Szamárháton, Betlehembe
Lépjünk vissza az időben 2015 évet. A Római Birodalom távoli provinciáján vagyunk. Palesztina északi tartománya, Galilea egyik kis városában, Názáretben él József, az ács és felesége, Mária. Útra készülnek. Jó időre oda kell hagyniuk a megélhetést adó ácsműhelyt.
Menniük kell, mert így szól a parancs. Augusztus császár dekrétuma szerint menni köteles mindenki, aki nem a szülővárosában él. Haza kell térniük Józseféknek is oda, ahonnét származnak: ősi városukba, Betlehembe.
Azokban a napokban útra kelnek hát sokan. De miért ez a szigorú uralkodói rendelet?
Hét évszázada terjedt a nép körében egy különös prófécia: „Mert egy gyermek születik nékünk: fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lesz, és hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének”. A jövendölés szerint a gyermek épp abban az időben, Betlehemben születik majd meg. A császár, hogy kifürkéssze, ki lesz a számára veszélyt jelentő nagyobb hatalom, a titokzatos „békesség fejedelme”, népszámlálást rendel el, amelyen mindenkinek a saját városában kell megjelennie.
A názáreti vándorok már úton vannak. Elől ballag József, vezeti szamarát, amelynek hátán a várandós Mária ül. Nehéz tereppel kell megküzdeniük. Vagy száz mérföldre van a végcél, sok napig kell Galilea dombjai közt menniük, aztán Szamária, majd Júdea hegyeire fölkapaszkodniuk, mire elérnek a Jeruzsálemhez közeli Betlehem-Efratába. Éjszakánként ott húzzák meg magukat, ahol éppen tudják, sokan elutasítják majd őket, ahogy a legendabéli gazdag kovácsmester is, s csak annak lánya szánja meg a két utazót…
Mennek, mert így írja elő a császári parancs. Mária már Názáretben hírül vette Gábriel jelenéséből, hogy bár szeplőtelen, mégis, hamarosan fiat szül. Azt viszont nem tudja, hogy Mikeás próféta jövendölését kell beteljesíteni: „...te, Betlehem-Efrata, bár a legkisebb vagy Júdea nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett.” Éjszaka érkeznek majd a városba. Az utcák már kihaltak, az összeírásra jött emberek a szállásaikra húzódtak. Menedéket keresnek, de nekik már sehol se jut egy csöppnyi hely sem. Egy istállóbarlangra lelnek, ott húzzák meg magukat.
Eljön az éjfél. Mária érzi, készülnie kell, eljött a fájdalommal érkező öröm ideje. Vajúdik, aztán egyszer csak a birkák bégetését az újszülött hangja töri meg. A kisded életbe sírja magát. Mária magához öleli gyermekét, aki nyolc nap múlva majd a Názáreti Jézus nevet kapja. József bepólyálja, s a jászolba fekteti a csöppséget. Ekkor a környékbeli hegyek őrtüzei mellől pásztorok kelnek fel, s indulnak, mert jelet kaptak. Angyal hozta nekik a hírt a Megváltó születéséről, és mennek, hogy tiszteletüket tegyék Mária és gyermeke előtt. Messze onnét három férfiú is útra készül: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. A napkeleti bölcsek ők, akiket a betlehemi csillag vezet el Júdeába, a Gyermek köszöntésére.
Ezekben a napokban a hívő ember a várakozás idejét éli. Hamarosan itt lesz az az éjszaka, amikor egy hosszú, gyötrelmekkel teli vándorút véget ért. És amikor megkezdődött egy küzdelmes életút, ami ezer évek szellemiségét határozta meg.
A rovat további hírei: Kultúra
Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén
2025. jún. 05.
Hármas évfordulót, a Zeneakadémia 150., a Kodály Intézet 50., a jazz tanszék 60 éves évfordulóját ünneplik idén – mondta el Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a jubileumi programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.
DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya
2025. jún. 04.
Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.
Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál
2025. jún. 04.
Több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal várja a közönséget július 29. és augusztus 2. között a dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál.
A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon
2025. jún. 03.
Nyolcadik magyarországi koncertjét adja ősszel a Pendulum. A világhírű ausztrál drum and bass csapat új lemezét október 17-én a csepeli Barba Negrában is bemutatja.
DSTV: utazás a művészetért
2025. máj. 30.
Megtisztelő utazáson vettek részt a Magyar Papírmúzeum munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Delegációjukat Törökországban fogadták, ahol sok szakmát és művészeti ágat képviselő intézményekkel és képviselőikkel cserélhettek tudást, építhettek nemzetközi kapcsolatot. Hangkép.
DSTV: Szoborváros II.
2025. máj. 28.
Újabb fontos felvonásához érkezett a DSTV városunk köztéri alkotásait bemutató sorozata. A második részben az Aratók című kompozíció mellett a Duna-parton látható acélszobrok története elevenedik meg – kevesen tudják, de világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó. Hangkép.
Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget
2025. máj. 28.
Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.