Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: döntetlen a japánok ellen

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Japán
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2016. már. 11., 18:38

Jobbára fiatal játékosait szerepeltetve ért el 22-22-es döntetlent a japán válogatott elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

A japán válogatott ellen lépett pályára ma délután négy órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Zdravko Zovko csapatából ezúttal hiányoztak a válogatott játékosok, s mellettük Triffa Ágnesre és Szalai Babettre sem számíthatott a szakvezetés, mely akadémiánk több fiatal tehetségének is lehetőséget adott a bizonyításra.
Talán emiatt is, de kissé visszafogottan kezdte a meccset együttesünk, melynek nagyon nem ízlett az ázsiaiak teljesen nyitott védekezése. A vendégek rengeteg lábmunkával igyekeztek zavarba hozni a mieinket, s mivel ezt sikerrel tették, igen korán, már a nyolcadik percben időt kellett kérnie Zdravko Zovkonak (2-4). A vendégeket ez sem zökkentette ki, s már 6-3-ra is vezettek, mikor támadásban változatott együttesünk, s a kétbeállós játékkal végre sikerült többször mattolni az ellenfelet, így 7-7-nél már a vendégek kapitánya rendelte magához tanítványait.

A vezetést először a huszadik percben tudta magához ragadni együttesünk, majd miután Azari harmadik gólját követően Klujber is betalált a vendégek kapujába, a mérkőzésen először kettő gól volt a Kohász előnye (11-9). Ugyan innen még egyszer sikerült egalizálnia a japánoknak, Klujber előbb hetesből, majd átlövésből is betalált, így a félidei szünetre 13-12-es vezetéssel vonulhatott a DKKA. A térfélcserét követően jól kezdett csapatunk, melyben ekkor már Bulath Anita és Takács Dusmáta is pihenőt kapott. A mérkőzésen végig irányító Molnár Beatrix, Klujber Katrin, valamint Horváth Bernadett is szép gólokat szerzett, míg a túloldalon a védekezés is összeállt, így a 40. percben 18-14-es állást mutatott az eredményjelző.

A vendégek persze nem adták fel, japán-norvég kapusuk, Kametani védéseinek is köszönhetően megkezdték a felzárkózást, s a 45. percben minimálisra csökkentették hátrányukat (19-18). A szoros eredmény ellenére is sorra küldte be fiatal játékosait Zdravko Zovko, így a találkozó véghajráját gyakorlatilag juniorjaival játszotta végig együttesünk, mely hibázgatott ugyan, de elszántságára egy pillanatig nem lehetett panasz. Az utolsó percekben mindkét gárda megszerezhette volna a győzelmet, de végül 22-22-es döntetlennel ért véget az összecsapás.

Mely után Zdravko Zovko is elégedett volt a látottakkal, különösen úgy, hogy a héten először fogtak labdát a kezükben játékosai.
"Nagyon sok munkát végeztünk el az elmúlt napokban, főleg futás szerepelt a programban, s csak a ma délelőtti edzésen kézilabdáztunk először. Ehhez képest nagyon hasznos mérkőzést játszottunk egy jól felkészített, nagyon gyors csapat ellen. A védekezésünk agresszivitásával elégedett voltam, sokat játszhattak a fiatalok is, maximálisan elérte a célját tehát a mai összecsapás" – fogalmazott a DKKA szakvezetője.

DKKA – Japán 22-22 (13-12)

DKKA. Oguntoye, Azari 4, Klujber 9, Takács D. 3, Molnár 1, Bulath, Vincze 3. Csere: Pálinkás (kapus), Nick, Hajtai, Horváth B. 2, Fodor, Grosch, Kovács K., Gingeli, Iván. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

Japán: Hida, K. Yokoshima 2, Fujii 5, Shiroishi, Hara 2, Shiota 2, Tanabe 2. Csere: Kametani (kapus), A. Yokoshima 1, Ishino, Ikehara, Ishitate 5, Aizawa 1, Nagara 1, Masumura 1. Szövetségi kapitány: Musamichi Kuriyama.

A rovat további hírei: Sport

Vereség az évzárón

2025. dec. 31.

Két harmadig tudta szorosan tartani a BJA HC elleni Erste Liga találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata kedden este.

Megmutatták, amit eddig tanultak

2025. dec. 31.

Végig becsülettel küzdöttek a DKKA fiataljai a Vác ellen, de a vendégek magabiztos győzelemmel vitték el a pontokat a sportcsarnokból kedden este.

DSTV: sikert sikerre halmozva

2025. dec. 30.

Sikerekben gazdag és eredményes esztendőt zárt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület. Mátyás Gábor büszkeséggel tekint vissza minden szakosztály munkájára – évértékelőre kértük az ügyvezető elnököt. Hangkép.

A BJA ellen zárja az évet a DAB

2025. dec. 30.

A 2025-ös esztendő utolsó mérkőzésén a BJA HC gárdáját látják vendégül az Acélbikák jégkorongozói az Újpesti Jégcsarnokban ma este hat órától.

Nagy változások után, itthon folytatják a bajnokságot

2025. dec. 30.

Alaposan megfiatalított kerettel, a Vác elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB I-es pontvadászatot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata ma délután öt órától.

Két siker az Andersenben

2025. dec. 29.

A DAB-ASP a nyolcadik, a DUE-Worm Angels első győzelmének örülhetett a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi mérkőzésein.

Nem volt esély Debrecenben

2025. dec. 29.

Ezúttal a védekezés a kapusteljesítmény és a helyzetek kihasználása sem működött Debrecenben, így kiütéses vereségbe szaladtak bele Acélbikáink a DEAC ellen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Balaton partján sem borult a papírorma

  2. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  3. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  4. Fontos pontokra hajt a DFC

  5. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő