Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Városi diákkupa immáron másodszor

Sport
Dunaújváros
labdarúgás

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. már. 19., 08:27

Második alkalommal rendezte meg a városi diákönkormányzat a Városi Diákkupát az általános és középiskolás labdarúgó csapatok számára.

Összesen tizennégy, három általános, négy középiskolás lánycsapat, valamint hét középiskolás fiúcsapat csapat lépett pályára pénteken a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, hogy elhódítsa a II. Városi Diákkupa első helyéért járó elismerését. Haász Marianna, a Városi Diákönkormányzat (VDÖK) elnöke elmondta, a kupa célja elsősorban a mozgás és a sport, azon belül is a labdarúgás népszerűsítése, valamint a sportbaráti kapcsolatok kialakítása és az egészséges életmódra való felhívás.

Külön megköszönte a VDÖK melletti két fő szervezőnek, és a verseny támogatóinak a segítséget, városunk önkormányzatának, valamint a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek. Hingyi László, a Gazdasági bizottság elnöke reméli, hogy hagyománnyá válhat ez a sportrendezvény is, és egyre több fiatalt tud mozgósítani, pályára hívni.

II. Városi Diákkupa eredményei:

Általános iskolák
I. Vasvári
II. Dózsa
III. Petőfi

Legjobb kapus: Gergely Milán (Petőfi)
Legjobb játékos: Szloboda Ákos (Dózsa)
Gólkirály: Behán Adrián (Vasvári)

Középiskolás lányok
I. Hild
II. Dunaferr iskola Villamos tagozat
III. Kereskedelmi
IV. Lorántffy

Legjobb kapus: Herényi Antónia (Kereskedelmi)
Legjobb játékos: Schneirer Fanni (Hild)
Gólkirálynő: Kapás Tekla (Dunaferr Villamos tagozat)

Középiskolás fiúk
I. Dunaferr iskola Villamos tagozat
II. Dunaferr
III. Rudas
IV. Széchenyi
V. Hild
VI. Kereskedelmi
VII. Lorántffy

Legjobb kapus: Kovács Ádám (Dunaferr)
Legjobb játékos: Tompos Csongor (Hild)
Gólkirály: Hamar István (Rudas)
A DLSZ által felajánlott Fair Play-díjat a Hild iskola kapta.

2. Galéria
sport
labdarúgás
kispályás foci

facebook megosztás

Három általános, négy középiskolás lánycsapat, valamint hét középiskolás fiúcsapat csapat lépett pályára pénteken a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, hogy elhódítsa a II. Városi Diákkupa első helyéért járó elismerését.

Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
Városi Diákkupa - fotó: Sándor Judit
doszerk - 2016. már. 19.

A rovat további hírei: Sport

Ismét a DEAC ellen

Ismét a DEAC ellen

2021. nov. 16.

Ezúttal Debrecenben mérik össze erejüket a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói a Magyar Kupa tavalyi győztesével az Erste Ligában.

Győzelem idegenben

Győzelem idegenben

2021. nov. 16.

Fordulatos, nagy csatában aratott 5-4-es sikert a REAC elleni bajnokin a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata hétfőn este.

Fényes érmek a fővárosból

Fényes érmek a fővárosból

2021. nov. 15.

Kiválóan szerepeltek a DKSE ifjú tornászai a hétvégén megrendezett utánpótlás országos csapatbajnoki és egyéni versenyeken.

Hibátlan forduló az utánpótlásnál

Hibátlan forduló az utánpótlásnál

2021. nov. 15.

Remek egyéni teljesítményekkel és csapatmunkával arattak újabb győzelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás együttesei a mögöttünk hagyott hétvégén.

Idegenben folytatják a bajnokságot

Idegenben folytatják a bajnokságot

2021. nov. 15.

A REAC Sportiskola SE otthonában húznak szerelést a dunaújvárosi futsalosok az NB II Nyugati Csoportjának újabb fordulójában.

Dunaújvárosi öröm a címvédő otthonában

Dunaújvárosi öröm a címvédő otthonában

2021. nov. 14.

A véghajrában szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet Iváncsán a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata az NB III Közép Csoportjának megyei rangadóján.

Nem várható változás a csoportban

Nem várható változás a csoportban

2021. nov. 14.

Az utolsó mérkőzéseket rendezik a 2022-es labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozatában, a magyar válogatott hétfőn Varsóban zárja a kvalifikációt és a papírforma alapján nem várható változás a csoportjában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

  4. Hogyan válaszd ki a megfelelő ékszerszínt a bőrtónusod alapján?

  5. DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő