A késes suszter a kaptafánál maradt

Az egyszerűen csak „késesnek” becézett Gábor még 1979-ben nyitotta meg első műhelyét, majd egy év múlva a felesége is csatlakozott a vállalkozáshoz.

- Azóta közösen visszük az üzletet. Mindig szerettem volna valami mást, valami egyedit csinálni, és nem csak bejárni egy gyárba, meg hazamenni – emlékszik vissza Gábor. – Állandóan fúrtam-faragtam, így először egy barkácsbolttal próbálkoztunk. Mellette hamar megjelentek más, kiegészítő tevékenységek. A késes szakmát még a katonai szolgálatom alatt tanultam ki. Székesfehérvárott voltam sorköteles katona, és ki-kijártam a városba, mert a Szondi SE-ben birkóztam. Ott ismerkedtem meg Flasner Kálmánnal, akitől kitanultam a kés- és műköszörűs szakmát. Aztán amikor leszereltem, visszamentem első munkahelyemre, a vasműbe, majd egy évig az óragyárban dolgoztam, ezt követően a cipőgyárban. Itt ismerkedtünk meg a feleségemmel, akivel két szép és okos leányunk született.

Gábornak azonban az első házasságából is volt már egy lánya, Erzsébet, aki most 39 éves. A közös gyermekek is felnőttek már. Sarolta 29 éves és Ulm mellett él a párjával. A legkisebbik – a 28 éves Dóri – pedig a Harvardon tanul, 4 nyelven beszél, és sportmenedzsernek készül. Három éve él Bostonban. Két éve meg is látogatták a családdal együtt, és felejthetetlen élményekkel gazdagodtak.

Nem csoda, ha Gábor műhelyének falán egy óriási keretezett kép őrzi mindennek az emlékét. Ez a kép és a lányai portréja az ékessége műhelyének. A napi munka robotja mellett elegendő csak rápillantania, és máris jobb kedvre derül. A műhely egyébként remekül felszerelt. Eu-s szabvány szerinti polírozó, csiszoló és köszörű gépek mellett van ott televízió és rádió is, hiszen szinte minden idejét itt tölti a szakember.

- A maszek világban gyakran nem jár le a kiírt munkaidő. Itt dolgozok éjjel-nappal. De az a szerencsém, hogy szeretem ezt csinálni, nagy kedvvel dolgozom. Olyan ez, mintha a horgásznak azért fizetnének, hogy horgásszon. A másik óriási előny, hogy nincs főnököm, ez pedig önmagában megér még egy fizetést. – meséli nevetve Gábor. – Közben persze folyamatosan próbálkozom az ötleteimmel. Pedig rájöttem már többször is, hogy más elkészíteni, kitalálni valamit és más dolog eladni. Különösen a mai világban. Tavaly, a hatvanadik születésnapomra szerettem volna magam meglepni egy különleges bicskával, de nem érkezett meg időben hozzá a különleges fa. Aztán amikor megjött, kitaláltam, hogy karácsony előtt készítek egy abszolút egyedi, sorszámozott és gravírozott kézműves terméket, egy ébenfa, vagy vasfa nyelű kétélű rugós szalonnázó bicskát. Ez el is készült, mindössze hetven darabot gyártottam le belőle, minőségi acélból, kézi készítésű bőrtokkal és tanúsítvánnyal árultam. Legyártattam kilencezer szórólapot is mellé. Az eredmény mindössze két vásárló volt…

De a cipőkkel sem éri meg igazából foglalatoskodni. Ez is igazi babramunka, amely gyakran nem kifizetődő.

Amiért mégis megfontolandó, az a mennyiség és az igény. Sokan ragaszkodnak kedvenc lábbelijükhöz, míg másoknak nincs pénze újra. Gábor azonban nem túl optimista.

- Manapság se az ár, se a márkanév nem jelent garanciát. A mai cipőkben nincs alap, amire fel lehetne építeni újra egy lábbelit – és már mutatja is a márkás, bőr felsőrészű cipőt, amit papírsarokkal láttak el, majd hozzáteszi: - Szinte minden terméknek be van építve önmagába a gyenge pontja.

S, hogy mégis miért csinálja? Mert szeret alkotni, az elnyűtt, elhasznált és rossz cipőkből újat készíteni.

- Gyakran előfordul, hogy belefeledkezem a munkába és megtalpalom azt is, amit csak sarkallni kellett volna. Ilyenkor persze nem számolom fel a különbözetet. Mégis előfordult olyan, aki kikérte, hogy az új sarok mellett a talpát is kijavítottam a cipőjének. De előfordult olyan eset is, hogy annyira rossz volt, amit behoztak, hogy csak azért vállaltam el, mert senki más tette meg. Ilyenkor ez nagy kihívás, de ha elkap az ihlet, és van hozzá kedvem, akkor nincs lehetetlen feladat. Persze, ehhez nagyfokú kreativitás is kell és sok idő. A kések esetében pedig mindig jó érzés egy szép darabot kézbe venni, megjavítani, megélezni. Szinte mindent köszörülök, ami befér az ajtón. A legextrémebb munkám egy fagyikeverő gép lapátjának a megélezése volt. De korcsolyákat is szívesen élezek.

Gábor a szabadidejét szívesen tölti a vízpartok mellett. Hobbija ugyanis a horgászat.

- Van rakós botom is, amit rendszerint versenyekre használok. Ez 13 méter hosszú, de van feeder botom is. Ez persze nem véletlen, hiszen imádom a halat, minden formában. Akár 360 napon át képes lennék megenni.

A műhely másik részében az egykori feleség, Teca szorgoskodik. Ő a cipők felsőrészének a javításával és a kulcsmásolással foglalkozik. Varrógépe igazi ritkaság, ugyanis egy 107 éves Singer gépen dolgozik.

- Jómagam is több helyen dolgoztam már. Tizennégy évesen kezdtem a Vegyesipari vállalatnál, aztán a Duna cipőgyárba jártam, majd együtt kezdtük a vállalkozást. Barkácsbolt, ernyőjavítás, kulcsmásolás. Eltávolodtam az eredeti szakmámtól, majd visszakanyarodtam a cipészethez. Vallom, hogy igaz a mondás: a cipész maradjon a kaptafánál!

S ha lehetősége van ültő helyéből felállni, akkor sportol, olvas, vagy kirándul.

- Tíz évig aerobikoztam, mostanában pedig futni járok reggelente. Imádok olvasni és kirándulni is. A lényeg, hogy mozgásban legyek és ne kelljen egy helyben ülni, hiszen a napi munkám során állandóan a székhez vagyok kötve.