Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Az egyetem a dunaújvárosiaké

Oktatás
nyitott egyetem
oklevél
Dunaújváros

facebook megosztás

Pálinkás István - 2016. már. 02., 14:12

Elismerő oklevelet kaptak a Nyitott egyetem első félévében résztvevők, akik a műszaki tudományterületről hallhattak érdekességeket, a kornak megfelelő tudást. A második félévében az Informatikai Intézet által gondozott tantárgyak kerülnek majd fókuszba, de matematikai előadások is színesítik a szemesztert.

Az ünnepélyes oklevélátadáson dr. András István, az egyetem rektora hangsúlyozta, a gyakorlatban is egyre jobban tükröződik az, hogy az egyetem a dunaújvárosiaké is, és szeretnék, ha ez így is maradna, korosztályoktól függetlenül. Mint mondta, a kor egyébként is attitűd kérdése, hiszen egy ilyen intézménynek kicsiktől a nagyokig, széles generációkat kell megszólaltatnia. Mindezt azért, hogy aki intellektuális izgalomra vágyik, megtalálhassa azt, mert a tanulás és a társadalmi szerepvállalás kiválóan megfér egymással, minden generációt értékesebbé téve.

Lászlóné Kenyeres Krisztina, az egyetem oktatási igazgatója elmondta, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a nyitott egyetem iránt. Amikor befejeződött az első félév, maguk a hallgatók indítványozták a folytatást.

-A mostani jelentkezések is mutatják, hogy az előző félév jelentkezőinek fele ismét jelentkezett, várják a tudomány emberközeli közvetítését. Ha megnézzük a mostani oklevelek átvevőit, akkor azt látjuk, hogy levelezős hallgatóink is vannak köztük, egészen a nyugdíjas korosztályig.

Polyákné Halász Katalin is lelkesen, és a második félév informatikai előadásaira nyitottan várta az elismerő oklevél átvételét:

-Alapvetően a tudásvágy vezérel, szeretek tanulni. Édesapám szerint soha nem voltam „rendes gyerek”, mert mindig vártam az iskolát, sírtam, ha vége volt. Egyébként magam is sokat kutakodok az interneten, szeretnék mélyebben belelátni a főiskolai, egyetemi életbe. A gyerekemet is erre szeretném a nevelni, mindig ösztönözni fogom őket a tanulásra.

2. Galéria
Dunaújváros
egyetem
nyitott egyetem
tanév

facebook megosztás

Dunaújvárosi Egyetem Nyitott Egyetemének 2015/2016-os tanévének I. félévi elismerő Okleveleinek átadására került sor az A épület nagy előadói termében.

Ónodi Zoltán
I. Nyitott Egyetem oklevélátadó - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2016. feb. 29.

A rovat további hírei: Oktatás

A jövő generációjának zálogait  köszöntötték a Városházán (galériával)

A jövő generációjának zálogait köszöntötték a Városházán (galériával)

2021. jún. 10.

A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért, a Pedagógus Életpályáért Emlékérem és a Dunaújváros Ifjúságáért díjakat adta át a Városházán Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester. Az általános és középiskolai tanárok mellett több óvodapedagógus is elismerésben részesült. 

Rudas: megnyitotta kapuját a Pénzügyi Tudás Otthona (galériával)

Rudas: megnyitotta kapuját a Pénzügyi Tudás Otthona (galériával)

2021. jún. 10.

Országos bázisiskola-hálózat részeként adták át a Rudas középiskola új szakmai tantermét tegnap – a Pénziránytű Alapítvány és a Mastercard támogatásával megvalósult Pénzügyi Tudás Otthona a pénzügyi tudatosság gyakorlati oktatásának térségi központjaként működik.

DSTV: záróvizsgák az egyetemen

DSTV: záróvizsgák az egyetemen

2021. jún. 10.

A vírushelyzet óta most először rendeznek személyes jelenléttel záróvizsgát, illetve államvizsgát a Dunaújvárosi Egyetemen, derül ki a DSTV összegzéséből. A részletekről Rajcsányi-Molnár Mónika oktatási rektorhelyettes számolt be. Hangkép.
 
Csodaeper és csemetehét a Csillagvirágban

Csodaeper és csemetehét a Csillagvirágban

2021. jún. 07.

Burjánzó kincsekkel telnek a magaságyások, ráadásul a múlt héten minden napra jutott meglepetés a környezeti nevelés speciális programjára fókuszáló Csillagvirág Tagóvodában.  Nem lehet elég korán kezdeni – itt a nagyon is élő példa.

A Pannonban kitágul a világ – a felnőttek számára is

A Pannonban kitágul a világ – a felnőttek számára is

2021. máj. 31.

Egész nyáron lehet jelentkezni a Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Általános Iskola felnőttoktatására. Tételes kínálattal jelentkezünk! (X)

Állatbarát gyereknap az Aprók Háza óvodában (galériával)

Állatbarát gyereknap az Aprók Háza óvodában (galériával)

2021. máj. 28.

Nem mindennapi akció helyszíne volt a Dunaújvárosi Óvoda tagintézménye tegnap: az Aprók Házában a rendszeres vendég terápiás kutyus mellé gyereknapi meglepetésként paci is érkezett – és befutott egy kürtőskalácssütő is. 

DSTV: visszatértek a felsősök is

DSTV: visszatértek a felsősök is

2021. máj. 20.

Mind a középiskolák, mind pedig az általános iskolák felső tagozatos diákjai visszatérhettek az intézményekbe májusban. Az online oktatás a fiatalabb korosztály számára is hatalmas próbatétel volt. Stábunk erről kérdezte az Arany János Általános Iskola diákjait, illetve Garai Zsuzsanna intézményvezetőt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  2. DSTV: új szakképzési bázis

  3. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  4. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő