Kinőtte magát a Római városrészi Adománykuckó, új helyiségre volt szüksége a töretlen lendülettel munkálkodó civil önkéntes csapatnak.
Az Adománykuckó önkéntesei az önkormányzat segítségét kérték abban, hogy egy nagyobb helyiségbe költözhessenek. A közgyűlés támogatta is a kérésüket, így Törő Anikó és csapata egy háznyira, a Váci utca 11. szám alatt már neki is látott a berendezkedésnek, de egyelőre még az eddigi helyiségben, a Váci utca 9. szám alatt érhetik el a kuckót. Az új helyen több kisebb helyiség van, így kényelmesebben, rendszerezettebben tudják elhelyezni a beérkező adományokat, ruhákat, tartós élelmiszert. Emellett sokkal családiasabb körülmények között tudják fogadni a rászorulókat. Kialakítottak egy olvasósarkot kényelmes fotelekkel, amelyhez számos könyvet raktak ki. Terveznek még egy Manó Megőrzőt is a Római városrészben élők számára olyan esetekre például, hogy amíg az anyuka elintézi a gyors bevásárlást, addig vigyáznak a gyermekére.
Az Adománykuckó csapata is csatlakozott ahhoz a városi szintű akcióhoz, amellyel a rákbetegséggel küzdő Pecsét István gyógykezelésére gyűjtenek. Egy sárbogárdi adományozó család felajánlását kiegészítve külön adománycsomagokat (pelenkák, játékok, könyvek, plüssfigurák) állítottak össze a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának, amelyek azonnal el is visznek az intézménybe, miután feloldják a látogatási tilalmat. Egy Mezőfalva-Szőlőhegyen lakó család rendkívül nehéz helyzetbe került, ahol már a napi ételt előteremtése is bizonytalanná vált. Az ő segítségükre sietett az Adománykuckó csapata is (sok más segítő mellett). Ruhákat és ételt vittek a családnak, kijavították az ablakokat, rendbe tették a ház elektromos hálózatát és kitakarították az udvart.
Az Adománykuckó csapatába örömmel fogadják az önkéntesek segítségét és olyan mestereket is, akik szívesen felajánlják szaktudásukat egy-egy nemesebb tett kivitelezésére.


