Mérsékelték a terrorkészültségi fokozatot
Pintér Sándor belügyminiszter kedden 13 órától módosította a Magyarország területére érvényes terrorfokozatot, jelenleg a hármas (közepes) fokozat van érvényben - közölte a Belügyminisztérium (BM) az MTI-vel.
Múlt kedd reggel terrortámadásokat követtek el Brüsszelben, a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson. A terrortámadások következtében a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincöt ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek, köztük két magyar állampolgár. A támadásokat a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet vállalta magára.
Magyarországon a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel összefüggésben korábban a hármas készültség volt érvényben, ezt emelték kettes fokozatra múlt kedden. Akkor a belügyminiszter azt mondta: ez a fokozat addig marad érvényben, amíg nem tisztázódik, hogy mi történt pontosan Brüsszelben, és mi várható Európa más országaiban. Múlt héten az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottságát is tájékoztatták az elrendelt intézkedésekről. A testületek tagjai egybehangzóan indokoltnak találták a terrorkészültségi fokozat megemelését.
A BM keddi közleménye szerint Pintér Sándor döntése értelmében mérsékelték a terrorkészültséget, ismét a hármas fokozat van érvényben.
A Magyar Közlönyben múlt év november 20-án jelent meg az új terrorkészültségi szabályozás. A korábban A, B, C, D betűkkel jelölt fokozatokat számokkal váltották fel. A négyes az alacsony fokozat, a legmagasabb, kritikus az egyes.
A 3-as (közepes) fokozat akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére utalnak, vagy EU-, illetve NATO-tagállamban, vagy a szomszédos államok valamelyikében terrorcselekményt követtek el, amelynek hatásaként Magyarország fenyegetettségének növekedése valószínűsíthető.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!
2025. júl. 16.
Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!
Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál
2025. júl. 15.
Ígéretet tettek, így megvalósították – a 4. választókerületben újabb fejlesztés készült el. A Martinovics utcában található védőnői szolgálat mellett a lépcső kiegészült egy lejáróval és korláttal, melynek köszönhetően a babakocsival érkező kismamáknak is egyszerűbb lett a közlekedés.
Édes megtiszteltetés: tarolt a CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bonbonja
2025. júl. 14.
A CsoKiss Csokoládé Manufaktúra városunk egyik édes ékköve – nemzetközi színtéren is híresek minőségi csokoládékülönlegességeikről. A közelmúltban újabb megtiszteltetésben volt részük, ugyanis abszolút győztesek lettek az Év pálinkás bonbonja versenyén.
Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék
2025. júl. 11.
Visszatérő probléma ellen lépett fel Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester – a Barátság városrészben ismeretlenek a közterületre rakják le a nem kívánatos zöldhulladékot. A helyzet nemcsak bosszantó, hanem költséges is: az elszállítása minden esetben a városi büdzsét terheli.
"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"
2025. júl. 11.
Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség éves vándorgyűlésének, a 35. VASAS Nyári Egyetemnek. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.
Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának
2025. júl. 10.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült.
Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg
2025. júl. 10.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.