Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Futsal: diadalmas évzáró

Sport
futsal
Dunaferr DF Renalpin FC
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2015. dec. 17., 20:28

Remek támadójátékkal aratott 8-7-es győzelmet a Haladás elleni évzáró találkozón a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata a sportcsarnokban ma este. Együttesünk a véghajrában sem remegett meg, megérdemelt sikernek örülhetett, s ezzel együtt annak, hogy a harmadik helyről várja a bajnoki folytatást.

A Swietelsky Haladás elleni bajnoki találkozóval búcsúztatta a 2015-ös évet ma este a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata. Fehér Zsolt együttesére igazi rangadó várt a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, hiszen a tabellán éppen előtte, a második helyen álló szombathelyi alakulatot fogadta, természetesen a siker reményében. Nem várt azonban könnyű mérkőzés a mieinkre, hiszen a vendégek nem véletlenül állnak ott, ahol, eddigi tizenegy meccsükből kilencet megnyertek, s csak kettőn szenvedtek vereséget.

Nem is kezdte rosszul a találkozót a Dunaferr, hiszen Schrancz Balázs már az első percben ziccerbe került, s bár ez még kimaradt, a következő hazai támadás végén már Horváth Norbert örülhetett gólnak, korán megszerezve ezzel a vezetést a Dunaferrnek (1-0). Nem késett sokat sajnos a válasz sem, mert a negyedik percben Németh Péter ért bele egyenlítést érően Öreglaki lövésébe, s kezdődhetett minden elölről (1-1). A gyors gólváltást követően valamelyest visszább vettek a csapatok, s bár inkább a mieink irányították a játékot, nagyon figyelni kellett a vendégek kontráira, hiszen a szombathelyieknek sem kellett túl sok passz ahhoz, hogy felérjenek a Dunaferr kapuja elé.

A játékrész derekán sajnos elég volt egy kisebb hazai kihagyás ahhoz, hogy Gyurcsányi már a vendégeket juttassa előnyhöz, de a válasz most sem késett sokat, mert egy perccel később Hosszú lőtt kapufát, de a kipattanó pont Schrancz elé került, aki egy lépésről már nem hibázott (2-2). Együttesünk láthatóan lendületbe is jött az újabb találatától, s a 12. percben ismét átvette a vezetést, méghozzá Horváth Norbertnek köszönhetően, aki egy gyorsan elvégzett szöglet után talált a kapuba (3-2). A 14. percben Schrancz szerzett labdát a vendégektől, majd lőtt kilenc méterről a hálóba, s ez már sok volt a Haladás mesterének is, aki időt kért, hogy rendezze a sorokat (4-2). A rövid pauza után stabilizálta is védekezését a Haladás, de Schrancz ellen továbbra sem volt ellenszerük, hiszen a hazaiak "ötöse" egy remek egyéni villanás után már a harmadik góljának örülhetett a 18. percben (5-2).

A fordulás után muszáj volt kockáztatni a vendégeknek, akik már a félidő kezdetétől plusz egy mezőnyjátékossal igyekeztek felzárkózni a mieinkhez, de emberfölényüket még helyzetekre sem igazán tudták váltani az első négy percben. Fel is hagytak ezzel a taktikával, s ami nem ment fórban, az pillanatok alatt sikerült egálban, s Hegyesi lövésével újra visszajöttek a meccsbe (5-3). Harmadik góljuk után fölénybe is kerültek a Haladás játékosai, de Nagy Attila remek lefordulása és pontos bombája után ismét megnyugodhattak a hazai drukkerek (6-3).

A játékrész derekától kicsit csökkent a hazaiak figyelme, s a 32. percben Hegyesi közeli találata után megint volt miért izgulnia a Danaferrr drukkereinek (6-4). A véghajrában alaposan felgyorsultak az események, hiszen a 37. percben Klacsák állította vissza a mieink háromgólos vezetését, de még ebben a percben jött Hegyesi, akik ismét közelebb hozta a vendégeket (7-5). Nagy Attila üres kapura szerzett gólja után úgy tűnt, hogy végleg eldőlt a találkozó,de az utolsó másfél percben Öreglaki is megszerezte első találatát, majd Hegyesi már a negyediknek örülhetett, s az utolsó fél percben még az egyenlítés is benne volt a meccsben. A véghajrát szerencsére kivédekezte együttesünk,mely véglül nagyon fontos, 8-7-es győzelmet aratott, így a harmadik helyről várhatja a bajnokság 2016-os folytatását.

Dunaferr DF Renalpin FC - Swietelsky Haladás 8-7 (5-2)

Gólszerzők: Schrancz 3, Horváth N. 2, Nagy A. 2., Klacsák 1., illetve: Hegyesi 4, Németh 1, Gyurcsányi 1, Öreglaki 1.

Dunaferr DF Renalpin FC: Reveland, Horváth, Schrancz, Fekete, Hosszú: Csere: Hegedűs, Bognár, Aradi, Nagy, Klacsák, Huber, Ivacs. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

Swietelsky Haladás: Matyi, Öreglaki, Gyurcsányi, Nagy, Hegyesi. Csere: Sipos, Rácz, Vidák, Hajmási, Németh E., Molnár, Németh P. Vezetőedző: Angulo Lopez.

A rovat további hírei: Sport

Dunaújvárosban dől el a bronzérem sorsa

Dunaújvárosban dől el a bronzérem sorsa

2024. máj. 09.

Remek védekezéssel aratott 7-6-os győzelmet a bajnoki bronzpárharc második, egri találkozóján a DFVE női vízilabda csapata, s ezzel egyenlíteni tudott a két nyert meccsig tartó sorozatban.

DSTV: izgalmas szezon előtt a kispályások

DSTV: izgalmas szezon előtt a kispályások

2024. máj. 08.

A közelmúltban készítettünk interjút Petrás Gáborral. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára fontos és örömteli hírekről számolt be: szó volt többek között a kispályás labdarúgó bajnokságról, valamint arról, hogy nagyon várják már az első kapavágást az új pálya projektnél. Hangkép.

Újra egy jó ügyért futnak

Újra egy jó ügyért futnak

2024. máj. 08.

Idén a Móra iskolának segíthetnek azok, akik részt vesznek a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportjának május 18-i rendezvényén.

Visszahozná a bronzcsatát Dunaújvárosba a DFVE

Visszahozná a bronzcsatát Dunaújvárosba a DFVE

2024. máj. 08.

Nyernie kell a DFVE női vízilabda csapatának Egerben ahhoz, hogy maradjon esélye a bajnokság bronzérmének megszerzésére.

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

2024. máj. 07.

Remek teljesítményt nyújtva szerezett aranyérmet a DFVE leány gyermek vízilabda csapata a korosztályos bajnokság győri fináléjában.

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

2024. máj. 07.

Az utolsó percben kapott góllal bukta el az alsóház első helyét a Dunaújváros Futsal csapata a Mad Dogs elleni szezonzárón hétfőn este.

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

2024. máj. 06.

Hiába hajrázott remekül, s aratott két szép győzelmet, lemaradt a korosztályos bajnokság országos döntőjéről a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  2. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  3. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő