Dunaújváros Hetilap

Így adózunk jövőre

doszerk - 2015. december 14. 7:18

Csökken a személyi jövedelemadó, nő a családi adókedvezmény, egyszerűbb lesz az adóbevallás, kevesebbet kell fizetni a sertéshúsért, és könnyebb lesz ügyeket intézni – íme az adózást érintő legfontosabb változásokat, amelyek január 1-jével lépnek hatályba.

Több marad a zsebben 

A jövő év egyik legtöbb embert érintő változása a személyi jövedelemadó csökkenése. Az eddigi 16 százalékos kulcs 15 százalékra mérséklődik, vagyis egyre közelebb kerülünk az egy számjegyű szja-hoz. A módosítás csaknem 4,5 millió emberre terjed ki, átlagosan 30 ezer forinttal marad több pénz a tárcákban.

Akik jobban járnak

Emelkedik a kétgyermekes családok családi adókedvezménye, az eddigi 10 ezer forintról gyermekenként 12 ezer 500 forintra. Náluk így 60 ezer forinttal hagynak több pénzt jövőre, ráadásul az összeg folyamatosan nő, négy év alatt egészen 20 ezer forintig. Az egy- és a háromgyermekesek kedvezménye nem változik, előbbieké 10 ezer, utóbbiaké 33 ezer forint gyermekenként.

Az első házasok kedvezménye továbbra is 5000 forint, 2 éven keresztül. Feltétele, hogy a pár tagjai 40 év alattiak legyenek és legalább az egyikük az első házasságát kösse. Addig jár, amíg meg nem születik az első gyermek, és fel nem váltja a családi adókedvezmény. Ha viszont előbb születik meg a gyermek, és utána házasodnak csak össze, akkor mindkét kedvezmény egyszerre vehető igénybe, ami 15 ezer forint havonta – magyarázta a hirado.hu-nak Bozsik István Péter, az adótanácsadással és könyveléssel foglalkozó Rendszerviz+ szakértője.

Gyorsabb és olcsóbb lesz az ügyintézés?

Január 1-jétől számos eljárási díj csökken vagy megszűnik. A többi között ingyenes lesz az erkölcsi bizonyítvány és a diákigazolvány kiváltása, eltörlik az adóhatósági igazolás és a cégadatok kiállításának költségét. Ez is sok ezer forintnyi megtakarítás a magánszemélyeknek és a cégeknek egyaránt. Emellett jelentős mértékben rövidülnek az általános ügyintézési határidők.

Segít a NAV

A jövő évtől újabb lehetőséget kínál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyszerűbb adóbevalláshoz. Az úgynevezett bevallási nyilatkozattal azok élhetnek, akik megfelelnek a feltételeknek, a többi között kizárólag a munkáltatójuktól szerzik jövedelmüket és nem vesznek igénybe semmilyen kedvezményt. Bevallási nyilatkozatot a munkáltatónál vagy a NAV-nál tehet a munkavállaló. Az adóhivatal szerint csaknem másfél millió magánszemély adóbevallásának kitöltésében segédkeznek jövőre.

Olcsóbb lesz a sertéshús 

Az adminisztrációs költségeken felül kevesebbet kell majd fizetni a disznóhúsért is, az eddigi 27 százalékról ugyanis 5 százalékra csökken a házi sertéshús áfája. Ez csak a tőkehúsra vonatkozik, vagyis az étteremben elfogyasztott sertéspörköltet a jövőben is 27 százalékos áfa terheli.

Támogatják a környezetkímélést 

2016-tól jobban megéri majd elektromos autót venni. A jövő évtől ugyanis nem kell az ilyen járművek után regisztrációs adót, vagyonszerzési illetéket, gépjárműadót és cégautóadót fizetni. Csak utóbbi 8 és 22 ezer forint között lehet havonta, ami egy nagyobb flotta esetén igen komoly megtakarítás – mutatott rá Bozsik István Péter.

A pálinkáért viszont fizetni kell

A rengeteg könnyítés mellett lesz néhány terület, ahol növekednek a terhek. A jövő évtől megszűnik a pálinkafőzés adómentessége. Évente 1000 forintos regisztrációs díjat kell fizetni, és literenként 700 forintos adójegyet kell vásárolni. Ebből minimum 5, maximum 86 darabot lehet venni, vagyis legalább 4500 forintot kell majd fizetnie annak, aki pálinkát szeretne otthon főzni. Kismértékben, de nő az egészségügyi szolgáltatási járulék díja is, az eddigi 6930 forintról 7050 forintra emelkedik. Ezt az összeget a biztosítottnak nem minősülő személyeknek havonta kell befizetniük, amennyiben a társadalombiztosítás által támogatott egészségügyi szolgáltatást szeretnének igénybe venni.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: meglepetés anyák napjára

DSTV: meglepetés anyák napjára

2024. máj. 12.

A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
 

És valóban: együtt – egymásért...!

És valóban: együtt – egymásért...!

2024. máj. 11.

Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt. 

Három szép nap európai barátainkkal

Három szép nap európai barátainkkal

2024. máj. 10.

Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

2024. máj. 10.

Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

2024. máj. 09.

Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

2024. máj. 08.

A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!