"Hogy a disznók ne unatkozzanak az ólban"
A Kortárs Művészeti Intézet legutóbbi író-olvasó találkozójának vendége Fehér Béla volt. „Verset soha nem írtam, meg sem próbáltam. Írásaimban az életszagúra törekedtem mindig, és nem a politikai kinyilatkoztatásokra” – kezdte a találkozót az író.
A csodás alaphang egyébként végigkísérte az egész estet, ami a Hamis gulyástól a Kossuthkifli munkáin a napokban boltokba kerülő Tengeralattjáró Révfülöpön címet viselő könyvig vezetett. És bár elkötelezettje a gasztronómiának, imád olvasva kutatni történeti tényekben:
-Most éppen a Magyar Korona foglalkoztat, ami egyébként nagyon szerencsétlen életrajzzal rendelkezik. Ki tudja hányadszor ásták már el, meg hogy attól ferdült el rajta a kereszt. Amikor Kossuth emigrál, akkor erről az elásásról a kormányzó nem tud. Titokban történik, tehát krimi. Elásták valahol, megjegyezték a helyet, és ezt három-négy évig titokban tudták tartani. Az izgat, hogy mi történhetett itt percről percre. Szimbolikusan tekinthetünk rá úgy, hogy akkor, ott a nemzeti identitásunkat rejtették el. És miközben minden szétesik, senki nem tudja, mi lesz.
Szóba került az esten az értékorientáltság, értékvesztés. Kutatói munkája során tapasztalja ezt?
-Minden mindennel összefügg, ahogy ez a globalizációval is. Abból a szempontból érdekes világ (számomra inkább elkeserítő, mint érdekes), hogy mindennek van egy elfogadható jó oldala és van egy groteszk, nevetséges oldala. Mint az EU-nak is, ami megpróbál csinálni valamit, amit nem tudok megítélni, hogy jó-e vagy rossz. De az, hogy a disznók ne unatkozzanak az ólban, s ezzel emberek foglalkoznak egy irodában, ezt nem tudom feldolgozni valójában. És összeesküvés-elméleteket félretéve e mögött a tőke áll, hogy minden értéktelent (is) eladjon. És persze, a magam eszközeivel, ahogyan eddig is, az értékek mellett teszem a dolgomat.
A rovat további hírei: Kultúra
Mese- és bábelőadás, koncert és dedikálás is lesz a Móra Kiadó családi napján
2025. feb. 20.
Mese- és bábelőadás, koncert, dedikálás is lesz számos más program mellett szombaton, a Móra Kiadó családi napján, amelyet a budapesti 6SZÍN Teátrumban rendeznek meg szombaton.
Billy Idol nyáron ismét a Budapest Parkban lép fel
2025. feb. 19.
Billy Idol július 8-án ismét Magyarországon lép fel. A nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű rockénekese It's a Nice Day to… Tour Again című koncertkörútján (2018 és 2022 után ismét) a Budapest Parkban ad koncertet - közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.
A kultúra mélyen gyökeredzik városunkban
2025. feb. 18.
Dunaújváros sokkal több annál, hogy egy iparvárossal azonosítsuk. Számos neves művész pályája indult innen, felsorolni is nehéz volna, hogy a kultúra mely területeit gazdagítják. A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) is teret biztosít a művészet különböző formáinak.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Smoke Sauna Sisterhood"
2025. feb. 17.
Újabb izgalmas és szép darabbal folytatódik a Szabad Szemmel sorozata: a naptári év második vetítésén a Smoke Sauna Sisterhood című észt-francia-izlandi dokumentumfilm pörög a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.
DSTV: programözön a József Attila Könyvtárban
2025. feb. 17.
A következő időszakban is érdemes lesz ellátogatni a könyvtárba, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorozat éppen ma kezdődik a Jókai-életmű aktualitására fókuszáló eseménnyel, de izgalmas kezdeményezéssel készülnek a Nemzetközi Könyvajándék Nap című programra, és újra lesz "könyves vakrandi" is. Hangkép.
Az akusztikus elem és a dunaújvárosi szál
2025. feb. 16.
Dunaújvárosi szereplője is lesz a jövő évi Velencei Biennálé seregszemléjének – nem is akármilyen minőségben: Balogh Máté Erkel-díjas zeneszerző komponál az alkalomra dedikált, mi több, részben a tárlat tárgyain megszólaló művet Koronczi Endre pneuma cosmic című, a magyar pavilonban látható kiállításához.
DSTV: párkapcsolati dráma a Bartók mikroszínpadán
2025. feb. 14.
A Hitvesi ágy című kétszemélyes darabot vitte színre a Bartók Kamaraszínház, idézi fel a DSTV összegzése. A próbafolyamat a végéhez ért és végre a közönség is láthatja az érzékeny témát boncolgató, súlyos krízist feldolgozó produkciót a mikroszínpadon. Hangkép.