeket leginkább a szelektív hulladékgyűjtő szigeteknél halmoztak fel.
-A jövőben is indulnunk kell minden pályázati lehetőségen, amely újabb fejlesztéseket, felújításokat jelent a városnak. Két fontos program lesz meghatározó városunk tekintetében a közeljövőben. Az egyik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program. Ezzel 7,4 milliárd forintot fordíthatunk fejlesztésre. A másik pedig Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett Modern Városok Program. Ezzel állami támogatást kaphat városunk, amelyeket szintén fejlesztésekre fordíthatunk- hangsúlyozta a polgármester.
A tájékoztató után a megjelent városlakók feltehették kérdéseiket, észrevételeiket, javaslataikat. Így például, felmerült az Északi-lakópark és Táborállás csatornázása, előbbinél a közutak tulajdonjogainak tisztázása. Szó volt még többek között a Korányi Sándor utcai parkolás nehézségeiről, a járdák további felújításáról, és elhangzott az is, hogy fel lehetne újítani a Szalki-sziget szabadtéri színpadát és a fehér SZTK-t.
A rovat további hírei: Közélet
Elmúlt a nyár, remek pályaművek születtek (galériával)
2025. okt. 29.
Folytatódott a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek a dunaújvárosi alkotók által. Az elmúlt időszak értékelése megtörtént, a díjátadó ünnepséget kedden délután rendezték a Városháza „C” szárnyában.
Őszi mulatságot szervezett a közösség
2025. okt. 27.
Az idősek otthonában élő emberek is vágynak a színes programokba, amik különböznek a hétköznapoktól. Az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Barátság út 27. alatti intézményében őszi kavalkádot szerveztek még múlt szerdán – sok-sok mosollyal, vidám pillanattal.
Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége
2025. okt. 25.
Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak
2025. okt. 25.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.
Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos
2025. okt. 24.
Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.
Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál
2025. okt. 23.
A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.












