Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Együtt báloztak a szülők és a pedagógusok

Oktatás
bál
Móricz iskola
szülők
tanárok
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2016. már. 02., 11:32

Két általános iskola Szülői Szervezete is bálra hívta a hétvégén a pedagógusait és a szülői közösséget. Mindkét intézmény esetében a jótékony összefogás volt a nemes cél.

A Gárdonyi iskola szülői kezdeményezése egy batyus bált eredményezett, amelyet az alapfokú alma mater falai között rendeztek meg. A bálon közel hetven vendég volt. A belépők és a tombola eladásából származó bevételt, mintegy ötvenezer forintot Pecsét István gyógykezelésére ajánlották fel, aki a helyszínen tekintette meg a műsort. A színes forgatagban egyébként szinte az iskola összes diákja részt vett, s mellettük még a Vasas Néptáncegyüttes és a Kleopátra Hastánc Stúdió fellépése emelte az est fényét. A házi készítésű szendvicsek, hidegtálak és sütemények olyan jól sikerültek, hogy senki sem maradt éhesen.

A másik helyszín a Campus Étterem volt, ahol már a móriczosok ropták a táncot. Itt Jakabné Józsa Klára igazgatónő köszöntője után a harmadikosok táncoltak a Pancsoló kislány dallamára egy kis tavaszt lopva a zord hidegbe, majd a hetedikesek keringőjében gyönyörködhettek. Ezt ízletes svédasztalos vacsora követte és eztán Bolemányi Tibor és Vass Tamás szolgáltatta a talpalávalót. A belépőkből és a tombola eladásából összegyűlt pénzt itt is jótékony célt szolgál: az összeget az iskola hátsó udvarára szánt játszótér megépítésére fordítják. Mint azt az igazgatónőtől megtudtuk, a farsangi mulatság és a bál bevétele lehetővé teszi, hogy a három elemből álló, európai uniós szabványoknak megfelelő játszótér elkészüljön.

2. Galéria
Dunaújváros
Móricz Zsigmond Általános Iskola
Campus étterem

facebook megosztás

Két általános iskola Szülői Szervezete is bálra hívta a hétvégén a pedagógusait és a szülői

közösséget. Mindkét intézmény esetében a jótékony összefogás volt a nemes cél.

Ónodi Zoltán
Móricz Iskola szülői bálja - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2016. már. 02.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: Mindenki Egyeteme – online

DSTV: Mindenki Egyeteme – online

2021. ápr. 10.

Öt éve kezdte el a Mindenki Egyeteme elnevezésű programot a Dunaújvárosi Egyetem, amely révén az érdeklődők megismerhetik az intézmény életét, oktatóit és hallgatóit, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorozat előadásaira idén is várják a vendégeket – online. Hangkép.
 
Dunaújvárosi Óvoda: már csak ma lehet iratkozni!

Dunaújvárosi Óvoda: már csak ma lehet iratkozni!

2021. ápr. 08.

A járványhelyzet miatt módosult a beiratkozás rendje, ráadásul a határidő is lejár ma, figyelmeztet a város hivatalos oldalán megjelent összegzés. Minden kicsit vár a Dunaújvárosi Óvoda – lépjenek a körbe!

Arany iskola: szép siker volt a tavaszi rajzpályázat (galériával)

Arany iskola: szép siker volt a tavaszi rajzpályázat (galériával)

2021. ápr. 07.

12 óvodából több mint 150 alkotás érkezett az Arany János iskola immár hagyományos tavaszköszöntő rajzpályázatára – hajtás után néhány alapadat, az összes eredmény, alkalmi webgalériánkban a DO szubjektív válogatása a díjazott képek közül!

Wesley-Da Capo: több (online) táncversenyen arattak szép sikert

Wesley-Da Capo: több (online) táncversenyen arattak szép sikert

2021. ápr. 07.

Két megméretésen értek el értékes minősítést a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola tánctagozatának növendékei a közelmúltban. Hírcsokor.

DSTV: közeleg az érettségi

DSTV: közeleg az érettségi

2021. már. 23.

Online oktatás keretében készülnek az végzős diákok az idei érettségire. A koronavírus-járvány miatt ugyan a vizsgákat az eddig ismert módon megtartják, de a DSTV összeállítása szerint szükség lesz a korlátozó intézkedések betartására is. Hangkép.

A járvány miatt ingyenes internet az általános iskolák tanulóinak és pedagógusainak is

A járvány miatt ingyenes internet az általános iskolák tanulóinak és pedagógusainak is

2021. már. 14.

Közel 800 ezer közvetlen érintettje van a döntésnek, a részletekről az operatív törzs hivatalos oldalán jelent meg összegzés.

Közeleg az óvodai beiratkozás

Közeleg az óvodai beiratkozás

2021. már. 13.

Az alaphírt már közöltük, most itt egy részletesebb összegzés – idén két napon át, április 7-én és 8-án 8 és 17 óra között lesznek az óvodai beíratások. Tételes tudnivalók és "főszabályok" a hajtás után.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  2. Sérülések árnyékában is előrelépés

  3. DSTV: mézeskalács a múzeumban

  4. Három pont a fa alá

  5. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő