Húsvétváró nagyböjt kezdete: hamvazószerda

Ezért ma a katolikus templomokban a pap az előző évben szentelt és elégetett barka hamujával rajzol keresztet a hívek homlokára. A hét vasárnapján ez a szertartás megismétlődik.

E napot a régi szóval böjtfogószerdának is hívták – hiszen a húsvétra való ráhangolódás, a lelki készülődés ideje, vagyis a nagyböjt hamvazószerdával kezdődik. A böjtidőt nevezik negyven naposnak is, noha ekkortól húsvét vasárnapig negyvennél több, éppen negyvenhat nap telik el. A hat napos „többlet” magyarázata, hogy az egyház a vasárnapot nem tekinti böjti napnak, így az erre a ciklusra eső hat vasárnapon a vallása reguláit követőnek sem kell megtartóztatnia magát.

Holnap „torkos csütörtök”. Ez régi szokás is, meg nem is. Egykor, a régebbi időkben a zabálócsütörtök, tobzócsütörtök, kövércsütörtök néven is emlegetett nap nem a böjtidőre esett, hanem az előző hétre, és a farsangidő csúcsát jelentő karnevál kezdetét jelezte. Később, bár nem általánosan, de a néprajzkutatók szerint itt-ott megjelent az a szokás, hogy a hamvazószerda utáni napon költötték el a farsangi ételmaradékot, hogy az ne vesszen kárba. Erre építve vezette be a vendéglátó szakma a torkos csütörtök fogalmát, s lett ez az évek alatt új hagyománnyá. E napon valószínűleg nem sokan tartják be Pázmány Péter intelmét, aki a torkosság csúf szokására figyelmeztetve kéri az Urat: „… adjad, hogy én is minden tobzódástúl; részegségtűl és testemnek gyenge, kínyes táplálásátúl megoltalmazzam magamat.”