Kézilabda: magabiztos fiatalok
A Gárdony-Pázmánd, valamint a Fehérvár KC II. elleni mérkőzéseken is szép győzelmeknek örülhetett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U13-as csapata.
Az Erima Gyermekbajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában lépett pályára vasárnap a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U13-as leány együttese, mely a Gárdony-Pázmánd, valamint a Fehérvár KC második csapata ellen lépett pályára. A szakvezetés mindkét mérkőzésen biztos győzelmet várt el a lányoktól, már csak azért is, mert a Gárdony elleni "odavágón" nagyon rossz játékkal szenvedtek vereséget Takács Józsefné és Zubai Gábor tanítványai.
Nos, a DKKA U13-asai ezúttal sem kezdek jól, de húszpercnyi játékot követően így is vezettek 4-3-ra, majd a térfélcsere után már esélyt sem adtak ellenfelüknek, s megérdemelt, 10-4-es győzelmet arattak. A nap másik találkozóját a Fehérvár KV II. ellen játszották fiataljaink, akik már az első félidő végén öt góllal vezettek, s végül nagyon sima, 20-13-as sikerrel zárták a bajnokság alapszakaszát.
Eredmények:
DKKA – Gárdony-Pázmánd 10–4 (4-3)
DKKA – Fehérvár KC II. 20–13 (10-5)
A csapat tagjai: Di Maio Dóra, Tóth Szófia – Jánoshalmi Mónika, Kátai Edina, Keresztes Eliza, Farkad Kitti, Slett Enikő, Jilling Linett, Szalai Vivien, Matucza Gabriella, Somogyi Anna, Tancsa Kitti, Varga Anna, Gál Borbála, Wenszky Dorka. Edzők: Zubai Gábor, Takács Józsefné.
A rovat további hírei: Sport
Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren
2025. máj. 30.
Remekül szerepelt a horvátországi nyíltvízi Európa-bajnokság öt kilométeres versenyszámában a DKSE fiatal úszója, Kovács-Seres Hunor, aki a sprintversenyben sem okozott csalódást.
DSTV: tisztelgő falfestés
2025. máj. 30.
A dunaújvárosi labdarúgás egy ikonja előtt tiszteleg a Dunaújáros FC labdarúgócsapata. A stadion „J” azaz egyik hazai szektora hivatalosan is Tóth István nevét – és arcképét – viseli. Hangkép.
Összetettben nem sikerült előrébb lépni
2025. máj. 30.
A tizennegyedik helyen fejezte be az egyéni összetett versenyszámát a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornásza, Mayer Gréta.
Bajnoki nagyüzem a szőnyegen
2025. máj. 29.
Két aranyéremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal zárták korosztályos bajnokságok hétvégi döntőit a DKSE birkózó szakosztályának versenyzői.
A hajrát nem bírta a DKSE tehetsége
2025. máj. 29.
Bár a táv kétharmadáig remekül tartotta magát a nyílvízi úszó Eb tíz kilométeres versenyszámában Kovács-Seres Hunor, a hajrára elfáradt, s végül a huszadik helyen fejezte be a küzdelmeket.
DSTV: az óvodásokért futnak idén
2025. máj. 28.
A mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése mellett a jótékonyság is hatalmas szerepet játszik a Jót, Fut a város – Dunaújváros! újabb, immáron hetedik állomásán. A szombatra tervezett esemény legfontosabb tudnivalóiról a szervezők adtak tájékoztatást. Hangkép.
Döntőre készülnek a röplabdázók
2025. máj. 28.
Dunaújvárosban, a Dózsa iskola tornatermében rendezik meg péntektől vasárnapig az U13-as fiú röplabdázók országos döntőjét, melyen a DSE Röplabda Akadémia fiataljai is megméretik magukat.