Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A család az első!

Közélet
házasságkötés
esküvő
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2016. feb. 12., 09:04

Közel két évtizede indult Angliából az a kezdeményezés, amikor is egy héten át a házasság és a család fontosságára hívják fel a figyelmet. Hazánkban 2008 óta rendezik meg ezt az eseménysorozatot a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan település együttműködésével.

Az ünnepi hét kapcsán Kis Zsuzsannát, a hivatal egyik anyakönyvvezetőjével a helyi esküvői statisztikákról beszélgettünk.

Mint mondta, városunkban a házasulandó fiatalok száma folyamatosan nő, míg 2013-ban 202 pár mondta ki a boldogító igent, addig 2015-ben már 248-an kötöttek házasságot Dunaújvárosban. Áprilistól október elejéig tart általában az esküvői szezon, ekkor házasodnak a legtöbben, ebből az időintervallumból is kiugranak a nyári hónapok, ilyenkor nem ritka a napi nyolc-tíz esküvő sem. Természetszerűleg a szombati napok a legkelendőbbek, de ma már nem ritka az sem, hogy kisebb létszámú esküvők esetében a házasulandók hétköznapokat választanak. Természetesen erre is megvan a lehetőség, a hivatal ügyfélfogadási rendjének megfelelően.

A házasságkötés szándékát már a szertartás napja előtt egy évvel lehet jelezni, ehhez érvényes személyazonosító okmány és lakcímkártya, születési anyakönyvi kivonat szükséges, illetve a bejelentés, melyet jegyzőkönyvbe vesznek. Esküvő szervezésekor célszerű először az anyakönyvi hivatalban időpontot egyeztetni és csak utána elkezdeni szervezni magát a lakodalmat, így nem érheti meglepetés az ifjú párt, hogy az általuk kiválasztott és már megszervezett napra nincs időpont az anyakönyvvezetőnél. Ma már lehetőség nyílik arra is, hogy az anyakönyvvezető menjen a lakodalom helyszínére, de ez egy napra csak egyszer kérhető és mindig az adott napon lévő szertartások sorában az utolsó időpontra, hogy más aznapi szertartások menetét ne befolyásolja. A külső helyszínek esetében mindig két tervvel, két helyszínnel kell készülni, figyelembe véve az időjárás változékonyságát.

Érdekesség, hogy nem csak dunaújvárosiak választják a helyi anyakönyvi hivatalt és rendezik meg itt a házassági ceremóniát – erre egyébként bárkinek törvény adta joga van, a házasságkötés nem lakóhelyhez kötött - hanem vidékről, más településről is érkeznek párok, hogy itt mondják ki a boldogító igent.

Ötéves házasok

Hegyi Ádám és Hegyi-Józsa Tímea idén ünnepelhetik az ötödik házassági évfordulójukat.

A megismerkedésük után néhány hónappal úgy döntöttek, összeköltöznek. Lakva ismerszik meg a társ- vallották nagy egyetértésben. Öt év együttélés után Ádám már szeretett volna közös gyermeket. Timi pedig ragaszkodott ahhoz, hogy a baba születése előtt mindenképpen házasodjanak össze, alapítsák meg „hivatalosan” is a családjukat. 2011. június 18-án mondták ki a boldogító igent, és utána kilenc hónapra már meg is született a kis Villő.

Ádám szerint a boldog házasság titka az, hogy tudjanak kompromisszumot kötni egymással, Timi pedig fontosnak tartja, hogy egy kis önállóság, a barátokkal való találkozás megmaradjon a házasság során is. Voltak nehéz időszakok is életükben, főként a távolság miatt, ugyanis Ádám jégkorongozó, a nyolc hónapos szezon során hetente háromszor tud általában hazajönni. Persze, amikor itthon van, minden percet kihasználnak a közös programokra. Az eddigi legszebb dolognak pedig a kis Villő érkezését, és az első, hármasban eltöltött nyaralásukat tartják házasságukban.

-Molnár Emese/Brousil Csaba-

A rovat további hírei: Közélet

Dunaújváros Kedvence 2022 – már lehet szavazni!

Dunaújváros Kedvence 2022 – már lehet szavazni!

2022. dec. 25.

Rendben legurult az első forduló, és az elmúlt évek gyakorlatához híven ezúttal is hat kategóriában várja a voksokat a DunaújvárosMesélPontHu. Közeleg a határidő – december 30., azaz jövő péntek 21 óra! Szavazásra fel!

Töltse mindenki szeretetben, békességben az ünnepeket!

Töltse mindenki szeretetben, békességben az ünnepeket!

2022. dec. 24.

Három köszöntő és egy szolgálati közlemény a szenteste előtti utolsó posztban; békés, meghitt, áldott karácsonyt minden kedves böngészőnknek! 

Visszaáll a korábbi buszmenetrend januártól

Visszaáll a korábbi buszmenetrend januártól

2022. dec. 24.

A drasztikus üzemanyagár-növekedés miatt fúj visszavonulót az önkormányzat – a részletes tájékoztató a város hivatalos weboldalán jelent meg a változásokról.

Elkészültek a parkolókkal, így jóval kulturáltabb lett a környezet

Elkészültek a parkolókkal, így jóval kulturáltabb lett a környezet

2022. dec. 23.

A parkolókérdés örök téma. Leginkább azért, mert kevés van belőle. Vagy inkább túl sok az autó. De a lényegen még a megközelítés sem változtat, csak az, ha több parkolási lehetőséghez jutnak az autósok.

Levelek a Jézuskának: totális diadal, minden fronton!

Levelek a Jézuskának: totális diadal, minden fronton!

2022. dec. 22.

Idén immár harmadszorra futott nagyot, és – a részünkről – fejeződött be szép sikerrel az autós Mikulások és a DO/DSTV stábja közös ajándékgyűjtő akciója. Az öröm percei szenteste következnek – de már most biztos, hogy eredményes lett a közösségi kezdeményezés! Hadd legyen szép az ünnep, boldog a karácsony!

Gumiabroncsokat kapott a város a Hankooktól

Gumiabroncsokat kapott a város a Hankooktól

2022. dec. 22.

Száznyolc darab gumiabroncsot ajánlott fel a város határában működő Hankook Tire Hungary; az adományt Dunaújváros önkormányzatának közreműködésével osztottak szét a közfeladatot ellátó szervezetek között a napokban. 

Ajándékokkal teli zsákok a gyerekeknek

Ajándékokkal teli zsákok a gyerekeknek

2022. dec. 21.

Választókörzetének bölcsődéjét, óvodáit, iskoláját járta körbe Barta Endre a négyes választókerület önkormányzati képviselője, ahová egy-egy szatyornyi, zsáknyi ajándékkal érkezett a napokban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: toboroznak az úszók

  2. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  3. Amit a címkékről tudni érdemes

  4. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  5. DSTV: matchboxok a templomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő