„József kedvessége, jó év kezessége.” A régi kalendáriumból való szentencia szerint a mai barátságos idő a gazdáknak szerencsés évet ígér. Hát majd elválik.
Hinnénk, hogy a nemrég még a legnépszerűbbek közt számon tartott József név sok évszázada közkedvelt volt – de nem. Hazánkban csak az 1700-as évek második felében terjedt el. Első viselői a Habsburg-ház férfitagjai voltak, aztán az idők során mind népszerűbb lett. A Józsefek napja az egyik tavaszhírnök: a legenda szerint a névadó, a názáreti ács, a gyermek Jézus gondviselője kezében a száraz ág kizöldült, kivirágzott – ez a legendakép a megújulás, a természetébredés szimbóluma.
Józsefet az ácsok, asztalosok céhei védőszentjükként tisztelték. Névünnepe egykor a csikósok, csordások szolgálattételének egyik kezdő napja volt. Az alföldi méhészek hagyományosan ekkor eresztették ki méheiket, efféle biztatással: Isten nevibe induljatok, rakodjatok, minden mézet behordjatok!
Bálint Sándor följegyzése szerint az alsótanyaiak úgy tartották, hogy Szent József napja után ha pörölyvassal ütik is a földbe a füvet, akkor is kibújik. Ahogy az ismert gyermekvers, Weöres Sándor Tavaszköszöntője mondja: „Sándor napján megszakad a tél, József napján eltűnik a szél” – aztán jön Benedek, és a tavaszi napfordulat. Jók az előjelei.
Isten éltesse a Józsefeket!
!["Én akartam Magyar földön Magyar huszár lenni!"](/sites/all/files/styles/rovat/public/images/news/bev/15843.jpg?h=82f92a78 ""Én akartam Magyar földön Magyar huszár lenni!"")