Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: vállalható vereség

Sport
kézilabda
DKKA
utánpótlás
NEKA
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2016. már. 24., 16:03

Erősen tartalékos felállásban is alaposan megnehezítette a favorit NEKA dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior csapata a bajnokság szerdai fordulójában.

A bajnokságban listavezető Nemzeti Kézilabda Akadémia együtteséhez látogatott szerdán délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior csapata. Az összecsapásnak a házigazdák voltak az esélyesei, főleg úgy, hogy a mieink erősen tartalékos felállásban várhatták a mérkőzést. György László tanítványai ennek ellenére is tisztességgel helyt álltak, hiszen az első félidő nagy részében fej-fej mellett haladt a két csapat, s a hazaiak csak az utolsó percekben tudtak kétgólos előnyre szert tenni. A térfélcserét követően sajnos kiütközött, hogy a vendéglátók lényegesen bővebb kerettel állhattak fel, ugyanis egyre inkább elhúztak juniorjainktól, s végül öt6gólos, 28-23-as győzelmet arattak.

Képek: DO-archív

A vereség ellenére is elégedett volt a bajnokságban továbbra is harmadik helyen álló csapat játékával György László, aki szerint a mostani felállásban ez volt a reális eredmény a két gárda összecsapásán.
"A sérülések és betegségek, valamint a felnőtt csapat siófoki meccse miatt nagyon tartalékosan vártuk a balatonboglári mérkőzés, melynek első félidejében igen jól játszottak a lányok, s csak a véghajrában tudott meglépni két góllal ellenfelünk. A fordulást követően sajnos elfáradtunk, egyre több hibát vétettünk, s ezt ki is használták a házigazdák, akik innentől már kézben tartották a találkozót. Az utolsó percekre megint összeszedtük magunkat, jól küzdöttünk, így végül vállalható, ötgólos vereséget szenvedtünk, ám emiatt most nem lehetünk elégedetlenek, mert tartalékos összeállításunk ellenére is mutattunk be szép dolgokat, s ami az erőnkből futotta, azt ezúttal odatettük a pályára. Jól játszott, szép gólokat szerzett Kovács Dorina, rajta kívül Molnár Beatrix és Pálinkás Viktória teljesítményével lehettünk maradéktalanul elégedettek, de a többi pályára lépő játékosunk is igyekezett kihozni a maximumot a mérkőzésből" – értékelte a találkozót György László edző.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: elismerték legjobbjaikat

2026. jan. 30.

Megtartotta hagyományos díjátadó ünnepségét a Magyar Motoros Vízisport Szövetség. Idén is volt mit ünnepelni – például azt, hogy Horváth Attilát ismét "Az év sportolójának" választották. Hangkép.

Megyei riválisa ellen játszik a Kohász

2026. jan. 30.

Az Alba Fehérvár KC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki csatározásokat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata ma este hat órától.

DSTV: játékkal emlékeztek a focisták

2026. jan. 29.

A helyi labdarúgás kiemelkedő alakja, Formaggini Károly emléke előtt tisztelgett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata legutóbbi emléktornájával. A mögöttünk hagyott hétvégén nyolc csapat lépett pályára – a döntőben a DFC 3:0-ra kapott ki a Hegyvidék csapatától, így a hazaiak szépen csillogó ezüsttel zárták az emléktornát. Hangkép.

Szolnoki öröm a hétközi fordulóban

2026. jan. 29.

A szettsiker összejött, de pontszerzésnek nem örülhettek a DKSE röplabdázói a Szolnok elleni összecsapáson a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának újabb fordulójában.

Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB

2026. jan. 29.

A mérkőzés nagy részében veszélyesebben játszó BJA HC háromgólos győzelmet aratott a tartalékos Acélbikák ellen az Erste Liga alapszakaszának utolsó fordulójában.

DSTV: röplabdás évnyitó a Campusban

2026. jan. 28.

A Campus Étteremben tartotta meg hagyományos évnyitó ünnepségét a DSE Röplabda Akadémia a közelmúltban. Az évértékelővel egybekötött rendezvényen a DSTV kamerája is ott volt. Hangkép.

Szolnokra látogatnak a röplabdázók

2026. jan. 28.

A tabellán tizenkettedik Szolnok vendégeként lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának újabb fordulójában ma este nyolc órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál

  2. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  3. A címvédő érkezik

  4. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

  5. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő