Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Még öt hosszú hétvége lesz az idén

Közélet
2016
hosszú hétvége
munkaszünet

facebook megosztás

doszerk - 2016. jan. 03., 16:28

Kétszer négy, háromszor pedig három napig tart majd a hétvége 2016-ban, viszont két szombaton, március 5-én és október 15-én is dolgozni kell majd - írja az OrientPress.

Idén hat hosszú hétvégénk lesz - vagyis már csak öt, mivel az elsőt ma estével lezárjuk - cserébe pedig két szombaton kell majd dolgozni menni. Két négynapos, illetve három háromnapos hétvége lesz majd 2016-ban, két szombati munkanappal: március 5-ével és október 15-ével.

Négy napig lehet majd pihenni a márciusi nemzeti ünnep körül: szombat 12-étől kedd 15-éig. Október végén szintén négy nap pihenő lesz: 29. (szombat), 30. (vasárnap), 31. (hétfő) és november 1. (kedd).

Három napig a következő hétvégék tartanak majd (az első a mostani):

január 1. (péntek), 2. (szombat), 3. (vasárnap)
március 26. (szombat), 27. (vasárnap), 28. (húsvét hétfő)
május 14. (szombat), 15. (vasárnap), 16. (pünkösd hétfő)
december 24. (szombat), 25. (vasárnap), 26. (hétfő)

Május elseje és október huszonharmadika viszont vasárnapra esnek majd, augusztus huszadika pedig szombatra.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: MR berendezés Dunaújvárosban

2026. jan. 19.

A beszámolóval már jelentkeztünk hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy ünnepélyes keretek között is átadták a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben a nemrég telepített MR berendezést. Hangkép.
 

Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

2026. jan. 16.

Nem könnyű az általános iskolás gyerekek élete. Tanulnak, leckét írnak, sportolnak és edzésekre, szakkörökre járnak. Megesik, hogy ilyenkor néhány dolgot elfelejtenek – például cipőt, kabátot, pulóvert, pólót és zoknit hagynak az iskolában. 

Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

2026. jan. 16.

Nagyjából egy év telt el azóta, hogy Kálló Gergely a 7-es számú választókörzet önkormányzati képviselőjeként megkezdte munkáját Dunaújvárosban. Bár a politikai szerep nem volt ismeretlen számára, a helyi közélet ritmusa, a városi ügyek sokszínűsége és a mindennapos kapcsolattartás a lakossággal új hangsúlyokat adott munkájának.

DSTV: a szolidaritási adóról

2026. jan. 16.

A beszámoló már nagyot futott hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása a szolidaritási hozzájárulás kormányzati sarcáról. A lényeg: idén is jelentős szolidaritási adót kell fizetnie a városnak – tételesen 1 milliárd 588 millió forintot. Hangkép.
 

Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

2026. jan. 15.

A mindennapokat szebbé tevő juttatásban részesülnek a dunaújvárosi önkormányzati intézmények dolgozói: a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) részére Szabó Zsolt és Barta Endre alpolgármesterek mozikártyákat adtak át, amelyeket az intézmények munkatársai között osztanak szét.

Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

2026. jan. 15.

A gyermek: áldás – az apróságokat pedig városunk önkormányzata is megajándékozza. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester kezdeményezésére minden dunaújvárosi újszülött babaholmit kap, a csomagokat a Védőnői Szolgálat munkatársai adják át a szülőknek.

Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

2026. jan. 15.

Ünnepélyes keretek között adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben a nemrég telepített MR berendezést. A szalagot szerda délelőtt vágták át, de az eszköz a beüzemelése óta már több mint négyszáz páciens gyógyulását segítette. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő