Ünnepeljük együtt az első bajnokcsapatot!

spigott - 2016. február 4. 16:23

A Ferencváros elleni gálamérkőzéssel ünnepli első, csapatsportágakban szerzett dunaújvárosi aranyérmét a Dunaferr SE egykori jégkorong csapata március 4-én a jégcsarnokban.

Hosszú évek kemény és következetes munkája érett be 1996-ban a Dunaferr SE jégkorong csapatánál: a leginkább saját nevelésű fiatalokra építő együttes két felnőtt bajnoki bronzérem után végre megszerezte első aranyérmét, mely Dunaújváros első csapatsportágakban elért bajnoki címe is volt egyben. Kercsó Árpád fiatal tanítványai kettő, máig emlékezetes mérkőzésen múlták felül 4-1-re, majd 6-3-ra a Ferencváros együttesét, megtörve ezzel a fővárosiak öt éve tartó egyeduralmát a honi pontvadászatban.

Az első bajnoki cím megszerzése óta azonban eltelt húsz teljes esztendő, az akkori csapatból páran megmaradtak a sportág berkein belül, míg többen elszakadtak a hokitól, ám idén, városunk első csapatbajnoki aranyérmének húszéves évfordulóján újra összeállnak a régi kedvencek, hogy a jégen, egy gálamérkőzéssel ünnepeljék meg első bajnoki sikerüket. A nem mindennapi találkozót március 4-én, a Dunaújvárosi Jégcsarnokban rendezik meg, s Acélbikáink ellenfele nem is lehet más, mint a Ferencváros akkori, 1996-os együttese.
Ahogy az első bajnoki cím megszerzése, úgy a jubileumi összecsapás tető alá hozása is nagyon komoly munkát igényelt, melyből oroszlánrészt vállalt egykori kiváló kapusunk, Berényi Norbert, akit arra kértünk, hogy avasson be minket a találkozó megrendezésének hátterébe.

- Agárdy Csaba krónikásunk minden ötödik évben jelzi, hogy a város első csapatbajnoki aranyérmének kerek évfordulójához érkeztünk. Ez azért is nagy szó, mert a jégkorong sportág szerezte az elsőt, és abban az időben még nem volt fedett jégpálya a városban. Úgy éreztük, most jött el az ideje annak, hogy ezt a húsz éves jubileumot méltóképpen megünnepeljük. Hogyan is lehetne egy ilyen eseményről megemlékezni, ami nemcsak nekünk játékosoknak, hanem a szurkolóinknak, a városnak is ekkora örömet szerzett? Szerintem még sokan emlékeznek arra, amikor a BS-ből a második győztes meccs után hazatérve, a Bartók színház előtt volt egy óriási ünneplés. Ez a húsz évvel ezelőtti este még mindig bennünk él. Így jött az ötlet, hogy hozzuk össze a régi bajnokcsapatot és játszunk egy barátságos öregfiúk mérkőzést a Ferencváros akkori csapatával. Az első és legfontosabb feladat az volt, hogy felkérjük őket egy ilyen mérkőzésre. Szerencsére Agár (Agárdy Csaba) és Ló (Hudák Gábor) hamar meggyőzték egymást. Tehát az ellenfél már elméletben megvolt. Novemberben kezdtük meg a tapogatózást a városban, hogy mit szólnának egy ilyen esemény fogadtatásához. Nagy örömünkre mindenhol pozitív visszajelzéseket kaptunk.

Kép forrása: József Attila Könyvtár

- Mit szóltak a csapattársak?

- Többen már korábban szakítottunk a versenyszerű sportolással és sok év elteltével egy ilyen mérkőzésre azért készülni kell. Rajtam például évek óta nem volt kapusfelszerelés és nem árulok el nagy titkot azzal sem, hogy többen már nem tartjuk versenysúlyunkat. Ennek ellenére sikerült szép lassan meggyőznöm a többséget, s amellett, hogy jónak tarják az ötletet, szívesen megjelennek az eseményen, kis felkészüléssel pályára is lépnek. Végül, így a mérkőzés előtt egy hónappal már papíron össze is állt a csapat nagy része.

- Hogyan álltok fel a mérkőzésen?

- A hazai játékosokra és csapatvezetésre építünk. Kercsó Árpád személye egy percig nem volt kétséges és a feladatra a legmegfelelőbb gyúrót, a csapat akkori gyúróját is felkértük Soma (Somogyi András) személyében. A nevezést még nem tudjuk 100 %-os biztonsággal leadni, de a 1996-os bajnokcsapatból az eseményen nagy valószínűséggel jelen lesz Szélig Viktor, Tokaji Viktor, Horváth András, Holló István, Baróti Zsolt, Tőkési Lajos, Vargyas László, Orsó László, Erdősi Péter, Ladányi Balázs, Csata Csaba, Simon Csaba, Borsos Attila, Bali Zsolt, Ancsin János, Berényi Norbert. Természetesen a névsor még nem végleges, mert többen maradtak a sportág kötelékén belül és a különböző korosztályú bajnokságokban még tart a rájátszás. Ezen kívül szeretnénk még a ’75-78-as korosztályból megnyerni játékosokat.

- Mi a célotok ezzel a találkozóval?

- Azt gondolom, hogy már rég nem volt teltházas jégkorongmérkőzés a városunkban és nem azért, mert a mostani csapat nem érdemli meg. Szeretnénk nemcsak magunknak, hanem a sportbarátoknak, akkori lelkes szurkolóknak egy hasonló élményt adni. A még nyitott pályás hokimeccseknek megvolt a maga varázsa. A szurkolók már másfél órával előbb kint voltak a pályán, hogy jó helyük legyen, ezek a meccsek programot jelentettek, így igazi közösség kovácsolódott össze. Mi, a csapat tagjai, szinte mindannyian dunaújvárosiak voltunk, itt jártunk iskolába, Kercsó Árpád keze alatt nevelkedtünk, itt nőttünk fel. Ekkor már nemcsak a szülők, testvérek voltak a szurkolóink, hanem a barátok, régi osztálytársak, sportbarátok is. Ezért is volt annyira jó a szurkolóközönségünk, mert ismertek minket, olyan volt ez, mint egy nagy család. Na, ezt az érzést szeretnénk most a jubileum kapcsán újra átélni, és sérülések nélkül, egy jó hangulatú öregfiú meccset játszani.

Az 1996-os bajnokcsapat tagjai: Ancsin János, Bali Zsolt, Baróti Zsolt, Berényi Norbert, Borsos Attila, Csata Csaba, Erdősi Péter, Holló István, Horváth András, Kővágó Kristóf, Igor Kugyimov, Ladányi Balázs, Pavel Mihonyik, Orsó László, Simon Csaba, Szélig Viktor, Tokaji Viktor, Tőkési Lajos, Dmitrij Tyeplakov, Vargyas László. Vezetőedző: Kercsó Árpád.

A rovat további hírei: Sport

Ismét remekeltek a DKSE birkózói

Ismét remekeltek a DKSE birkózói

2025. nov. 11.

Több érmes helyezéssel zárták a mögöttük hagyott két viadalt a DKSE korosztályos birkózói.

Visszatértek a győzelem útjára

Visszatértek a győzelem útjára

2025. nov. 11.

Mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve aratott 2-0-s sikert a VSC 2015 Veszprém elleni rangadón a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.

Újpesten folytatják a Bikák

Újpesten folytatják a Bikák

2025. nov. 11.

A tabellán negyedik UTE otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga újabb fordulójában ma este hat órától.

A mozgás élménye a Rudasban

A mozgás élménye a Rudasban

2025. nov. 10.

Hat csapattal, ismét nagy sikerrel rendezte meg Regionális Mozgásélmény Sportnapját a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény a Rudas iskolában.

Vereség a hibák ára

Vereség a hibák ára

2025. nov. 10.

Hiába fordított, majd került emberelőnybe, a második félidőben három gólt kapva szenvedett 4-2-es vereséget a Ferencváros II. elleni rangadón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Fájdalmas vereség a Szolnok ellen

Fájdalmas vereség a Szolnok ellen

2025. nov. 10.

Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég szolnokiak dolgát DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnap esti mérkőzésén.

Hazai éremeső a ranglista versenyen

Hazai éremeső a ranglista versenyen

2025. nov. 09.

Több dobogós helyezéssel zárták a házigazda Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskolában megrendezett országos ranglista versenyt.