Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: gyakorlásnak jó volt

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. jan. 11., 11:43

Három vereséggel és egy győzelemmel zárta a Tatabányán megrendezett Interball nemzetközi leány kézilabda tornát hétvégén a DKKA U13-as leány együttese.

Az Interball nemzetközi leány kézilabda tornán vett részt hétvégén a DKKA U13-as csapata. Takács Józsefné tanítványai a tatai Kőkúti Általános Iskola, a Tatabánya, az ETO Kölyökkézi, valamint a Dorog együtteseivel mérte össze erejét, felemás eredményeket elérve. A Kőkúti elleni nyitómeccsen nagyon sok hibával játszottak a mieink, így háromgólos vereséget szenvedtek, míg a Tatabánya és az ETO együttese simán nyert akadémistáink ellen, ám mint azt csapatunk edzője elárulta, ezeken a mérkőzéseken az első félidőben nyújtott játékkal már elégedett lehetett.

A Dorog ellen támadásban és védekezésben is pontosan játszottak fiataljaink, így kétgólos győzelmet aratva szerezték meg a torna negyedik helyét. Mint azt Takács Józsefné kiemelte, az ötcsapatos megméretés ezúttal is bizonyította, hogy ennek a korosztálynak szüksége lenne arra, hogy havi öt-hat mérkőzést játsszon, hiszen csak éles körülmények között tudják eredményesen gyakorolni az edzéseken már jól kivitelezett mozgásokat, s figurákat.

Eredmények:

DKKA – Kőkúti Ált. Isk. 9–12
DKKA – Tatabánya 9–21
DKKA – ETO Kölyökkézi 11–22
DKKA – Dorog 14–12

A csapat tagjai: Hódosi Kamilla, Fülöp Fanni – Farkas Kitti, Gál Borbála, Kátai Edina, Keresztes Eliza, Jánosházi Mónika, Sztanó Kincső, Varjas Lara, Szappanos Vivien, Wenszky Janka, Kiss Flóra, Váradi Hanna, Imre Viktória, Slett Enikő. Edző: Takács Józsefné.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához

DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához

2025. szep. 25.

Hétfői összeállításunkban már említettük, hogy nagyon sok edző és támogató csatlakozott a Fitcity tervezett rendezvénysorozatához. A szakemberek széles sportági palettát képviselnek, így biztosak vagyunk abban, hogy hogy mindenki talál majd magának érdekes mozgásformát. Hangkép.

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

2025. szep. 25.

A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.

BL-selejtező az uszodában

BL-selejtező az uszodában

2025. szep. 25.

A Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg a női vízilabda Bajnokok Ligája két selejtezőcsoportjának mérkőzéseit péntektől vasárnapig, s a megméretésen a DFVE együttes is medencébe ugrik.

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

2025. szep. 24.

Remekül szerepeltek korosztályos birkózóink a Csongrádon megrendezett országos diákolimpiai fináléban a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

2025. szep. 24.

Folytatódott a Sporttörténelmi Előadássorozat az Intercisa Múzeumban. A legutóbbi vendég Szabó József "Dzsoni" volt – a város sportmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek Farkas Lajos történésszel, a múzeum igazgatójával. Hangkép.

Már csak ketten hibátlanok

Már csak ketten hibátlanok

2025. szep. 24.

Három fordulón vannak túl a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, ahol már  csak a Karmacsi Autó FC és a BKSZ-2316 együttese nem veszített pontot.

Felemás kezdés a bajnokságban

Felemás kezdés a bajnokságban

2025. szep. 23.

A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont már három győzelemnek is örülhettek női vízilabdázók korosztályos bajnokságában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő