Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A „matrózúszó”, aki egy olimpiai döntőről lemaradt

Kultúra
úszás
Olimpia
olimpiai bajnok

facebook megosztás

Várkonyi Balázs - 2016. feb. 02., 08:09

Bizony, lemaradt. Mégsem bánta. Különös dolog okozta ugyanis a végzetes hibát: korábban fölényes győzelmet aratott a százméteres távon, úgy, hogy végig a vetélytársai előtt járt, akik csak a hátát láthatták. A győzelem fölötti öröm kissé elvonta figyelmét, így lekéste az ötszázas verseny rajtját.

Búslakodás helyett lélekben az újabb próbára készült. Ekkor már 1200 méter volt a táv. A korabeli újságíró így számolt be erről: „A kísérőhajók a rajt után azonnal a cél felé indultak, Hajós pedig – emlékei szerint – olyan halálfélelmet érzett, mint még soha. Félelmében csak úszott, úszott, az ellenfelek megint sehol... és ismét győzött! A hajóra a célban már nem tudott önerőből felkapaszkodni.”

Aki ilyformán a végsőkig kiadta minden erőtartalékát: Magyarország első olimpiai bajnoka, Hajós Alfréd. 1896-ban, Athénben, az újkori olimpiák nyitányán két győzelmével a legeredményesebb magyar lett. Nem kapott aranyérmet – ahogy más sem, mert ezüstmedál és babérkoszorú járt akkor a bajnoknak.

A fiatalember, az ifjú egyetemista, aki az olimpiai dicsőségtáblánk élén áll, február első napján született, 1878-ban. Tehát tizennyolc éves volt a kettős győzelme idején. A versenyzők az úszás mikéntjében szabad kezet kaptak. Hajós Alfréd a „matróz” formát választotta, váltott karral, lábtempó nélkül haladt előre. A körülmények rettenetesek voltak: tíz-tizenkét fokos víz és három-négyméteres hullámok várták az úszókat. Az őket a starthelyre vivő gőzhajón faggyúval kenték be testüket, de az sem ért sokat.

Idézzük fel az 1200-as küzdelmet. Elindul a mezőny. A magyar úszó azonnal az élre áll. Semmivel sem törődve halad előre. Észre sem veszi, hogy menet közben több riválisa feladja: tagjaikat megdermesztette a rettentően hideg víz – és talán bajnokunk fölénye is fölemésztette lelkierejüket. Noha ő is rettenetesen szenvedett, de meg nem adta magát.

Hatvan métert vert rá a másodikra. Győzelméhez az utolsó erőtartalékát is fölhasználta, lilára fagyott testét a matrózok emelték be a kísérőhajóba. A közönség ünnepelte. A görög trónörökös „valóságos delfinnek” nevezte.  Ő később úgy nyilatkozott: „Sokkal inkább az életemért, mintsem a győzelemért úsztam.”

Hajós Alfréd sikeres tornász és futballista is volt. Szerepelt az első hazai labdarúgó mérkőzésen, kétszer lett bajnokcsapat tagja, szerephez jutott az első válogatottunkban is. Később szövetségi kapitányként vezette az együttes. Sportsikereihez méltó volt építészmérnöki tevékenysége. Számos terve közül kiemelkedik a margitszigeti nemzeti sportuszoda, a kor modern alkotása. Az 1924-es párizsi olimpia művészeti versenyén a Lauber Dezsővel készített stadiontervük minden riválisuk művét megelőzte.

1896. április 11-e volt a nap, amikor egy magyar úszó a Pireuszi-öböl hőse lett. Az olimpia évében különösképp fontos az első bajnokunkra emlékezni.

A rovat további hírei: Kultúra

Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén

Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén

2025. jún. 05.

Hármas évfordulót, a Zeneakadémia 150., a Kodály Intézet 50., a jazz tanszék 60 éves évfordulóját ünneplik idén – mondta el Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a jubileumi programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya

DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya

2025. jún. 04.

Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.

Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál

Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál

2025. jún. 04.

Több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal várja a közönséget július 29. és augusztus 2. között a dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál.

A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon

A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon

2025. jún. 03.

Nyolcadik magyarországi koncertjét adja ősszel a Pendulum. A világhírű ausztrál drum and bass csapat új lemezét október 17-én a csepeli Barba Negrában is bemutatja.

DSTV: utazás a művészetért

DSTV: utazás a művészetért

2025. máj. 30.

Megtisztelő utazáson vettek részt a Magyar Papírmúzeum munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Delegációjukat Törökországban fogadták, ahol sok szakmát és művészeti ágat képviselő intézményekkel és képviselőikkel cserélhettek tudást, építhettek nemzetközi kapcsolatot. Hangkép.

DSTV: Szoborváros II.

DSTV: Szoborváros II.

2025. máj. 28.

Újabb fontos felvonásához érkezett a DSTV városunk köztéri alkotásait bemutató sorozata. A második részben az Aratók című kompozíció mellett a Duna-parton látható acélszobrok története elevenedik meg – kevesen tudják, de világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó. Hangkép.

Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget

Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget

2025. máj. 28.

Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Miért népszerű a scrapbookozás?

  2. Egri előny a negyeddöntőben

  3. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  4. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  5. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő