Úszás: sikeres utánpótlás
Remekül szerepelt, s két éremmel gazdagodott az ifjúsági válogatott legutóbbi versenyén a Dunaferr SE serdülő korú versenyzője, Fekete Dóra, aki célba vette az Európa-bajnokságot is.
Hódmezővásárhelyen szerepelt a közelmúltban a Dunaferr SE tehetséges serdülő korú úszója, Fekete Dóra, aki a magyar ifjúsági válogatott tagjaként vett részt a Nyolc Nemzet Versenye elnevezésű viadalon. Kovács József tanítványa kiválóan szerepelt a megméretésen, hiszen a 100 méteres mellúszás versenyszámában a második, míg a 200 méteres mellúszásban a harmadik helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben, ami igen jó előjel a következő esztendőt tekintve, hiszen Dóra mindenképpen szeretne ott lenni az ifjúsági Európa-bajnokságra utazó magyar úszó válogatottban.
Fekete Dóra remekelt a válogatottban! (képek: Dunaferr SE facebook-oldal)
A Dunaferr SE úszói egyébként sem sokat pihennek, hiszen három cikluszáró versenyen is részt vesznek a napokban, s a szakosztály vezetése mind az egri, mind a fővárosi, valamint a hódmezővásárhelyi viadaltól is szép eredményeket remélnek. Az egri cikluszárón nem is okoztak csalódást a Dunaferr SE versenyzői, hiszen összesen tizennégy éremmel gazdagodtak a dunaújvárosi fiatalok, akik nem csak egyéniben, hanem váltóban is jól szerepeltek.
Az egri verseny első napjának eredményei:
4x50 m fiú vegyes váltó - 1999 és idősebbek: 1. Dunaferr SE (Dort Bence, Szöllősi Martin, Selmeci Levente, Simon Dávid)
4x50 m fiú vegyes váltó - 2000-2001: 2. Dunaferr SE (Weiter Dávid, Pukánszky Bálint, Szántó Botond, Dort Balázs)
50 m fiú mell - 1. Szöllősi Martin
50 m fiú gyors - 1. Selmeci Levente, 2. Simon Dávid, 3. Weiter Dávid
50 m férfi pillangó - 1. Simon Dávid, 2. Weiter Dávid
50 m leány gyors - 3. Farkas Éva
50 m leány mell - 2. Fekete Dóra
100 fiú mell - 1. Szöllősi Martin
100 m leány hát - 3. Gál Dóra
100 m női mell - 1. Fekete Dóra
200 m fiú gyors - 2. Weiter Dávid
200 m fiú hát - 1. Dort Bence
200 m fiú pillangó - 1. Weiter Dávid
200 m fiú vegyes - 1. Selmeci Levente
A rovat további hírei: Sport
Két bronzérem Szegedről
2025. máj. 05.
A kenu egyesek ezer és a kenu kettesek ötszáz méteres számában is a harmadik helyen végzett Hajdu Jonatán a kajak-kenusok szegedi válogató versenyén.
Most sem hibázott a DFC
2025. máj. 04.
Játszott már jobban is, de így is kétgólos, 3-1-es győzelmet aratott a Sárbogárd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton este.
Újabb remek Kohász-siker
2025. máj. 04.
Parádés második félidei játékkal aratott hatgólos győzelmet a Kisvárda elleni hazai összecsapáson a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Kovács-Seres Hunor bravúros bronzérme
2025. máj. 03.
Harmadik helyen végzett tíz kilométeren a nyíltvízi úszók Európa-kupa sorozatának ciprusi nyitányán a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor.
Újabb fontos meccs vár a Kohászra
2025. máj. 03.
A Kisvárda elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata ma délután öt órától.
DSTV: nehéz szezon áll a DKSE röpladázói mögött
2025. máj. 02.
Pontszerzéssel zárta az Extraliga küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabdacsapata. Összességében ez egy hosszú és nehéz szezon volt a csapat számára, ahol bár voltak felvillanások, elmaradtak a győzelmek – Tomanóczy Tibor tekintett vissza az együttes idénybéli teljesítményére. Hangkép.
Sárbogárdi továbbjutás a kupában
2025. máj. 02.
Becsülettel küzdöttek a dunaújvárosi fiatalok, de egy jól eltalált lövésnek köszönhetően a Sárbogárd jutott be a Fejér Vármegyei Kupa fináléjába.