Rummikub bajnokság az MMK-ban

Ónodi Zoltán - 2016. február 29. 15:26

A Táblás Römi rajongóié volt a főszerep a szombati bajnokságon az MMK földszinti nagytermében. A jó hangulatú versenyről senki se tért haza üres kézzel.

A hétvégén a Művelődési ház adott helyet a Rummikub bajnokságnak. Az országos bajnokságot a helyi erőket képviselő Falusi Imréné szervezte, a rejtvényfejtő klubbal karöltve. Több mint húsz fővel indult el a versengés a földszinti színházteremben. Az esemény a sok dunaújvárosi jelentkező mellett a kistérségből is vonzotta a kártyázni vágyókat – sőt még Budapestről is jött egy vállalkozó kedvű úr.

Honnan is jött az ötlet? Már kilenc éve, hogy a rejtvényfejtő klub megalakult. A sokunk által is ismert Füles újságba egy új játékkal bővítették a palettát, mégpedig a rummikubbal. A kisközösségnek nagyon ez megtetszetett, saját készítésű táblákkal játszottak. Átformálódott a klub is, a foglalkozás első felében a rejtvényeké volt a főszerep, majd a másodikban a társasjátéké. Több országos megmérettetésre is beneveztek, volt amikor a városból tízen is indultak. Többször is dobogós helyezésekkel tértek haza – a versenyeken nyert játékokat pedig a klubélet pezsdítésére szánták. A mostani versenyen is ezekkel az eszközökkel játszhattak a rummikub fanatikusok. 2010 óta szervezik meg minden évben a bajnokságot Dunaújvárosban, idén a egy játékgyártó cég is támogatását adta, így a Művelődési Ház nyereményei mellett különböző játékcsomagokat is nyertek az indulók. Hisz nem csak a döntőbe jutottak kaptak az eredményükért jutalmat, hanem minden induló.

A Bajnokság legjobb helyezéseit elérők névsora 1. Lepsényi Györgyné 2. Falusi Imre 3. Molnár József

A rovat további hírei: Mozaik

A legnépszerűbb címkenyomtatási technológiák

A legnépszerűbb címkenyomtatási technológiák

2024. dec. 20.

A mai vállalkozások számára az öntapadós címkék több szempontból is nélkülözhetetlenek. A termékek azonosítása, a kötelező információk feltüntetése és a márkaépítés mind olyan területek, ahol a megfelelő címkenyomtatási technológiák komoly előnyt jelenthetnek. (X)

Meg kell nézni, hogy honnan vásárolunk!

Meg kell nézni, hogy honnan vásárolunk!

2024. dec. 20.

Állandó téma a különféle hírportálokon a nagyobb élelmiszerláncok kínálatának összehasonlítása mind ár, mind pedig minőség tekintetében, ám rendkívül gyakran lehet olvasni híreket arról is, hogy egy-egy terméket visszahívnak a boltok polcairól, mert mérgező anyag került bele, vagy egyéb malőr történt a gyártási folyamat során. (X)

A pedagógiai végzettségek aranyat érnek!

A pedagógiai végzettségek aranyat érnek!

2024. dec. 20.

Jóllehet csak annak tanácsos pedagógiai pályára lépnie, aki valóban igazi elhivatottságot érez az ilyen jellegű szakma iránt, mégis sokaknak lehet ez nagyszerű lehetőség. A hírekben folyamatosan számolnak be arról, hogy milyen szakemberhiánnyal küzdenek az oktatási intézmények és a gyermekotthonok. (X)

DSTV: jótékony vetítés a moziban

DSTV: jótékony vetítés a moziban

2024. dec. 20.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy kedves hagyományt folytatott a Kultik Mozi: jótékonysági vetítésre várták településünk általános iskolás és óvodás gyermekeit. A filmélményhez pattogatott kukorica és üdítő is dukált. Hangkép.

Házi kedvencekre is jótékonyan hat a CBD olaj

Házi kedvencekre is jótékonyan hat a CBD olaj

2024. dec. 19.

A CBD számos betegség kezelésében hatékony gyógymódnak bizonyult az elmúlt évtizedekben. Jótékony hatásai nemcsak az emberi szervezetben tapasztalhatók, de bizonyítottan hasonlóan hatnak a háziállatokra is. (X)

Hogyan válasszuk ki a megfelelő bőröndöt az utazáshoz?

Hogyan válasszuk ki a megfelelő bőröndöt az utazáshoz?

2024. dec. 19.

Egy utazás sikeressége nemcsak azon múlik, hogy mi az úticél vagy hogyan szervezzük meg az odajutást. Az is fontos, hogy a megfelelő bőrönddel induljunk útnak. (X)

DSTV: nyugdíjasokkal teáztak a  Vasváriban

DSTV: nyugdíjasokkal teáztak a Vasváriban

2024. dec. 19.

A múlt emlékeinek is bőséges teret szenteltek a Vasvári iskola immár hagyományos eseményén, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény bensőséges hangulatú, műsorral színesített teadélutánra invitálta nyugdíjas pedagógusait. Hangkép.