Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Futsal: sima verség az újonctól

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros
Dunaferr DF Renalpin FC

facebook megosztás

spigott - 2016. már. 07., 21:27

Nem tudott mit kezdeni a nyírgyulaji kontrákkal, így komoly gólarányú, 6-2-es vereséget szenvedett ma esti bajnokiján a Dunaferr DC Renalpin FC futsal csapata. Fehér Zsolt együttese a második félidő elején öt perc alatt öt gólt kapott, így pedig esélye sem lehetett a sikerre.

A hetedik helyen álló Nyírgyulaj otthonában lépett pályára ma este a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata. Ugyan a tabellán három helyezés és tizenegy pont választotta el a csapatokat, mégis kemény meccs várt a mieinkre, hiszen ellenfelük már a két gárda novemberi mérkőzésén is meg tudta lepni Fehér Zsolt együttesét, s nem kis meglepetésre 4-3-as győzelmet aratott.
A találkozó eredetileg este hét órakor kezdődött volna, ám a nyírbátori sportcsarnok beázása miatt közel háromnegyed órát várni kellett arra, hogy végre útjára indíthassák a labdát a csapatok.

A hazaiak ezúttal is nagyon agresszíven kezdtek, de az első igazán nagy helyzet a Dunaferr előtt adódott, ám Nagy Attila lövését hárítani tudta a hazaiak portása. A folytatásban is a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, s bár akadt azért egy-egy helyzet mindkét oldalon, egészen a 14. percig nem változott az eredmény. Ekkor azonban szabadrúgáshoz jutottak a vendéglátók, aki egy jól eltalált lövéssel meg is szerezték a vezetést (1-0). A folytatásban nagyobb kockázatot kellett vállalnia csapatunknak, mely kapuja elé is szorította ellenfelét, ám az eredmény már nem változott, így húszpercnyi játékot követően a hazaiak álltak közelebb a sikerhez.
A második félidő sajnos katasztrofálisan kezdődött együttesünk számára, ugyanis a már a második percben tovább növelte előnyét a Nyírgyulaj, mely a következő két percben egy újabb kontrát vitt végig eredményesen, majd egy szöglet utáni figurából is mattolta a Dunaferr védelmét, így pillanatok alatt meglépett négy góllal (4-0).

Képek: DO-archív

Ekkora hátrányban már muszáj volt taktikát váltania csapatunknak, mely vészkapussal igyekezett faragni hátrányán, ám ma este sajnos semmi nem sikerült együttesünknek, mely képtelen volt mit kezdeni a hazai kontrákkal, így a 27. percben már 6-0-t mutatott az eredményjelző. Kínosan hosszú gólcsendjét végül a 32. percben tudta megtörni a Fehér-csapat, s bár Nagy Attila találata után nem sokkal Varga Csaba is betalált, ekkor már a csodánál is több kellett volna ahhoz, hogy pontot szerezzen együttesünk (6-2). A hazaiak azonban nem adták meg erre az esélyt, a mérkőzésből hátralévő időt kivédekezték kapott gól nélkül, így a szezonban másodszor is legyőzték együttesünket, mely veresége ellenére maradt a tabella negyedik helyén.

Nyírgyulaj KSE – Dunaferr DF Renalpin FC 6-2 (1-0)

Gólszerzők: Lovas a 14. és 26., Nagy a 24. 27., Tóth a 25., illetve: Nagy A. a 32., Varga a 37. percben.

Nyírgyulaj KSE: Pallai, Siska, Nagy, Varga. Csere: Lovas, Berecz, Tóth B., Kondás, Pálvölgyi, Fekete, Kovács. Játékos-edző: Lovas Norbert.

Dunaferr DF Renalpin FC: Hegedűs, Aradi, Nagy, Gorjanácz, Bognár. Csere: Reveland (kapus), Klacsák, Fridrich, Varga, Hosszú, Horváth N., Schrancz. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

A rovat további hírei: Sport

Bronzért játszhat a DFVE

Bronzért játszhat a DFVE

2025. ápr. 03.

Már az első félidőben eldöntötte a bajnoki elődöntő sorsát az UVSE gárdája, mely hat góllal győzte le női vízilabdázóinkat a két gárda szerda esti összecsapásán.

DSTV: készülnek a kajak-kenusok

DSTV: készülnek a kajak-kenusok

2025. ápr. 02.

Javában készülnek a 2025-ös szezonra a DKSE kajak-kenusai is. A dunaújvárosi fiatalok az alapozás nagy részén már túl vannak, s a jó idő beköszöntével már a vízen is megkezdték az edzéseiket az elmúlt napokban. Arról, hogy milyen munkát végeztek el eddig, mi vár még rájuk és milyen szezonra számítanak, a szakosztály edzőit kérdeztük. Hangkép.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2025. ápr. 02.

Négy éremmel, több pontszerző helyezéssel zárták a korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE és fiókszakosztályainak birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

A döntőért küzd a DFVE

A döntőért küzd a DFVE

2025. ápr. 01.

Az UVSE csapatának egy, a DFVE női vízilabdázóinak két győzelemre lesz szükségük ahhoz, hogy bejussanak a bajnoki fináléba.

DSTV: már rúgják a bőrt

DSTV: már rúgják a bőrt

2025. ápr. 01.

Itt a tavasz, amely a hosszabb napsütéses órák száma és a kedvezőbb időjárás mellett azt is jelenti, hogy ismét pattog a labda a kispályás labdarúgó pályákon. Elstartolt a DLSZ nagymúltú Dunaújváros Kupája is – 32 csapat játszik a végső győzelemért. Hangkép.

Hazai éremeső Mezőfalván

Hazai éremeső Mezőfalván

2025. ápr. 01.

Rengeteg dobogós helyezéssel gazdagodtak a DKSE és a Gurics BDSE ifjú birkózói a Mezőfalván megrendezett meghívásos utánpótlás versenyen.

Értékes pont idegenből

Értékes pont idegenből

2025. már. 31.

Az utolsó másodpercekben kapott góllal ért el 27-27-es döntetlent Budaörsön a DKKA U21-es női kézilabda csapata az NB II-es felnőtt bajnokság legutóbbi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő