Indokolt a megemelt terrorkészültség
Indokoltnak tartják a brüsszeli robbantások nyomán kedden elrendelt kettes fokozatú terrorkészültség fenntartását az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai - derült ki a testület szerdai, zárt ülése után tett nyilatkozatokból.
A rendkívüli ülésen Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Papp Károly országos rendőr-főkapitány, valamint a polgári és katonai titkosszolgálatok képviselői tájékoztatták a bizottság tagjait a Brüsszelben történtekről és azok magyarországi vonatkozásairól.
A kétórás zárt ülés után a testület tagjai ismételten részvétüket fejezték ki a brüsszeli merényletek áldozatainak családjai felé, a sérülteknek gyógyulást kívántak. Ezzel együtt valamennyien felhívták a figyelmet arra, hogy nemcsak egy európai országot érintő, hanem nemzetközi szintű támadás történt, mivel az Európai Unió és a NATO központja is Brüsszelben van.
Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke úgy fogalmazott: "barbár" támadást hajtottak végre az európai civilizációval szemben. Ráadásul - mint kiemelte - olyan helyen, ahol fel voltak készülve a támadásra. Példaként jegyezte meg, hogy a brüsszeli repülőteret már eddig is fokozottabban őrizték. A támadók profik voltak és jól felkészültek - mondta az elnök.
Molnár Zsolt hangsúlyozta: nincs arra utaló információ, hogy a brüsszelihez hasonló merényletre készülnének Magyarországon. Ugyanakkor kiemelte: minden európai országban fokozott biztonsági intézkedésekre van szükség. Amíg kiderülnek a brüsszeli robbantások körülményei, addig Magyarországon is indokolt a kettes terrorkészültségi fokozat fenntartása - mondta a bizottság elnöke, megjegyezve: ez semmilyen alapjog korlátozásával nem jár.
A testület ellenzéki tagjai, Molnár Zsolt (MSZP), Szél Bernadett (LMP) és Mikróczki Ádám (Jobbik) mind azt hangsúlyozták, hogy a terrorizmus elleni fellépés érdekében, valamint Magyarország biztonságának erősítése érdekében jogszabályi módosításokra van szükség.
Mirkóczki Ádám azt mondta: bízik benne, hogy a terrorellenes kérdések nem lesznek "pártpolitikai szintre degradálva", hanem ötpárti egyeztetés zajlik majd. A jobbikos politikus optimizmusát fejezte ki amiatt is, hogy kedden a kormánypárti képviselők is megszavazták a Jobbik azon javaslatának tárgysorozatba vételét, amely a Magyar Honvédség terrorhelyzetben való bevetését célozza.
Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja viszont felidézte, hogy az ellenzéki javaslatokat a kormánytöbbség jellemzően leszavazza, ezért az LMP biztonságerősítő és terrorellenes módosítási javaslatait bizottsági javaslatba szeretnék beépíteni. Az LMP-s képviselő az ülésen elhangzottak alapján kiemelte: nincs ok pánikra. A magyar szolgálatok maximálisan végzik a munkájukat - mondta Szél Bernadett. Mint mondta, bízik abban, hogy az illetékes szervek Európa-szerte hasonlóan tudják feladataikat ellátni. Az LMP-s politikus ezzel együtt a biztonsági szervek közötti fokozott együttműködést kulcsfontosságúnak nevezte.
A bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt szerint a brüsszeli események is azt igazolják, hogy a nemzetállami megoldások nem elegendőek. Ezért a nemzeti titkosszolgálatok mellett szükség lenne egy közös európai terrorelhárító és hírszerző ügynökségre is. Elmondta, hogy az MSZP újra benyújtja két korábbi indítványát, amelyik a rendvédelmi és biztonsági szervek terrorellenes feladataikhoz szükséges források növelését célozza, és azt a büntetőtörvénykönyv módosítást, amely a terrorizmus finanszírozásának, valamint a terrorpropaganda büntetését tenné lehetővé. Ezek mellett arra is javaslatot tesznek, hogy több helyen alkalmazzanak fémdetektorokat a biztonságerősítése érdekében, továbbá szakmai vitát szeretnének indítani arról, hogy miként lehetne szabályozni a bűnözők által gyakran használt "eldobható" telefonok, illetve telefonkártyák használatát.
A kormánypárti Németh Szilárd egyetértett azzal, hogy a rendvédelmi és biztonsági szervek megerősítése mellett bizonyos jogszabály-módosításokra is szükség lehet, de egyúttal "óva intett" az ellenzéki, pártpolitikai javaslatoktól. Ezt azzal indokolta, hogy most az MSZP és a Jobbik is a biztonsági szervek, illetve a TEK megerősítését hangoztatja, holott korábban a TEK megszüntetését, költségeinek csökkentését akarták. Németh Szilárd a közös európai titkosszolgálat gondolatával sem értett egyet. Úgy vélte, a biztonsági szervek együttműködését kell fokozni, de mint kiemelte: a titkosszolgálati munka nemzetállami feladat.
A bizottság fideszes alelnöke az ülésen elhangzott tájékoztató alapján azt mondta: a keddi brüsszeli terrorcselekmények is összefüggenek azzal a továbbra is nagyon komoly nemzetbiztonsági és belbiztonsági problémával, amelyet az illegális bevándorlás okoz. Németh Szilárd azt mondta: a nyugat-európai titkosszolgálatok működésében, együttműködésében voltak szakmai hibák. Ezzel együtt a fideszes politikus szerint nem a szolgálatok követtek el hibát, hanem azok a "migránspárti", "elsősorban baloldali, brüsszeli politikusok", akik támogatták a bevándorlást, s azt rákényszerítették Európára.
A kormánypárti politikus azt mondta a terrorcselekmények következtében megemelt terrorkészültség preventív intézkedés, ezt a lehető leggyorsabban szeretnék lezárni - monda a kormánypárti politikus.
A kedd reggeli brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a városközpontban végrehajtott robbantásokban az eddigi összesítés szerint a robbantássorozatnak legalább harmincnégy halottja és 230 sebesültje van, két magyar állampolgár is megsérült. A merényleteket kedden délután a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet vállalta magára.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.
Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari
2025. aug. 01.
A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.